×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
11 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Sok mindent kibírt a 25 éves fa

2015.03.29 - 17:05
Megosztás:
Sok mindent kibírt a 25 éves fa

Az RMDSZ megalapításának negyedszázados évfordulóját – bővített MKT üléssel egybekötve - a Szatmár megyei szervezet is megünnepelte, ennek keretében vehette át a Fodor István Emlékdíjat kollégánk, Romász János.

Az ünnepségre öszegyűlt alapító tagok, önkormányzati képviselők, polgármesterek, egyházi és civil szervezeti képviselők, illetve a megyében élő sváb és szlovák kisebbség vezetői egy perces néma csenddel emlékeztek azokra, „akik valaha sokat tettek a szervezetért, ám ma már nem lehetnek közöttünk.”, majd Pataki Csaba megyei elnök elevenítette fel a rendszerváltást követő napok gyorsan zajló eseményeit, amikor 1989 december 25-én a színházban „megszületett” a szatmári RMDSZ, felsorolva azok névsorát akik akkor ott összegyűlve lefektették a magyar közösség érdekvédelmének és érdekképviseltének alapjait a megyében. „Elvetették a magot, és mivel jó volt a talaj, meggyökerezett benne az a fa, amely azóta erőssé nőtt, sok mindent kibírt. Akkor mindenki azt hitte, hogy könnyen fog menni, de huszonöt év alatt sok minden törént, ami miatt az akkor megfogalmazott célok továbbra is aktuálisak. Ez a föld a mi földünk is! Senki elől nem szívjuk el az oxigént, nem vesszük el a napfényt. De azt mindenkinek meg kell értenie, hogy minket nem lehet átültetni! Mi ragaszkodunk ehhez a földhöz” - jelentette ki. Ugyanakkor rámutatva arra is: Szatmár egyfajta kapocs Magyarország és Belső-Erdély valamint Románia többi része között, s az elmúlt 25 év alatt kapott hideget is, meleget is mindkét, azaz Budapest és Bukarest irányából is. „Ilyen körülmények között nem mindig volt könnyű dolgozni. Az elért eredmények azonban megkérdőjelezhetetlenek és hasonló megvalósításokhoz kívánok erőt mindenkinek a következő 25 évre is.”-fogalmazott.

Kelemen Hunor szövetségi elnök szerint 1989-es rendszerváltás az erdélyi magyarság számára maga az újjászületés volt, ugyanakkor elismerte azt is: az eltelt 25 év alatt az RMDSZ kissé megkopott, a következő nagy feladat ezért az emberek bizalmának visszanyerése lesz – helyi szinten pedig a nagy kérdés: „Vissza tudjuk-e adni a szatmárnémetieknek azt a reményt, hogy ismét olyan ember vezetheti ezt a várost, akiben megbíznak? A következőkben erre kell megtalálnunk a helyes választ, az érdekképviseletnek ez a legnagyobb helyi kihívása.” - mondta.

A szövetségi elnök külön kiemelte a svábokkal való együttműködés fontosságát, Ressler Stefan, a Német Demokrata Fórum megyei szervezetének alelnöke pedig biztosította őt: számukra továbbra is az RMDSZ lesz az első számú stratégiai partner.

A Szatmár megyei RMDSZ eddigi hét elnökének nevében Ilyés Gyula, a város egykori polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, beszédében emlékeztetve arra, hogy az 1989 decemberi események forgatagában a nagyobb magyar közösségekben spontán indult el a szervezkedés: „Egyként gondolkodtunk és szervezkedtünk Erdély-szerte, 2012-ben aztán kiderült: nem csak mi tudunk összefogni, mások is össze tudnak fogni ellenün. S bár vannak, akik ünnepélésünket kifogásolják, én úgy gondolom, hogy van, amit ünnepelnünk, és ezért nem kell magyarázkodnunk.”- fogalmazott.

Az ünnepi beszédeket követően megható pillanatok következtek, hiszen átadták a Fodor István Emlékdíjat – s az ünnepségen jelenlévők közül valamennyien ismerték és szerették az élők sorából sajnos túlságosan is korán eltávozott, fiatal kollégánkat. A tehetségének, újságírói elhivatottságának, az írott szó iránti tiszteletének emléket állító díjat idén negyedik alkalommal adták át, és két olyan újságíró kapta, akik nagyon is jól ismerték Fodor Istvánt, hiszen hosszú éveket dolgoztak vele együtt: a Szatmári Magyar Hírlap sportszerkesztője, jelenleg a Szatmári Friss Újság vidékkel foglalkozó újságírója, a sajtós kollégák között „Jani bátyjaként” emlegetett jóbarát, Romász János, illetve a Szatmár.ro főszerkesztője. Meghatódott volt, aki kapta, meghatódott volt, aki adta - a díjat Nagy Szabolcs, a Szatmár megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, Pataki Csaba és id. Fodor Lajos nyugalmazott lelkész, Fodor István édesapja adta át, aki örömét fejezte ki a díjjazottak személyét illetően, hiszen mindkettőjüket hosszú évek óta jól ismeri, ugyanakkor kijelentette azt is: véleménye szerint - egyfajta egészséges versenyszellem érdekében - szükség lenne még egy magyar nyelvű Szatmár megyei napilapra is.

Az ünnepség a nagykárolyi Carmina Renascentia régizene-együttes előadásával zárult.

 

 

Szabó Kinga Mária