×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
10 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Sok riasztás volt a hét végén

2016.12.13 - 10:09
Megosztás:
Sok riasztás volt a hét végén

Mozgalmas időszak áll a Szatmár Megyei Mentőszolgálat csapatai mögött, miután összesen 366 alkalommal riasztották őket december 9–12. között. Ezek közül 303 sürgősségi eset volt. A mentőszolgálat közleményéből kiderült, hogy a riasztások közül összesen öt esetben volt valóban súlyos a helyzet.

A hétvégi választások ideje alatt két szavazóházba is mentőt kellett hívni. Mindkét esetben egy-egy idős hölgyhöz, akik a szavazóházhoz jövet csúsztak meg és törték el a kezüket. Az egyik esetben egy 74 éves hölgy válla, a másik esetben pedig egy 69 éves hölgy alkarja repedt meg. Mindkettejüket kórházba szállították a mentősök. Több közlekedési baleset is történt az elmúlt napokban. Először pénteken délelőtt, 11 óra előtt 5 perccel Erdődről, egy közlekedési baleset helyszínére riasztották a mentőket. A kiérkező csapat a helyszínen megállapította, hogy a baleset következtében egy 51 éves férfi veszítette el eszméletét egy fejsérülés következtében. Mivel a légzése és keringése rendben volt, elsősegélyben való részesítése után a mentősök a kórházba szállították. Ugyancsak pénteken, az előző esethez képest egy órával később Gombáspusztáról érkezett riasztás szintén közlekedési baleset miatt. A helyszínen egy 46 éves, koponya-, nyaki és gerincsérüléseket szenvedett férfit kellett ellátni és a kórházba szállítani.

Pénteken délután 3 órakor Udvariból kellett kórházba szállítani egy autóbaleset két sérültjét kisebb zúzódásokkal és horzsolásokkal.