Sátrat vertek a kézművestábor kis lakói

Vasárnap délután megkezdődött a Borókagyökér Egyesület sátortáborozós Kézműveshete — sorjában már a harmadik — Szatmárnémeti határában, a Szejke-tanyán. Bár volt rá lehetőségük arra is, a 25 táborozó gyermek közül végül egyik sem döntött úgy, hogy csak a nappali tevékenységekben vesz részt, sátorozás nélkül, hiszen így nagyon sok különleges élményből maradtak volna ki az éjszakára hazatérők. Élményekben és kalandokban, illetve természetesen tanulásban és játszásban sem lesz hiány az elkövetkező héten, a szervezők minden napra jobbnál jobb foglalkozásokat terveztek, bútorfestéstől a gyöngyfűzésig, táncháztól a gólyalábozáson át a szerepjátszós esti meseolvasásig. A tábor alapszabálya: a gyermek azzal foglalkozik és azt csinálja, ami éppen érdekli!

Vidám gyermekzsivaj és messzire csengő kacagás fogadja a Szejke-tanyára érkezőket. A Borókagyökér Egyesület által harmadik alkalommal megszervezett Kézműveshét sátortábor lakói szemmel láthatóan remekül érzik magukat már az első pillanattól kezdve. A mezítlábasság örömével nyargalnak az udvar füvén, próbálgatják a gólyalábazás fortélyait, a táborban először részt vevők ismerkednek a környezettel, mint ahogy a tavaly már ittjártak is, hiszen azóta annyi minden változott — nagyobbra nőttek a gyümölcsfák is, amelyek tövében katonás sorrendben állnak a felhúzott sátrak. A gyermekek boldog-büszkeséggel mutatják: ki melyikben „lakik”, ki hogyan rendezte be. A tegnap reggel érkezett 11 éves Máté mély meggyőződéssel jelenti ki: „Ez egy nagyon vagány hét lesz! Tudom! Alig érkeztem meg, de máris rengeteg érdekességet láttam. És mennyi minden van még!” — kiáltja, és nyargal tovább. Egy másik csapat a csocsóasztalt állja körbe és focizik lelkesen, míg a fedett terasz nagy asztalain számtalan tégelyben halmozódnak a szivárvány színeiben tündöklő gyöngyök — épp a gyöngyfűzés és a bogozás művészetével ismerkednek a minták megrajzolása után a lányok. A rajzolt minták természetesen csak irányadó segítők, kezüket gyermeki fantáziájuk irányítja — s a cél, hogy valakinek örömöt és meglepetést okozzanak majd az elkészült karkötőkkel.

Mint Kincső esetében is, aki édesapja számára bogozza nyers-színű anyagból a barna gyöngyös „fiúnak való színű” ékszert. Eközben a hatalmas kemencében sül az a hét nagy kenyér, amelyeket a gyermekek gyúrtak meg közösen, pontosabban sorjában: egymás váltva minden apróság tízet gyúrt a tésztából. A szintén általuk készített langallónak már híre-hamva sincs.

Egymás szavába vágva, lelkesen tervezik a délutánt és főleg az esti programot: párnacsatát, szalonnasütést, tábortűzgyújtást és mesélést. Azaz szerepjátszást, ugyanis a már jól ismert történeteket ők fogják előadni. „A tábortűz körül pedig sok szülő is ott lesz — mondja Szejke Vilmos, az egyesület vezetője —, hiszen többen is azzal köszöntek el, miután felállították a sátrat és hazamentek, hogy estére visszajönnek, mert az számukra is élmény lesz.”

Szabó Kinga Mária