Strudlifesztivál Vállajon
Utoljára módositva: 2014-06-10 10:12:03

Minden eddiginél többen voltak kíváncsiak idén a határ menti magyarországi településen, Vállajon megrendezett strudlifesztiválra, hiszen a határt átlépve, már a község bejáratától hosszú kocsisor jelezte: itt bizony történik valami. A vasárnapi egész napos program idén tizenötödik alkalommal került megszervezésre, mely az egész család számára remek kikapcsolódást nyújtott. Reggel 9-től horgászversennyel indult a nap, majd 11 órától a határőrség kutyás és fegyveres bemutatóját nézhették végig az érdeklődők. Fél 2-kor kezdődött a fogatok és mazsorettek felvonulása, mely minden évben a nap egyik fő attrakciójának számít, így volt ez idén is, nem csoda hát, hogy hamar megtelt a parkerdőben felállított akadálypálya környéke. Az ünnepélyes megnyitót követően kulturális programok kavalkádja kezdődött, majd három órától kezdődött a kettős fogathajtó verseny. Mindeközben természetesen szorgos asszonyok sütötték az ínycsiklandó strudlikat — s nem csak a magyarországiak, hanem a Nagykároly környéki sváb települések képviselői is — , hogy senki ne maradjon éhen. A gyerekek sem maradtak szórakozás nélkül, ugrálóvár, pónik, finom fagyik és vattacukor várta őket, a felállított standokon pedig kedvükre nézelődhettek, vásárolhattak a fesztiválra ellátogatók. 19 órakor Jolly és Suzy koncertjével kezdődtek az esti programok, majd 21 órakor a magyarországi Hooligans együttes kétórás fergeteges koncerttel szórakoztatta az egybegyűlteket. A rendezvény tűzijátékkal ért véget.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Ocean s 8 - Az évszázad átverése
Ma, 16:40
Danny Ocean nagy volt, de nem elég nagy. Háromszor is összegyűjtötte kora legmenőbb bűnözőit, és nagy zsákmánnyal távozott... de van, aki még nála is ravaszabb, bátrabb és vonzóbb: a húga, Debbie. Debbie Ocean (Sandra Bullock) tudja, mitől döglik a légy. Sosem fél és sosem hagyja cserben a humora. Ráadásul ravaszabb bármelyik férfinál. Legújabb célpontja az évente megrendezésre kerülő, az ország összes milliomosa, sznobja és szélhámosa számára kihagyhatatlan nagy esemény, a New York-i Met Gala –
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Kszi, Simon
Ma, 18:45
Mindenkinek jár az igaz szerelem. Ám a tizenhét esztendős Simon Spier számára ez nem olyan egyszerű: családja és barátai még nem tudják, hogy meleg, ráadásul még csak nem is sejti, ki az az osztálytársa, akibe online belezúgott. A két ügy megoldása egyszerre lesz számára kacagtató, rémisztő és sorsfordító.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
Samfest Jazz fesztivál
Ma, 19:00
Shakatak, Molnár Dixieland Band, Stavros Lantsias Sextet, Exit Oz — a dzsesszmuzsika legkiválóbbjai szórakoztatják az érdeklődőket a Tűzoltótorony tövében.
Szatmárnémeti, T?zoltótorony

Helyfoglalás
Ocean s 8 - Az évszázad átverése
Ma, 20:50
Danny Ocean nagy volt, de nem elég nagy. Háromszor is összegyűjtötte kora legmenőbb bűnözőit, és nagy zsákmánnyal távozott... de van, aki még nála is ravaszabb, bátrabb és vonzóbb: a húga, Debbie. Debbie Ocean (Sandra Bullock) tudja, mitől döglik a légy. Sosem fél és sosem hagyja cserben a humora. Ráadásul ravaszabb bármelyik férfinál. Legújabb célpontja az évente megrendezésre kerülő, az ország összes milliomosa, sznobja és szélhámosa számára kihagyhatatlan nagy esemény, a New York-i Met Gala –
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e a VB-t?
Nem kérdés, ez az év eseménye
Figyelemmel követem, de azért nem mindenáron
Ha olyan meccs van, ami érdekel, azt megnézem
Legfeljebb a társaság miatt nézek focit
Nem érdekel a foci, a VB-t sem nézem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. június 22.
Érzelmei egészen magukkal ragadták, ami az Ön számára szokatlan és így ijesztő érzés. Nem tud egészen beleveszni a szerelembe, de mélyen felkavarodott.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. június 22.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...