×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
15 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Siker volt a színházi fesztivál

2017.11.13 - 19:00
Megosztás:
Siker volt a színházi fesztivál

A fiatalok számára bemutatkozási lehetőséget biztosítani, az ifjú színjátszókból álló csoportoknak alkalmat adni a szereplésre, ez volt a célja a háromnapos nagykárolyi fesztiválnak.

Feltöltődésre és fejlődésre, tanulásra használták ki az idei találkozást, mondták a nagykárolyi színjátszó fesztivál szervezői. Véget ért ugyanis szombat délután a második alkalommal megrendezett Ifjúsági Színházi Napok elnevezésű fesztivál, amelynek a városi színház volt a helyszíne.

Az idei kiadás során három napon át birtokolták az általános iskolás és gimnazista fiatalok a színpadot, és minden igyekezetükkel azon voltak, hogy energiájukkal, lelkesedésükkel és tehetségükkel töltsék meg a színházat. A román vagy magyar nyelven zajló előadások a komédia, dráma, tragikomédia, abszurd vagy fizikai színház, illetve az improvizáció elemeiből építkeztek.

Az idei program igen gazdag volt nemcsak a műfajokat, hanem a résztvevők számát tekintve is, hiszen 12 határon innen és túlról érkezett csapat — a szilágycsehi Berekenye Színjátszó Csoport, a nagykárolyi Trupa fără nume, a szatmárnémeti ARTTIS – Trupa „Iosif Ahmed”, a nagyváradi Trupa noastră , a belényesi Re-Open Theater, a nyírbátori Lenszirom, a zilahi Trupa F.A.U.S.T., a nagybányai Teatrul Ararat, a marosvásárhelyi Refi Színpad, a debreceni Abakusz Színjátszó Kör, a tenkei TincArt, valamint a kökényesdi Tragikus komikusok — 13 előadását tekinthette meg a közönség.

A fesztivál szombati zárónapján a nagykárolyi amatőrök, a Szolomájer Tímea által irányított Dömik színjátszóival közös nyílt tréningen vehettek részt a rendezvényre látogató csoportok. A program jókedvűre és élményekben gazdagra sikeredett. A fesztivál záróakkordjaként pedig díjkiosztó gálaműsort tartottak, amelyen négy trófea is gazdára talált: a legjobb női és férfi főszereplőé, valamint a legjobb férfi és női mellékszereplőé.

Annak ellenére, hogy ez nem verseny volt, a szervezőkből, Fándly Csaba és Székely Tibor színművészekből, valamint Corina Nuna könyvtárigazgatóból álló zsűri több díjat is kiosztott, hogy ezáltal is szereplésre és fejlődésre ösztönözzék a fiatal résztvevőket.

A legjobb előadást a nagybányai Ararat csapat mutatta be, a legmélyebb előadásért a szatmárnémeti ARTTIS csapat vehetett át díjat. A legjobb adaptációért járó díj a belényesi Re-Open Theater tagjainak járt. A legjobb rendezésért a zilahi F.A.U.S.T. csapatot díjazták. A legvicceseb darabért az Elméleti Líceum Trupa fără nume csapatát jutalmazták. A legjobb színpadi bemutatkozás díját a nagyváradi gyermekpalota „Trupa noastră” csapata kapta. A társadalom leghitelesebb bemutatásáért a tenkei TincArt csapat vehetett át díjat. A kökényesdi Tragikus komikusok a legjobb szociális témával rendelkező előadásért részesültek elismerésben. A legtöbb lelkiséggel bíró előadásért a marosvásárhelyi Refi Színpadot díjazták. A legjobb adaptáció díja a szilágycsehi Berekenye csoportnak járt. A legjobb történelmi téma feldolgozásáért járó díjat a nyírbátori Lenszirom Színház tagjai vehették át. A legtehetségesebb fiatalok címet a debreceni Abakusz Színjátszó Kör tagjai kapták. A legjobb komédiáért járó díj szintén a debrecenieknek járt. A legjobb női főszereplőnek a nyírbátori Lenszirom Színház tagját, Szép Evelynt választották. A legjobb férfi főszereplő díjának birtokosa Darius Popa, a szatmárnémeti ARTTIS csoport tagja lett. A legjobb női mellékszereplő díját Roxana Câmpean, a zilahi F.A.U.S.T. színjátszója kapta. A legjobb férfi mellékszereplő pedig a marosvásárhelyi Refi Színpad tagja, Mészáros Dávid lett.