×
2024. 05 08.
Szerda
Mihály
15 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.63 RON
100HUF = 1.28 RON
Szatmárnémeti

Sok szempontból mások vagyunk

2016.01.11 - 13:17
Megosztás:
Sok szempontból mások vagyunk

Nem a felszólalások, nyilatkozatok embere, „csak” végzi a munkáját — Pataki Csaba szenátor summásan összegzi 2015-öt és az idei, választási év kilátásait–reményeit, főleg helyi szinten.

 

„Érdekes évet zártunk, furcsát, sok változással — ezek egy része spontán változás volt, másik részük viszont már alaposan megérett, hiszen Victor Ponta lemondása nyár közepétől már csak idő kérdése volt. Most pedig senki, egyik politikai párt sem tudja: ellenzéken vagy kormányon van-e. Ez főleg azon pártok számára rossz, akik eddig ezrével juttatták kormányzati intézményekbe, s azok vezető tisztségeibe embereiket. Valószínűleg — és én nagyon remélem, mihamarabb — a jövőben már nem lesz elég egy pártajánlás, hanem hozzáértés is szükségeltetik — nem csak a plakátragasztásban — egy-egy intézmény- vagy irodavezetői tisztség betöltéséhez. Változást remélek 2016-tól minden szinten és jól láthatóan ebbe az irányba haladnak a kormányzati lépések is. Soha eddig még nem volt ennyi szakember az országvezetésben és az államtitkárok között, mint most — erősen „vérfrissülés” zajlik. S ennek — bár még csak alig másfél hónapja iktatták be az új kormányt — máris látható eredményei vannak. Elég csak az egyik legfontosabbat említenek: nagyon odafigyeltek az európai uniós alapok lekötésére, elköltésére és hozzáértésüknek, szakmaiságuknak köszönhetően a 6 milliárd helyett csak 5 milliárd euró „ragadt bent” a le nem hívott pénzalapokban. S hogy egy kicsit érzékeltessem, mit is jelent ez az összeg: 5 milliárd euróból 800 kilométernyi autópályát lehet építeni… Az utolsó pillanatban sikerült megmoccantani a már jó ideje stagnáló gépezeteket és „elkölteni” 1 milliárdot alig egy hónap alatt. A Románia által el-fel nem használt 5 milliárdért nem ők a felelősek, hiszen a Ponta I és II kormánynak három év állt a rendelkezésére, mégsem kezdtek semmihez. Azt várom, hogy lehívhatóak legyenek a 2014–2020-as pályázati időszak alapjai, hiszen két év úgy telt el, hogy 5 eurócentet sem hívott le Románia. S hogy hogy alakul majd a technokrata kormány és a parlament viszonya idén? Nos, 2015 végén a parlament egy-két populista törvénnyel, kezdeményezéssel kimutatta „a foga fehérjét” és mély meggyőződésem, hogy a legjobb pillanatban jött a téli szünet. Szusszanásnyi időt ad, ugyanakkor lehetőséget is arra, hogy új szakembereket küldjenek a különböző szakbizottságok egyeztetéseire, melyeken megszólaljon, megszólalhasson a szakmaiság és nem csak a vak politikai ambíciók és népszerűség hajhászás. Egészséges párbeszédre van szükség a parlament és a kormány között és úgy látom: február-március, az új ülésszak ezt fogja hozni. Persze hatalmas naivitás lenne teljes egyetértésről álmodozni, hiszen 2016 választási év és mindenki saját képviselői közösségét akarja erősíteni és annak számára a lehető legkedvezőbb törvényeket meghozni.

 

„Mocskos kampányra számítok”

 

 

Technikailag adottak a feltételek, hogy sokkal tisztább választások zajlódjanak, mint eddig bármikor, a többes szavazás elleni biztonsági feltételeknek köszönhetően jelentősen csökkenni fog a „turistaforgalom” a választások napján. Úgy gondolom azonban, nem csak a „turizmus” ellen, de a csata közben zászlókat cserélők ellen is fel kéne lépni, azokat is büntetni kellene. Hogy a kampány mennyire lesz tiszta és tisztességes, az már a térségtől is függ. Felelőtlen ígérgetések tömegével szűkebb környezetben lehet ugyan kampányolni, de hogy annak milyen is lesz az eredménye — főleg, ha esetleg már második alkalommal játssza ki ugyanezt a kártyát az illető jelölt — az igencsak kérdéses, hiszen elsősorban a választókon múlik milyen is lesz a választás. Sok politikus úgy indul neki az idei választásoknak (legyen szó akár a helyhatósági, akár a parlamentiről), mint az anekdotabeli uborka: nem muszáj, hogy én legyek a legtetején lévő legsavanyúbb, a lényeg, hogy benne legyek, benne maradjak a befőttesüvegben.

Mi, azaz az RMDSZ sok szempontból mások vagyunk — élhető jövőképet körvonalazunk Szatmár megye és Szatmárnémeti minden polgárának. Rettenetesen sok az elkeseredett ember, akik megoldásokat várnak, változást akarnak — a lakosság 99%-a ezt akarja — s úgy gondolom, mi képesek vagyunk pozitív irányba változtatni a város és a megye jelenlegi áldatlan állapotát. Természetesen három nap alatt nem lehet csodát tenni, de el lehet indítani a folyamatokat. Szatmárban 2012-ben akkora törés következett be jobb- és baloldal, nemzetiségek, közpolitika, nyelvezet, intézmények terén, hogy sok idő kell ezeknek a töréseknek a helyrehozatlához. Biztos vagyok benne, a kampány során egyesek ragaszkodni fognak a „nyertes recepthez”, s ennek tudatában én egy eléggé, ha nem nagyon mocskos kampányra számítok.

 

Szenátus vagy megyei tanács?

 

Megpróbálom magam ott hasznossá tenni, ahol úgy érzem szükség van rám. Eddig sem, most sem azt fogom nézni, hol a könnyebb nekem. Először a megyei tanácsosi lista kell összeálljon — a szervezet széles körű döntése lesz, belső procedúra alapján, hogy ki is vezeti a csapatot (szabályzatunk értelmében a szervezet megyei elnöke), ám ha a szervezet úgy dönt, hogy más lesz a csapatvezető, ezt a döntést tiszteletben tartom. Nyilván mindenütt a legjobb csapattal kell részt venni, minden megmérettetésen — megtiszteltetés lenne/lesz, ha engem bíznának meg, ha engem támogatnak. S hogy hol, a parlamentben szenátorként vagy a Szatmár Megyei Tanács élén tud több hasznosat tenni egy ember a közösségének? Fogas kérdés. Én végigpróbáltam az összeset, önkormányzati és kormányzati tapasztalattal is rendelkezem, mindig igyekeztem úgy képviselni a választókat, hogy az eredményes legyen. Jelenleg a parlamenti házszabályt súroló terheltségem van, hiszen számtalan bizottságnak vagyok tagja, a szenátusi frakció elnöke is vagyok — valószínűleg nem azért javasoltak ezekre a tisztségekre, mert alkalmatlan lennék. A 40–50 éves, maximális munkabírású, tapasztalatú és tudású szakemberekkel sajnos nagyon nem állunk jól szatmári közösség szintjén sem, de meggyőződésem: megfelelő csapatkapitánnyal és csapattal Szatmár megye szintjén meg lehet azt csinálni, amit Dacian Cioloş és szakértő kormánya indított el Bukarestben.”

 

 

Szabó Kinga Mária