Sikeres miniévad az Északi Színházban

Simon Juditkritikus beszámolója az ERport.ro oldalon jelent meg, most ebből közlünk részleteket.

Szatmárnémetibe mindig jó menni, a színháziak meghitt hangulatot képesek teremteni. A két társulat első közös miniévadában az előadásokon túl a kirándulások jelentették a fő attrakciót a meghívottaknak. Noha e sorok írója nem vett részt ezeken, a beszámolókból kiderült, hogy Bessenyei Gedő István dramaturg, a Harag György Társulat művészeti igazgatója legalább annyira jó idegenvezető, mint amilyen jó direktor.

Apropó direktor, az Északi Színház főigazgatója tavalytól Nagy Orbán színművész, aki közintézmény-vezetési tapasztalatokkal is rendelkezik, akármit is jelentsen ez. A lényeg ugyanis abban van, hogy Nagy, aki a színpadon és — ami legalább annyira fontos a színház hangulatát, munkáját tekintve — a büfében sokkal inkább színész, mint igazgató. Vezetőként viszont figyel, hogy a két társulat színvonalas előadásokkal vonzza be a közönséget. Mert a nézők létszáma sem elhanyagolható a város által fenntartott, két tagozattal rendelkező intézmény számára. A látottak-hallottak alapján úgy tűnik, Nagyot mindkét társulat elfogadja, sőt kedveli, továbbá jó a viszonya a művészeti vezetőkkel.

A Harag György Társulat előadásairól

Bocsárdi László állította színpadra tavaly a Tévedések vígjátékát, Benedek Zsolt fordításában. A színpadon vasszerkezettel, reflektorokkal szegélyezett fehér doboz, a rendezői jobb felső sarokban időszámláló egytől kilencig. (Díszlet: Bartha József.) Kamera magica, ahol megjelennek és eltűnnek a szereplők. A múló időben történik minden. Shakespeare színművét általában derűs komédiáként állítják színpadra, Bocsárdi viszont túllépett a cselekményen, a szövegre figyelt és helyezte a hangsúlyt. Kik vagyunk és hová tartunk? Mit teszünk, ha szembetalálkozunk önmagunkkal? Boldogság vagy nyugtalanság rálelni arra, akit rég elvesztettünk? Ilyen és ehhez hasonló kérdések fogalmazódnak meg az Uniter- és Jászai-díjas rendező előadásában. A szatmári Tévedések vígjátéka sokkal inkább komor, befelé forduló, mint felhőtlen komédia, melynek szereplői korántsem tudnak felhőtlenül örülni sem a változásnak, sem annak, hogy a zűrzavar után, az életük lényegében semmit sem változik. Megkerült a testvér, egymásra lelt az öreg házaspár. És akkor mi van? Végül is mindenki a saját életét éli tovább. Ennek is, mint a vígjátékoknak általában boldog vég íratott meg, de Bocsárdi előadásának vége további kérdéseket fogalmaz meg.

Az ikertestvérek ugyanis nem túl rokonszenvesek egymásnak, az apa és az évtizedekig kolostorban élt anya nem biztos, hogy képesek újra házastársakként működni. Talán a két szolgában — akik a végén tétován ugyan, de megölelik egymást —, mozdul meg valami, ami szeretet.

Tizenöt próbálkozás a színészetre a címe Hatházi András előadásának, melyet Tom Dugdale rendezett. Az előadás vallomás a színészmesterségről, a művész félelmeiről, a színpad félelmetes varázsáról. Az alkotók Shakespeare urat hívták segítségül, és a színész tizenkét arcát mutatja meg. Drámában és komédiában, klasszikusban és kortársban félelmetes tehetséggel és lefegyverző humorral vizsgálja a színpadi jelenlétet. Élmény volt Hatházi most is, mint ahogy élményt nyújt a szerepeiben.

Federico Garcia Lorca egyik legismertebb drámája a Bernarda Alba háza asszonyi szenvedélyekről, félelmekről, drámákról fest komor képet. Sorin Militaru állította színpadra az előadást, Bernarda szerepére Tóth Tünde nagyváradi színművészt hívta meg. A rendező elkerülte a sztereotípiákat, a tragédia akár napjainkban is játszódhatna valamelyik eldugott, a hagyományokat szigorúan ápoló, a pletykától rettegő, az asszonyok erejét és tudását tagadó falusi közösségben. Tóth megmutatja a kemény, néha kegyetlennek tűnő asszony emberi arcát és női mivoltát, a harcát önmagával, és a megadását a közösség felé. Militaru a lányok közül az enyhén testi fogyatékos Martiriot hozza előtérbe, mintegy hangsúlyozva a lelki sérüléseket. Pepe Romano, akiért meghalni is képesek az Alba-ház lányai, nem egy Adonisz, de férfi, a kitörés lehetőségének a megtestesítője. Szép koreográfiával (koreográfus: András Lóránt) lép be az előadásba a többi férfi, mint a női vágyak felkorbácsolói, és mint az asszonyszerep lehetőségei.