Sima Real– és Chelsea–továbbjutás
Utoljára módositva: 2014-03-19 17:35:17

Nem borult a papírforma a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek kedd esti visszavágó–mérkőzésein.

A Real Madrid hazai pályán is verte a Schalke 04-et, így a magyar válogatott Szalai Ádámmal felálló gelsenkirchei együttes kettős vereséggel búcsúzott legrangosabb európai kupasorozattól. Cristiano Ronaldo egyébként kedden is betalált, ezúttal két gól szerzője volt. Az aranylabdás portugál a jelenlegi BL–szezonban 13 gólnál tart – így az első Real–játékos, aki 13 gólt szerez egy BL–szezonban –, ezzel egy találatra van Lionel Messi rekordjától (14 gól, 2011/12-es idény). A blancók támadója egyébként legutóbbi hét BL–meccsén egyaránt gólt szerzett, nála többet sorozatban csak Ruud van Nistelrooy tudott (a holland klasszis egymás után kilenc mérkőzésen talált be a BL-ben).

Izgalmasnak ígérkezett a Chelsea – Galatasaray összecsapás, viszont a londoniak esélyt sem adtak a törököknek az isztambuli 1–1 után. A Stamford Bridge-en Jose Mourinho vezetőedző legényei leiskolázták ellenfelüket. „Sajnálom a szurkolóinkat, ők voltak a legjobbak. Semmit sem csináltunk a pályán, nem érdemeltünk továbbjutást” – mondta a találkozó után elkeseredve Roberto Mancini, török együttes vezetőedzője.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó

Real Madrid – Schalke 04 3–1 (C. Ronaldo 21. perc, 74., Morata 75., illetve Hoogland 31.); továbbjutott: a Real Madrid, kettős győzelemmel, 9–2-es összesítéssel.

Cheslea – Galatasaray 2–0 (Eto’o 4., Cahill 42.); tj.: a Chelsea 3–1-es összesítéssel.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Gyakorlattal rendelkező sofőrt keresünk nyergesvontatóra, uniós munkára, egygazdás,...
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e adventi koszorút készíteni?
Igen, minden évben közösen készítünk adventi koszorút
Nem készítek, inkább megveszem az üzletből
Megvan tavalyról ezért nem készítek/vásárolok újat
Nincs adventi koszorúnk
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. november 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...