×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
12 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.59 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Sorra kötik a szerződéseket

2016.09.24 - 16:00
Megosztás:
Sorra kötik a szerződéseket

Hetek óta folyik a szerződések megkötése mindazokkal a lakókkal, akik Nagykárolyban a Teremi úti városrészen újonnan felépített szociális lakásokra jogosultak.

A 94 jogosultnak ítélt lakó közül több mint nyolcvanan írták már alá a szerződéseket, olvasható a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal közleményében. „Mivel szerződést írtak alá az önkormányzattal, immár a közszolgáltatások kapcsán is köthetnek, így az áram- és a gázszolgáltatóval megállapodhatnak. Bármikor beköltözhetnek a lakásokba, rajtuk múlik, mikor teszik meg, illetve azon, hogy a szolgáltatók mikortól biztosítják azokat a szolgáltatásokat” — jelentette ki Kovács Jenő polgármester. A Teremi úton az ANL-program keretében egy új lakónegyed épült az utóbbi években. Hamarosan döntés születik arról is, hogy kik kapják ezeket a lakásokat, az erre a célra létrehozott bizottság már megkezdte a munkáját.