×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
12 °C
enyhe eső
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.59 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

SPOT-előadás szombaton Nagykárolyban

2016.08.18 - 16:09
Megosztás:
SPOT-előadás szombaton Nagykárolyban

Soós Attila, a budapesti Trojka Színházi Társulás alapítója és alkotócsapata készít fizikai színházi előadást Nagykárolyban augusztus 12–20. között, a SPOT társulat 3. projektjén belül.

 

A Magyarországról érkezett művészek mellett hat romániai színi hallgató és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője vesz részt a próbafolyamaton. Az As you like it (Ahogy tetszik) William Shakespeare nyomán készülő előadás bemutatója november 30-án lesz, a tizedik SPOT Nemzetközi Színi Iskolák Találkozóján, de ennek előbemutatóját a nagykárolyi nézők megtekinthetik augusztus 20-án 19 órától a nagykárolyi színházban. A SPOT társulatnak azon szándéka, hogy profi színészekkel hozzon létre előadásokat Nagykárolyban, folytatódik 2016-ban is. Miután 2014-ben a Manole mester emberi galéria című román nyelvű előadást hozta létre, 2015-ben pedig a magyar nyelvű Mi a magyar!? előadást készítette el, idén a természetszerű választás egy fizikai színházi előadásra esett. Mivel 2016-ban 400 éves évfordulója van William Shakespeare halálának, az előadás kiindulópontja az As you like it (Ahogy tetszik) című műve.

 

Az idei projekt, ugyanúgy, mint az előző kettő, nemzetközi. Együtt dolgoznak benne romániai és magyarországi művészek, akik a tíz éve működő SPOT Fesztivál alapelvei — a találkozás és a multikulturalizmus — szerint voltak kiválasztva. Ugyanakkor az idei előadás létrehozásában alkalmazott gyakorlatok és technikák által Soós Attila rendező-koreográfus azt a célt tűzte ki, hogy fejlessze a résztvevők fizikai és koreográfiai képességeit, amelyek a hazai egyetemi évek alatt háttérbe szorulnak.

 

Az idei kezdeményezés hasznos a helyi közönségnek is, hiszen a nagykárolyi közönségnek megadatik a lehetőség, hogy egy kevésbé ismert vagy egy teljesen ismeretlen színházi műfajjal találkozzon.

Az idei alkotócsapat nemzetközi, magyarországi és romániai művészek alkotják: budapestiek, temesváriak, illetve a kolozsvári és a marosvásárhelyi színművészeti egyetemek hallgatói. Őket Soós Attila koordinálja, aki 2014-ben végzett a Budapesti Színház és Filmművészeti Akadémián, fizikai színház szakon, ahol rendező-koreográfus képzésben volt része Horváth Csaba osztályában. 2013-ban megalapította a Trojka Színházi Társulást. Az előadásait több budapesti színházban játsszák, például a Trafó Kortárs Művészetek Házában, a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban vagy az Átrium Filmszínház és Film Stúdióban. A SPOT Fesztiválon 2015-ben vett részt, amikor egy mozgásműhelyt vezetett két napon át. Az ő alkotócsapatát Széphelyi Júlia dramaturg és Bereczki Csilla rendezőasszisztens egészítik ki. Az előadásban szereplő színészek: Alina Mișoc, Irina Sibef, Nagy Dóra, Dunai Júlia, Stănila Cosmin, Ciprian Valea es Buchmann Wilhelm. Alina, Irina, Cosmin és Ciprian a Kolozsvári Színművészeti és Televízió Kar román tagozatos hallgatói, miközben Willi ugyanott tanul magyarul. Dunai Júlia a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magyar tagozatos hallgatója. Nagy Dóra ugyanott végzett színész-báb szakon, jelenleg a Csiky Gergely Állami Magyar Színház munkatársa. A csapatot Sipos Krisztina dramaturg egészíti ki, a kolozsvári Váróterem Projekt független színház produkciós asszisztense.

A projekt koordinátora Sarvadi Paul, aki a kolozsvári Színház és Televízió Kar dramaturg szakán végezte tanulmányait, 2004-ben. Két különböző időszakban volt a Szatmári Északi Színház és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház alkalmazottja. 2007-ben létrehozta a SPOT Színi Iskolák Nemzetközi Találkozóját, amit megszakítás nélkül rendez azóta is, idén tizedjére. A SPOT Társulatot 2014-ben alapította.