×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
15 °C
kevés felhő
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Sportbarát napot tartottak Kökényesden

2018.04.17 - 11:35
Megosztás:
Sportbarát napot tartottak Kökényesden

Idén is közel százan vettek részt a jó hangulatú asztalisport-napon, tudtuk meg Tóth Zoltán polgármestertől. A Kökényesd bajnoka címek elnyerése után vidáman nótázó harmadik félidő következett.

 

Hagyományteremtő — pontosabban -újraindító — szándék vezette a kökényesdi tanács RMDSZ-frakciójának tagjait és azt a 13 fős baráti társaságot, akik tavaly első alkalommal szervezték meg az asztalisport-napot, amelynek a versenyzés és kikapcsolódás mellett az egyik fő célja a sportbaráti kapcsolatok kiépítése-erősítése. S hogy az első asztalisport-napnak mekkora pozitív visszhangja volt, azt mi sem igazolta jobban, minthogy vasárnap délután Halmiból, Szatmárnémetiből, Mikolából és Kispeleskéről is érkeztek vendégek-versenyzők a kultúrotthonba. Közel hetvenen neveztek be az asztalitenisz-, a sakk- és az ostáblaversenyre, pontosabban falubajnokságra, és természetesen nézőkből, azaz drukkerekből sem volt hiány, akik a jó hangulatú, kellemes délután végén örömmel üdvözölték Kökényesd három bajnokát: Kiss Sándort (asztalitenisz), Simon Benjámint (ostábla) és id. Lukács Dénest (sakk). Természetesen a minden sportesemény elengedhetetlen részének számító „harmadik félidő” ez alkalommal sem maradt el, késő estébe nyúlt a vidám, nótázós zárás. „Nagyon örvendek, hogy idén is ilyen sokan voltak részesei a napnak, s annak még inkább, hogy nemcsak a közeli településekről, hanem a jóval távolabbi Mikolából és Kispeleskéről is szép számban érkeztek. Bár még csak második alkalommal szerveztük meg, de úgy érzem, máris elérte a célját — jólesik kilépni a házból, felkelni a televízió elől, jól szórakozva, kellemesen elbeszélgetni a szomszédokkal, falubeliekkel, más falvakból érkezőkkel, ami a baráti és a sportbaráti kapcsolatokat erősíti” — mondja Tóth Zoltán polgármester, hozzátéve: a versenyeken résztvevők természetesen emléklapokat, a nyertesek pedig diplomákat is kaptak.

Ám a szervezők nem sokat pihennek babérjaikon, máris tervezik-szervezik a következő, egész közösséget megmozgató rendezvényt: a május 5-i anyák napi bált, amelynek természetesen szintén a kultúrotthon fog helyt adni, de az eddigiekkel ellentétben ez most nem batyus bál lesz — tudtuk meg a polgármestertől. „Kétfogásos vacsora várja majd a mulatozni akarókat, s épp ezért kérek mindenkit, hogy április 20-ig, péntekig jelezze részvételi szándékát Lukács Annamáriánál a 0753–853597-es telefonszámon. A garatöblítőket persze mindenki hozza magával otthonról, a talpalávalót pedig a túrterebesi Geng Szabi és Csorvási Szabi húzza majd.”

 

Szabó Kinga Mária