×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
6 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON

Strudlifesztivállal ünnepeltek a csanálosiak

2019.07.29 - 07:49
Megosztás:
Strudlifesztivállal ünnepeltek a csanálosiak

Csanálos községben vasárnap ünnepelték az aratás befejeztét, az új kenyeret, illetve a strudlit. Nagyszámú részvevő jellemezte idén is a községi ünnepet. Felvonulással kezdődött az alkalom, majd estig zenéltek, táncoltak a színpadon, utána pedig a téren is.

A helybeliek által borbélysaroknak, esetleg fényi letérőnek nevezett falurészen indult neki vasárnap kora délután a táncos menet. Elöl a legkisebbek, utánuk egyre nagyobbacskák, majd a Duna menti svábságot képviselő Diamant zenekar tagjai szolgáltatták a muzsikaszót. A rettentő meleg ellenére szép számú érdeklődő biztatta a menetelőket az út menti, gondosan karbantartott szilvafák árnyékából. A központba érkeztek meg. Ahogy lenni szokott, a faluünnep a községháza előterében, a templom mellett lévő téren lelt otthonra. Itt állították fel a strudlis sátrakat is, de például helyi levendulát is lehetett kapni, mégpedig olyat, amely mindenféle adalékanyagoktól mentes.

Kezdés gyanánt a mohácsi zenekar kisebb létszámú felállásban szolgáltatott ízelítőt az esti bálból. Sváb és magyar nótákat szólaltatott meg, valamint operettrészleteket, és bizony már kora délután többen ütemesen tapsolták a Duna mentiek produkcióját. Közben a strudlik is elkezdtek sercegni. A szatmári svábság ételkülönlegességét ez alkalommal három csapat készítette: a határ másik oldaláról érkezők, a vállaljiak, odébb a kaplonyiak, illetőleg a kálmándiak. Persze a csanálosi asszonyok is nekikezdtek a strudlik készítésének — ami a kánikulában igencsak akaraterő-igénylő folyamatnak tűnik az avatatlanok számára —, ők a művelődési ház és a községháza udvarában, a vendégeknek készítették a finomságot, merthogy az idei Csanálosi Strudlifesztivált is igen nagyszámú meghívott tisztelte meg a jelenlétével. Többük a színpadra is felállt Mellau József polgármester társaságában. Az elöljáró elmondta, hogy a községi ünnep egyben az aratás lezárásának az alkalma is, azaz a mezőgazdasággal foglalkozók számára az év legfontosabb periódusa után pihennek meg egy csöppet. Mint kifejtette, jó termés volt az idei, bízhatnak hát a csanálosiak abban, hogy lesz jó kenyér mindannyiuk asztalán az új mezőgazdasági esztendőben is. Beszélt arról is, hogy a strudli jelképe az eleiknek, hogy mi mindent hoztak magukkal őseik, és ezt igyekeznek megbecsülni, továbbadni a jövő generációknak. Ezt a feladatukat emelte ki köszöntőjében Schupler Tibor alpolgármester is.

A helybeliek szorgalmáról áradoztak a megye prefektúrájának képviseletében. A Német Demokrata Fórum megyei, illetve regionális vezetői — Josef Hölczli és Johann Leitner — arról szóltak, hogy a német eredetű szatmáriaknak is fontos megmutatniuk magukat, ízelítővel szolgálni arról, hogy mind a mai napig aktív tagjai a közösségeknek, továbbá jövővel is rendelkeznek. Erdei-Dolóczki István parlamenti képviselőt mint újdonsült nagytatát hívták a színpadra. A maga rendjén arról szólt, hogy bár igen szakavatott zsűri igyekszik pontozni a strudlit készítő csapatokat, ám összességében mindannyian nyernek, hiszen a kánikulában sütő hölgyek megmutatják, mi mindent tanultak nagymamáiktól, a közösségi ünnepre kilátogatók pedig a gasztronómiai csodának örvendezhetnek.

A színpadon — Czier János és Andrea készítette a színpadi virágkölteményt — a szép szavakat követően az ovisok, majd a kisiskolások mutatták meg ügyességüket, a továbbiakban pedig a mezőteremi táncosok, a nagykárolyi férfikórus, utánuk pedig a szintén a sváb hagyományokat őrző tánccsoport, a Lustige Schwaben tagjai érdemelték ki a tapsot. Idén is nótacsokorral kedveskedett a helyieknek és a vendégeknek a csanálosi asszonykórus, de a színpadra állt egy helyi fiatalokból álló zenekar is, akik a New Generation, azaz az Új Generáció nevet választották maguknak. Demeter Hanna, valamint Halász Áron, Sauermann Roland és Tempfli Ákos formációja mindössze fél éve alakult meg. Nagy tetszést arattak. Természetesen vendégek is érkeztek: fellépett a kálmándi tánccsoport, a Groovehouse-szal együtt lehetett énekelni a Hol vagy, nagy szerelem?, a Hajnal, a Vándor stb. dalokat. Idén is érkezett a Royal Team formáció, majd pedig szabadtéri bállal zárult a közösségi ünnep — ismét a mohácsiak gondoskodtak a zeneszóról.

Megyeri Tamás Róbert