×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
8 °C
enyhe eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Strudlihegyek Vállajon

2019.06.12 - 11:12
Megosztás:
Strudlihegyek Vállajon

Hagyományosan pünkösdvasárnap került sor a Csanálostól alig 8 kilométerre lévő vállaji parkerdőben a Strudlifesztiválra — a svábok egyik leghíresebb ételéről elnevezett gasztronómiai (és nem csak) rendezvény idén jubilált, ugyanis kereken húsz évvel ezelőtt fogalmazódott meg a gondolat, hogy szervezzenek fesztivált a finomság népszerűsítése érdekében, ami egyben a történelmi Szatmár területére betelepített svábok találkozója is.

Szó mi szó, túl nagy népszerűsítésre nem volt szükség, hiszen aki csak egyszer is kóstolta a főételnek, desszertnek, uzsonnának egyaránt fogyasztott strudlit, az bizony nem tud betelni vele — most is nagyon sokan érkeztek nemcsak a környező településekről, városokból, de Budapestről is, hogy jól belakmározzanak a finomságból, és vigyenek magukkal haza, bár mint a „visszajáró strudliszekta” tagjai bevallották, ritka az olyan év, hogy az aranyszínű kockák elérjék a főváros határát.

A rendezvény látványos csónakmakett-bemutatóval kezdődött a parkerdő melletti halastavon, amelynek vizén egész nap navigálhatták a miniatűr luxus jachtokat és motorcsónakokat az érdeklődők (a gyermekkorba visszalépett, meglett felnőttek és lurkók); ezzel egy időben kezdődött a tűzoltók és a határrendészek kutyás, fegyver- és felszerelésbemutatója, s ekkor kezdték a kálmándi, kaplonyi, csanálosi, valamint a házigazda vállaji csapatok gyúrni a strudli tésztáját. Minden csapat 30–30 kilónyi lisztet kapott a szervezőktől, ebből készítették fáradhatatlanul, a sátor alatti közel 50 Celsius-fokos forróságban mondhatni futószalagon és ipari mennyiségben a krumplis, szilvaízes, túrós, aranyló strudlihegyeket — amelyek pillanatok alatt tűntek el az ízlésesen megterített asztalokról, s a fesztiválra kilátogatók türelmesen várták, hogy a forró olajban kisüljön az újabb adag finomság. S mivel nehéz volt eldönteni, milyen töltelékes is a „legfinomabb”, ezért mindből repetát kellett kóstolni, nem is egyszer — de sokak számára még ez sem volt elég a végső döntéshez, ezért kisebb kitérők után ismét visszatértek a strudlis asztalokhoz. A sváb finomság monopóliumát és sikerét nem tudták nemhogy megtörni, de még csak elhomályosítani sem a szintén különlegességnek számító, fatüzelésű kemencében sült, különleges pácolású csülkök és kenyérlángos, a pirított sonkás hagyma, de még a fagylalt sem. Közben egyre többen gyűltek az akadálypálya köré — kezükben egy-két strudlival —, és izgulták végig az országszerte elismert kettesfogathajtó versenyt, majd a színpadon indult be az élet, ahol hagyományőrző csoportok, jump aerobicosok, majd ByeAlex és a Slepp szórakoztatta a parkerdőt zsúfoltságig megtöltőket, a mulatozás pedig (igaz, már strudlik nélkül) hétfőn is folytatódott.