Segélycsomagot vittek a máltaisok
Utoljára módositva: 2017-04-12 17:50:15

A Máltai Szeretetszolgálat szatmári fiókszervezetének önkéntesei április 11-én alapélelmiszerekből (kristálycukor, búzaliszt, olaj, gríz), valamint tisztító- és tisztálkodószerekből (mosópor, pipereszappan) s az ünnepre való tekintettel egy-egy tábla csokoládéból álló adománycsomagot osztottak a rászorulóknak.

Egyre több embernek van szüksége segítségre

Továbbá két személy számára kerékpárt tudtak biztosítani, s az olyan családokhoz, ahol a hozzátartozók csecsemőt nevelnek vagy magatehetetlen beteget látnak el, pelenkát is vittek a segélyszervezet tagjai. A karitatív akció alkalmával összesen 5600 lej értékű segély jutott célba, ezzel megkönnyítve a feltámadás ünnepére készülő, de amúgy nyomorban vagy szegénységben élő családok készülődését. A jótétemények sora csütörtökön folytatódik, a nonprofit szervezet tagjai az előző évek szokásának megfelelően az ünnep küszöbén főtt ételt osztanak a szegényeknek, hajléktalanoknak s azoknak, akik az ételosztás idején a közelükben haladnak el, s nem utasítják vissza a feléjük nyújtott figyelmességet. Az önkéntesek tehát 10 órakor a szatmárnémeti Neajlov sétányon kezdik a töltött káposzta osztását, majd a Vulturului és az Ostrovului utcai szükséglakásoknál folytatják a szolgálatot, végül a Ion Ghica utcai IPL-tömbházaknál fejeződik be a karitatív akció.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc téli sportod?
A síelés
A snowboardozás
A korcsolyázás
A szánkózás
A jégkorongozás
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. január 19.)


    KONYHA
    Készítsünk olyan ételeket újévre, amelyekkel két legyet ütünk egy csapásra: nemcsak a szilveszteri menühöz, de az újévi asztalra is ...