×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
2 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Segítenek az úton való megmaradásban

2013.09.17 - 08:07
Megosztás:
Segítenek az úton való megmaradásban

614 gyerek kezdte el a tanulást hétfőn a szatmárnémeti Református Gimnáziumban. A Láncos-templomban tartott tanévnyitón Nt. Nagy Sándor esperes hirdetett igét, majd a tanulók verses-zenés műsort adtak elő. Az iskola új tanulói és tanárai fogadalmat tettek.

 

A Szatmárnémeti Református Gimnázium a hagyományoknak megfelelően a Láncos-templomban tartotta a tanévnyitót. Az intézmény hatszáztizennégy tanulója (óvodásoktól tizenkettedikesekig) a harang szavára érkezett a templomba, a legizgatottabbak az előkészítő és az első osztályosok voltak, hiszen ők egy ismeretlen világba kerültek, ahol sok kihívás és próba várja őket. Nt. Nagy Sándor, a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese, az iskolaszék tagja igehirdetésének alapigéjéül Pál apostol Timóteushoz írt első levelének azt a részét választotta, amikor Pál arra figyelmeztette fiatal tanítványát, hogy próbálja elkerülni azokat a nehézségeket, amelyeket ő megélt és elszenvedett. Az iskolakezdés a gyerek életében egy olyan folyamat beindulása, ahonnan nincs visszaút. A Református Gimnázium tanulói a tudás mellett megtanulják Krisztus követésének szeretetét is, mert nem csak a test kell gyarapodjon, hanem a lélek is. Ezért fontos az, hogy a gyerek olyan oktatásban vegyen részt, ami a szülő megelégedésére és a gyerek javára válik. A jó eredményekhez viszont nagyon fontos az, hogy a gyerek olyan családban éljen, ahol a jó példát látja és éli meg. Krisztus igazságát kell megtanítani a gyerekeknek, ami csak a szülők és a pedagógusok összefogásával lehetséges.

 

Köszöntők

 

Szilágyi Éva iskolaigazgató elégedetten szólt arról, hogy a Református Gimnáziumba már versenyezni kell a bejutásért, ami annak köszönhető, hogy eredményes munka folyik az intézményben. Az iskola osztálytermei megújultak, bővült a tanári kar, minden feltétel megvan arra, hogy újabb eredmények szülessenek. Nagy kihívás vár a tizenkettedikesek számára, akiknek az érettségire kell felkészülniük. Király Lajos, a Szatmári Református Egyházmegye főjegyzője arról beszélt, hogy az emberi életet utak hálózzák be, amelyek közül választani lehet. Azok a fiatalok, akik ezt az iskolát választják, Krisztus útja mellett döntenek. A szülők és a pedagógusok közös feladata, hogy segítsék a fiatalokat abban, hogy ezen az úton megmaradjanak. Minden gyereket arra kell megtanítani, hogy a megszerzett tárgyi tudás mellett tanuljon meg jól gondolkodni. Gál Gyöngyi szaktanfelügyelő, aki az iskola tanára is, arra biztatta a gyerekeket, hogy a kötelező tananyag elsajátítása mellett, erősítsék meg magukban a közösségi érzést, ismerjék meg nemzetünk hagyományait is. A tanulók ne elégedjenek meg azzal, amit eddig elértek, hanem küzdjenek azért, ami még elérhető. A tehetség önmagában nem elég, dolgozni is kell azért, hogy gyümölcsözzön. Kereskényi Gábor parlamenti képviselő hangsúlyozta, hogy a legkisebbeknek, akik egy új birodalomba kerültek, ezentúl újabb és újabb akadályokat kell legyőzniük, amit csak közösen lehet.

Az előkészítő osztály tanulói, illetve mindazok a tanulók és pedagógusok, akik most kerültek az iskolába, elmondták a fogadalomtételt. A legkisebbek papírmadarakat helyeztek el az élet fájának fészkeiben. A tanévnyitón az iskola tanulói szavaltak, és Higyed Gyöngyi irányításával a gyerekkórus énekelt.

 

Elek György