×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
3 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Soha nem ismétlődhet meg!

2015.01.12 - 09:31
Megosztás:
Soha nem ismétlődhet meg!

Szombaton, az NDF által szervezett ünnepség második napján leplezték le azt az emléktáblát, amely a Szovjetunióba deportált svábok előtti főhajtás egyik jelképe lett Nagykárolyban.

Nem szabad hagyni, hogy a deportálás ténye feledésbe merüljön, mint ahogy arra is mindig emlékezni kell, min mentek keresztül őseink! — fogalmazták meg a sváb deportálás hetvenedik évfordulója alkalmából szervezett kétnapos ünnepségsorozat nyitónapján a szervezők. Pénteken, a rendezvény első napján a Károlyi-kastélyban tartottak emlékkonferenciát, ekkor az előadások és a filmvetítés, valamint a beszélgetés került előtérbe, a szombati nap pedig a főhajtás jegyében telt, az ünnepség az emléktábla-leleplezésével kezdődött, a nagykárolyi Iuliu Maniu Iskolaközpont főbejáratához ugyanis táblát helyeztetett ki az NDF szervezete. A Kalazanci Szent József templomnál gyülekeztek az ünnepségre érkezők, s közöttük is népes delegációt alkottak a Nagykároly környéki sváb falvak küldöttei. A templomtól a menet a Iuliu Maniu Iskolaközpontig haladt, hogy itt részt vegyenek az emléktábla leleplezési ceremóniáján. A tábla megszentelését Ilyés Csaba nagykárolyi főesperes végezte el, majd a közös imát követően, a rendezvény szervezői által felkért személyek mondtak beszédet. Elsőként Soltész Miklós magyarországi államtitkár szólt a jelenlévőkhöz. A magyar politikus az elválás, a reménytelenség, a veszteség érzéséről beszélt, amit azok élhettek át, akiket az orosz táborokba hurcoltak el. „Sokszor a visszatérés, vagy épp ennek az ellenkezője, e vissza nem térés bizonytalansága okozta a legnagyobb lelki válságot. Köszönöm a szervezőknek, hogy évről évre nem hagyják feledésbe merülni ezeket a szörnyűségeket és megszervezik ezt a rendezvényt. Köszönöm mindazoknak, akik kilométereket gyalogolnak, zarándokolnak, hogy részesei lehessenek ennek az eseménynek. Üzennek ők a jelennek, hogy amire most emlékezünk, az nem pár napos „szórakozás” volt” — fogalmazott az államtitkár.

Kovács Jenő polgármester beszédében méltatta az alkalmat, az együttélés, majd a különböző nemzetek egymás iránti tiszteletére hívta fel a figyelmet. „Románok, magyarok, svábok, mind együtt élünk itt, Nagykárolyban. A legfontosabb, hogy a jövőben is toleranciával, tisztelettel éljünk itt tovább” — mondta.

Ezt követően az emlékezők a Kalazanci Szent József templomba vonultak, ahol német-magyar nyelvű szentmisén vehettek részt. A programok ezt követően a Mesterrészi temetőben koszorúzással folytatódtak, majd az NDF Ifjúsági Központjában szervezett kultúrműsorral értek véget.