Sakkverseny kicsiknek és nagyoknak a Családi Hétvégén
Utoljára módositva: 2019-05-08 11:11:52

A hagyományoknak megfelelően idén is lesz sakkverseny a XIV. Családi Hétvégén.

 

Május 18–19-én kiderül, ki a legjobb stratéga a 14 év alatti és feletti versenyzők között. A vetélkedőre szeretettel várják a nevezőket minden korosztályból. Szombaton a 14 évnél idősebbek ülhetnek le az asztalokhoz, vasárnap pedig a 14 év alatti versenyzőké lesz a főszerep a Kossuth-kertben felállított „küzdőtéren”. Polner József, a verseny szervezője elmondta, hogy minden évben többtucatnyian mérik össze sakktudásukat a Családi Hétvégén. Az ifjak és az örök ifjak lelkesedése az elmúlt több mint egy évtized során mit sem változott.

A szabadtéri ütközetek közkedvelt programnak számítanak a Családi Hétvégén, hiszen a család apraja és nagyja beállhat a csatasorba. Az asztalokon folyó párbajokat a barátok és rokonok is szívesen szurkolják végig, persze csendben szemlélve az izgalmakkal telített fordulókat. Díjosztáskor érkezik el a hangos taps ideje, ekkor adják át az első három helyezettnek a kiérdemelt okleveleket és kupákat.

A május 18-án és 19-én 14 órakor kezdődő játszmákra előzetesen telefonon vagy a helyszínen is lehet jelentkezni.

„Szívesen fogadjuk az ötleteket is a sakkversennyel kapcsolatban. Kérjük, hogy hívjanak fel időben! A telefonszám, amelyen az észrevételeket és az előzetes regisztrációt várjuk: 0770.796.824” — közölte Polner József szervező.

A legfontosabb ebben az esetben is a részvétel, de a tét sem kicsi: a nyertesek elmondhatják majd magukról, hogy ők bizonyultak a legjobb stratégáknak a XIV. Családi Hétvégén.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Állás
Alkalmazok anyagmozgatót építőanyag/raktárba, B-kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők előnyben. Olyanok...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Aladdin
Ma, 20:50
Izgalmas történet a megnyerő utcai suhancról, Aladdinról és a bátor és szabad akaratú Jázmin hercegnőről, akik közös jövőjének kulcsa egy Dzsinn lehet. A Disney 1992-es animációs klasszikusa alapján készült filmben Guy Ritchie rendező a rá jellemző szélsebes, sajátos látványú akcióval tölti meg Agrabah kitalált városát.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. május 27.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 fej karfiol, só, 6 db tojás, 25 dkg bacon, 5 dl tejföl, bors, 1 mk. őrölt szerecsendió, ...