×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
5 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Suzukában is szerencsés lesz Alonso?

2012.10.05 - 16:57
Megosztás:
Suzukában is szerencsés lesz Alonso?

A hétvégi Japán Nagydíj–hétvége első napjai Michael Schumacherről szóltak, ugyanis a német hétszeres világbajnok pilóta bejelentette visszavonulását. Vasárnap azonban ismét a versenyé lesz a főszerep, ugyanis nagy harc zajlik az első pozícióért.

 

Japánban, a suzukai pályán folytatódik a Forma–1-es világbajnokság, és bár az első pozícióért hatalmas csata zajlik, ezen a hétvégén – legalábbis a futam előtt – nem az éllovasok vannak reflektorfényben. Csütörtökön ugyanis bejelentette Michael Schumacher, hogy az év végén befejezi pilótai pályafutását, miután a Mercedes GP-nél Lewis Hamiltonra cserélték a hétszeres világbajnok németet.

Értelemszerűen a 43 éves versenyző került középpontba Suzukában (nem a tíz rajthelyes büntetésért, amit a szingapúri baleset okozása miatt kapott), de vasárnap ismét a versenyen lesz a hangsúly. Ugyanis sokan felteszik a kérdést, hogy meddig tart a jelenlegi éllovas, a kétszeres bajnok spanyol pilóta Fernando Alonso (Ferrari) mázlisorozata, hogy a tabellán közvetlenül őt üldöző versenyző felelőtlenül szórja a pontokat. Az átok az ausztrál Mark Webberrel (Red Bull Racing) kezdődött, aki kényszerű váltócserék miatt két büntetést is kapott, aztán a német Sebastian Vettel (Red Bull) monzai, majd a brit Lewis Hamilton (McLaren) szingapúri műszaki hibáival folytatódott. A hétvégén Japánba utazik a Forma–1, és a fentebb vázolt szempontból a múlt kedvez Alonsónak: 2006-ban gyakorlatilag úgy biztosította be a bajnoki címet, hogy az előtte haladó Michael Schumacher Ferrarija élen haladva elfüstölt.

Hasonlóra most nem lehet számítani, lévén nincs a küszöbön az idényzáró, valamint a konkurencia is népesebb. Viszont a spanyol ellenfelei nem nagyon engedhetnek meg maguknak több kiesést, hiszen csak hat nagydíj maradt a szezonból.

A pálya

A Forma–1 történelmében Japán három helyszínen is fogadta a mezőnyt: a kétszeres házigazda TI Aida és a négyszeres vendéglátó Fudzsi pályája viszont sohasem rúghatott labdába az 1962-ben épített Suzuka mellett. A Honda-tesztpálya vonalvezetését a holland John Hugenholtz rajzolta meg, számos ikonikussá vált elemet belerakva. Például Suzuka az egyetlen a naptárban, ahol az aszfaltcsík szintbeli különbséggel keresztezi önmagát.

A hazai pilóta, Kamui Kobajasi (Sauber) szerint a rendkívüli pontosságot és ritmust követelő pálya feltérképezése nehéz, és mindig tartogat újdonságokat. „A legtöbb pályán nem kell több 20-30 körnél, hogy kiismerjük. Suzukában viszont több száz kör után is tanulunk és fejlődünk” – jelentette ki.

Addig tényleg jól szórakozik a mezőny, amíg valaki nem hibázik. Egy elrontott féktávért vagy megcsúszó autóért nagy árat kell fizetni. „Általában elég sok baleset történik itt. A határon autózó versenyzőknek mindig akadnak necces pillanatai a hétvégén, és Suzuka megbünteti a hibázókat, mert nagy a sebesség és kicsik a bukóterek” – figyelmeztetett a finn Kimi Räikkönen (Lotus), aki pár éve kijelentette: szerinte minden pályát ilyenre kell építeni.

