×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
14 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Segítséget várnak az önkormányzattól

2018.01.09 - 14:56
Megosztás:
Segítséget várnak az önkormányzattól

Egy rövid beszélgetésre találkozni szerettek volna kedd reggel Kereskényi Gábor polgármesterrel a Szatmárnémeti FC Olimpia ifjúsági csapatának edzői, illetve az utánpótlás korosztályos játékosok szüleinek a képviselői. Erre viszont nem került sor, ugyanis nem jelentkeztek be az elöljárónál, akinek tegnap reggel más programja volt.

„Gondoltuk, hogy legalább öt percre sikerül szóba állni valakivel a jövőnkről. Úgy vélem, hogy az Olimpiának van múltja, van jelene, és szeretnénk, hogy legyen jövője is” — mondta lapunknak Csik Tibor edző.

Mint ismeretes, a klub csődközeli helyzete miatt került válsághelyzetbe az utánpótlás nevelés jövője is. Úgy tűnik, hogy a Liga 2-be nevezett felnőttcsapat helyzete menthetetlen, és ennek következménye lesz, hogy a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) ki fogja zárni az együttest a másodosztályból. Ezután az Olimpia nyáron csakis a megyei bajnokságba nevezhet, az előírás szerint a legalacsonyabb osztályba folytathatja szereplését. Ugyanakkor három évre a divíziós bajnokságba sem juthat vissza a kizárt klub. Most az ificsapat edzői arra keresik a megoldást, hogy a felnőtt együttes gondjai ne sújtsák őket is.

A 19 évesek és a 17 évesek is a FRF által rendezett bajnokság regionális selejtezőjében szerepelnek. Emellett még féltucat gyerekcsoportja van az Olimpiának, amely a FRF vagy a megyei egyesület (AJF) által rendezett bajnokságokban szerepel. „Szeretnénk, hogy a helyi és megyei önkormányzat továbbra is támogassa az Olimpia utánpótlását, hogy ne szüntesse meg az ifjúsági központot. Ehhez kérünk tőlük segítséget. Erre akarunk választ kapni, hogy tudjuk, van-e akarat a részükről a folytatáshoz” — tette hozzá a szakvezető, aki szerint hozzávetőlegesen 10–15 ezer euróból ki tudnak gazdálkodni egy fél évet.