Status quo-t akar a PNL
Utoljára módositva: 2014-02-27 11:36:01

Ha a liberális párton múlik, az USL felbomlása és a PNL ellenzékbe vonulása ellenére sem szabadul fel az egyik alpolgármesteri szék Szatmárnémetiben. Egyensúlyt akar az RMDSZ!

 

Marcela Papici

Marcela Papici liberális alpolgármestert Bukarestben értük utol, ahol a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Állandó Bizottságának tagjaként maga is igennel szavazott a koalícióból való kilépésre kedd délután. Papici elmondta, a párt központi vezetésének álláspontja szerint a helyi szervezeteknek szabad kezük van azzal kapcsolatban, hogy helyi szinten megtartják-e a fennálló viszonyokat, vagy változtatnak rajtuk. Magyarán: a szatmári szociáldemokrata, liberális és a koalícióban ez utóbbiak helyét nagy valószínűséggel átvevő szövetségi politikusokon, illetve a városi tanácsosokon múlik, hogy alpolgármesteri székben marad-e Marcela Papici, vagy sem. Papici szerint nem kizárt a status quo sem.

 

Az SZKT-ig alkuszünet

 

Kereskényi Gábor

Kereskényi Gábor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szatmárnémeti szervezetének elnöke a koalíció felbomlásának a szatmárnémeti polgármesteri hivatal jelenlegi felépítésére tett hatásával kapcsolatban elmondta: a Szövetségi Képviselők Tanácsa hétvégi találkozójáig minden marad a régiben. Nem esett szó arról, hogy az ellenzékbe vonult liberális párt által támogatott alpolgármester helyett lesz-e RMDSZ-es alpolgármester, arról pedig még kevésbé, hogy ki lesz az, aki ezt a tisztséget esetleg betöltené. Országos szinten sincs végleges döntés arról, kormányra kerül-e az RMDSZ, figyelmeztetett Kereskényi, így helyi szinten sincs értelme politikai alkukba bocsátkozni. Azt azonban megerősítette: a helyi RMDSZ-szervezeteknek szabad kezük van abban, hogy a helyi specifikumoknak megfelelő döntést hozzanak. „Amennyiben egy lehetőségünk adódik — szögezte le a városi elnök —, azon leszünk, hogy helyreállítsuk a szatmárnémeti magyar lakosság számarányának megfelelő egyensúlyt a közigazgatásban, amit természetes igényként kezelünk, és amit a 2012-es helyhatósági választások óta szeretnénk megvalósítva látni.”

 

Jó kapcsolat

 

Dorel Coica

Dorel Coica szatmárnémeti polgármester, a Szociáldemokrata Párt (PSD) megyeszékhelyi szervezetének elnöke Bukarestből nyilatkozott az ügyben: „Fontosnak tartom az RMDSZ-es tanácsosokkal fenntartott jó szakmai és politikai viszonyunkat megtartani, ám egyelőre nincs konkrét elképzelés a párton belül arról, mi lesz a sorsa a liberális politikus által elfoglalt alpolgármesteri széknek. Attól függően, hogyan alakulnak a viszonyok Bukarestben, fogunk döntést hozni Szatmárnémetiben is.”

 

 

 

Szó sem lehet róla

 

Adrian Ştef

A megyei tanácsot vezető Adrian Ştef, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szatmárnémeti szervezetének elnöke szerint szó sem lehet arról, hogy bárkinek is átadja pártja a szatmárnémeti alpolgármesteri széket. „Ha nem is városi, de megyei szinten megegyeztünk a Szociáldemokrata Párt szatmári elnökével arról, hogy a központi szakadás ellenére a két párt megyei szinten továbbra is együttműködik, változástatásra, tehát személycserékre sincs szükség” — jelentette ki Ştef. „Az egyezség szóbeli ugyan — tette hozzá Ştef —, de fennáll, indokolt és életképes. A liberális politikus álláspontja szerint a megyei szervezet döntése a mérvadó mind a liberálisok, mind a szociáldemokraták esetében. Ez magasabb szintű, mint a városi szervezetek döntése — figyelmeztetett —, így ez számít a megyeszékhely közigazgatásának esetében is!

 

Az alpolgármester-leváltás procedúrája

 

A hatályban lévő közigazgatási törvény rendelkezései szerint az alpolgármestert a helyi tanács mentheti fel tisztségéből, a funkcióban lévő tanácsosok egyszerű többségének egyhangú szavazata nyomán. A felmentést egy határozattervezetben a polgármesternek vagy a funkcióban lévő helyi tanácsosok egyharmadának kell kezdeményeznie. Tisztségéből való menesztését követően az alpolgármester teljes jogkörrel visszakapja azt a tanácsosi mandátumát, amit a helyhatósági választásokon szerzett.

Princz Csaba

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Növények
Eladó nagy étkezési burgonya nagy tételben Börvelyben, 0,70...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Kingsman: Az aranykör
Ma, 21:30
Ha a világot valami rettenetes baj, világuralomra törő főgonosz vagy más efféle rémség fenyegeti, akkor sem kell félnünk: van szakember, aki megállítja a gonoszságot. A Kingsman közelharcra és rejtvényfejtésre egyaránt tökéletesen kiképzett, úriember ügynökei majdnem mindig tudják, mi a teendő. De néha a "majdnem mindig" is kevés. Az új ellenség (Julianne Moore) természetesen világuralomra tör, valószínűleg őrült, és biztosan lángész: sikeresen csapdába csalja a Kingsman-csapatot, és felrobbantj
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. szeptember 26.
Valaki pozitívan reagál közeledésére, és ez helyreállítja mostanában megtépázott önbizalmát, ami újra vonzóvá teszi az ellenkező nem számára.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. szeptember 26.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...