A kör a lendületes, egymásba fonódó S–kanyarokkal kezdődik, ahol a tempó nem csökken 175 km/h alá. Itt különösen fontos a precíz nyomvonal megválasztása. Az ezt követő kanyarkombináció teljesítése tizennégy másodpercbe telik, fékezésre alig van szükség. Az elnyújtott, emelkedőre vezető 7-es számú balkanyart a két beszűkülő Degner követi. „Beláthatatlanok, el vannak rejtve a pálya lesüllyedő részeiben, ráadásul bukkanókon közelítjük meg őket, ami kizökkenti az autót és felborítja a balanszot. A Degner 1 csúcspontjának sikeres eltalálása olyan, mint egy százméteres sprint közben befűzni egy cérnát a tűbe: nehéz” – magyarázza a tavalyi futamgyőztes brit Jenson Button (McLaren), aki vasárnap öt helyes rajtbüntetést fog kapni, mert ki kell cserélni az autójában a meghibásodott váltót.

Az aluljáró után jön két lassabb visszafordító, majd a sikán, amely annyira vonzó előzési pont, hogy sokan túlvállalják magukat, és szinte évi rendszerességgel következik be koccanás.

A lejtős sikán és a célegyenes előtt van még egy ismert kanyar, a 300 km/h fölött bevett 130R.

Kopnak a gumik

A padlógázos szakaszok aránya átlag fölötti, körönként 66-69 százalék, ezért a csapatok nem állítják túl nagyra a leszorítóerőt, nehogy az egyenesekben sebezhetővé váljanak az autóik. A nyers erő a Spoon hajtű és a célegyenes között értékelődik fel, ez a szakasz 90 százalékban padlógázos.

A kevés, kemény féktáv és intenzív lefelé váltás enyhíti a fékek és váltók terhelését. Egy körnek mindössze nagyjából tíz százalékát töltik fékezéssel a pilóták, ami elmarad a szezon tíz és húsz százalék közé eső átlagától, és a körönkénti 45 váltás sem tekinthető kiemelkedően soknak.

Bár az előrejelzés száraz időt jósol, Japánban bármikor eleredhet az eső. Ha zavartalanul zajlik majd a nagydíjhétvége, akkor az istállók a lágy és a kemény gumikeveréket használhatják.

Közvetítések

Szombat: szabadedzés: 5 óra (Digi Sport 1); időmérőedzés: 8 óra (m1, Digi Sport 1).

Vasárnap: futam: 9 óra (m1, Digi Sport 1).

A vb állása

Pilóták

1.

Fernando Alonso

spanyol, Scuderia Ferrari

194

2.

Sebastian Vettel

német, Red Bull Racing

165

3.

Kimi Räikkönen

finn, Lotus

149

4.

Lewis Hamilton

brit, McLaren

142

5.

Mark Webber

ausztrál, Red Bull Racing

132

6.

Jenson Button

brit, McLaren

119

7.

Nico Rosberg

német, Mercedes GP

93

8.

Romain Grosjean

francia, Lotus

82

9.

Sergio Pérez

mexikói, Sauber

66

10.

Felipe Massa

brazil, Scuderia Ferrari

51

11.

Paul di Resta

brit, Force India

44

12.

Michael Schumacher

német, Mercedes GP

43

13.

Kamui Kobajasi

japán, Sauber

35

14.

Nico Hülkenberg

német, Force India

31

15.

Pastor Maldonado

venezuelai, Williams

29

16.

Bruno Senna

brazil, Williams

25

17.

Jean-Eric Vergne

francia, Toro Rosso

8

18.

Daniel Ricciardo

ausztrál, Toro Rosso

6

Csapatok

1.

Red Bull Racing

297

2.

McLaren

261

3.

Scuderia Ferrari

245

4.

Lotus

231

5.

Mercedes GP

136

6.

Sauber

101

7.

Force India

75

8.

Williams

54

9.

Scuderia Toro Rosso

14