Streetball-bajnokság volt
Utoljára módositva: 2014-07-13 20:14:17

Az And 1 nevet viselő alakulat nyerte a szombati tornát

A nagykárolyi Magyar Ifjúsági Kezdeményezés (MIK) szervezete immár negyedik alkalommal szervezte meg Streetball-bajnokságát. A rendezvénynek szombat délelőttől a Kalazanci Szent József Gimnázium sportpályája volt a helyszíne. A bajnokság megszervezését a Communitas Alapítvány, valamint az RMDSZ, illetve a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum közössége is támogatta.

Bár a bajnokság hivatalos kezdési időpontja déli 12 óra volt, azonban már ezt megelőzően is játszottak a pályán a csapatok. Tizenegy csapat iratkozott be a megmérettetésre: And 1 (Pop Aurel, Csizma Róbert, Lucuța Iulian, Lakatos Zsolt); Citromliget (Bratt Erik, Pap Alex, Horilla József); Bosszúállók (Kurucz Tamás, Veibel Szilárd, Elek Erik, Lukács Patrik); Carter edző és fiai (Csajkos Nándor, Leitner Dániel, Simon Péter); Monte (Kosztó Mátyás, Caluger Ádám, Csajkos Szabolcs, Lini Dávid); Underdogs (Tempfli Klaus, Haller Herbert, Mellau Roland); GFO (Gergely Ferenc, Némethi Marius, Maxim Ioan, Bolos Emil); Drink Team (Romát Sándor, Anitas Márk, Orosz János, Molnár-Kovács Zsolt); MIK (Megyeri Tamás Róbert, Hágó Áron, Szász Pál); Beer-ka (Orbán Péter, Bottyán Balázs, Boros Botond); Maffiózók (Horilla Tamás, Kuncz Ervin, Bundás Roland).

A rendkívül szoros csoportmérkőzéseket követően, a döntő összecsapást a Pop Aurel, Csizma Róbert, Lucuța Iulian, Lakatos Zsolt alkotta, And 1 csapat nyerte.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Növények
Eladó nagy étkezési burgonya nagy tételben Börvelyben, 0,70...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
A Lego Ninjago film
Ma, 15:00
Ninjago csöpp szigetét rejtélyes ellenség ostromolja. Még szerencse, hogy hat legyőzhetetlennek tűnő nindzsa minden éjszaka harcba száll, és meghökkentő fegyverarzenálja segítségével visszaveri az ellenséget. De kik lehetnek ők? Senki sem tudja. És nem is sejti, hogy az éjszakai szuperharcosok nappal egész másfajta ellenséggel küszködnek. Ugyanis osztálytársak a helyi gimiben, és a középiskolások egyszerű, ám sok küzdelemmel teli hétköznapjait próbálják túlélni.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
A Lego Ninjago film
Ma, 17:00

Kingsman: Az aranykör
Ma, 19:00
Ha a világot valami rettenetes baj, világuralomra törő főgonosz vagy más efféle rémség fenyegeti, akkor sem kell félnünk: van szakember, aki megállítja a gonoszságot. A Kingsman közelharcra és rejtvényfejtésre egyaránt tökéletesen kiképzett, úriember ügynökei majdnem mindig tudják, mi a teendő. De néha a "majdnem mindig" is kevés. Az új ellenség (Julianne Moore) természetesen világuralomra tör, valószínűleg őrült, és biztosan lángész: sikeresen csapdába csalja a Kingsman-csapatot, és felrobbantj
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Kingsman: Az aranykör
Ma, 21:40

MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR

KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc őszi italod?
Forró, citromos tea
Jó meleg kakaó
Isteni forrócsoki
Fűszeres forralt bor
Egyik sem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. szeptember 22.
Ma különös gonddal tegyen eleget munkahelyi kötelezettségeinek és csak este pihenjen! Akkor azonban átadhatja magát a szerelemnek.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. szeptember 22.)

    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...