Segítsünk együtt Smarandának!
Utoljára módositva: 2014-03-04 11:24:31

Napok óta folyik a mozgósítás a legnépszerűbb közösségi oldalon, hogy a nagykárolyi származású Smaranda Némethi számára összegyűljön az a pénzösszeg, amely megmentheti az életét.

Smaranda Némethi egy fontos küzdelemhez kér segítséget

A gyűjtésben a Kulturális Központ is támogatja a képzőművészt, s minden segítő szándékút arra kérnek az intézmény munkatársai, hogy pénzadományaikkal járuljanak hozzá Smaranda Némethi gyógyulásához. Az alábbi közleményt juttatták el lapunkhoz: „Smaranda Némethi Nagykárolyban született, most 32 éves, a kolozsvári Képzőművészeti és Dizájn Egyetemen tanult. Szereti a művészeteket, emellett maga is elismert festő. Smarandának azzal kellett szembesülnie, hogy az erős megfázás, amitől hosszú ideje szenvedett, voltaképpen tüdőrák, agyi áttéttel. Különböző bukaresti orvosi központokban végzett vizsgálatok, valamint egy agyműtét után, egy kielégítő diagnózis felállításának reményében úgy döntött, németországi orvosokhoz fordul. Nekik sikerült diagnosztizálni a harmadik stádiumban levő rosszindulatú daganatot. A betegség elleni harc hosszú és nehéz lesz, de Smaranda lelkileg felkészült, hogy harcoljon az életéért, viszont a kezelés előrelátható költségeit nem tudja fedezni. Ha Ön szeretne segíteni abban neki, hogy visszanyerje lehetőségét egy olyan életre, amilyenről álmodott, több formában is megteheti ezt. Adományozhat ebben a hónapban a Kulturális Igazgatóság által a Károlyi-kastély lovagtermében elhelyezett urnába, vagy a Primo Klub Kosárlabda Sportegyesület és Florentina Timoc, Simona Pârciu és Deneş Ioana szervezte akció keretében, továbbá adományát átutalhatja a következő bankszámlaszámra: IBAN: RO31 RNCB 0075 0707 8478 0001; Román Kereskedelmi Bank; név: Milu Dan Ioan; CNP: 1790611040042.”

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Anyák elszabadulva
Ma, 18:25
Négy anya, akikben az egyetlen közös az, hogy gyermekeik egy iskolába járnak, elhatározzák, hogy összehoznak egy teljesen átlagos vacsorapartit, ahol végre borozgathatnak és pletykálhatnak kicsit úgy, hogy nem kell a férjeik és gyerekeik miatt aggódni. A vacsoravendégek a frissen elvált Jamie (Molly Shannon), "szuperanyu" Melanie (Bridget Everett), a túlstresszelt Emily (Katie Aselton) és legjobb barátja, a társadalmilag kirekesztett Kate (Toni Collette), aki el sem hiszi, hogy Emily rá tudta ve
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Annabelle 2. - A teremtés
Ma, 20:00
Leírás: A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a lányát, és még mindig nem heverte ki a tragédiát. Azt hiszi, a jóság segít majd felejtenie és megbékélnie. Ezért amikor ő és a felesége hírét veszi, hogy valahol a környékükön bezárnak egy árvaházat, befogadják magukhoz az intézményt vezető apácát és neveltjeit: egy csapat árva kislányt. De a lányokkal még valami érkez
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Annabelle 2. - A teremtés
Ma, 22:05
Leírás: A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a lányát, és még mindig nem heverte ki a tragédiát. Azt hiszi, a jóság segít majd felejtenie és megbékélnie. Ezért amikor ő és a felesége hírét veszi, hogy valahol a környékükön bezárnak egy árvaházat, befogadják magukhoz az intézményt vezető apácát és neveltjeit: egy csapat árva kislányt. De a lányokkal még valami érkez
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Számodra milyen az álomnyaralás?
Csakis a tengerpart jöhet szóba
Magashegyi túrázás az igazi
Városnézés és felfedezés a legjobb
Bulizás egy partinyaraláson
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. augusztus 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 3 db fehér zselatinlap, 1 vaníliarúd, 5 dl habtejszín, 5 dkg + 1–2 tk. cukor, 25 dkg fekete ...