Szabadtéri koncertekkel folytatódik a fesztivál
Utoljára módositva: 2012-05-21 09:44:46

Vasárnap és hétfőn változatos előadásokkal várják a Sorompók nélkül színházi fesztivál szervezői a szatmáriakat. Az ajánlatban az egyetemisták, a Debreceni Csokonai Színház művészeinek előadása, pánsíp és rockkoncert várja a kikapcsolódni vágyókat.

A kolozsvári harmadéves színész szakos diákok 10 című előadásukkal állnak a nagyközönség elé

Vasárnap és hétfőn is folytatódik a Sorompók nélkül színházi fesztivál. Május 20-án 18 órai kezdettel az Ács Alajos Stúdióban a Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár, Színház és Televízió Kar, Magyar Színházi Intézet 10 (Tíz) című produkcióval állnak közönség elé, akik írták és rendezték a játszók, a harmadéves színész szakos diákok.

A Debreceni Csokonai Színház művészei Szergej Medvegyev Fodrásznő című művét mutatják be

Vasárnap a nagyszínpadon 19 órai kezdettel a Debreceni Csokonai Színház művészei Szergej Medvegyev Fodrásznő című művét mutatják be. A Fodrásznő a legjobb előadásnak járó díjat kapta meg a X. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), 2010-ben. A boldogság után vágyódó nő sorsának egyetemes problémáit fogalmazza meg a kisemberek tragédiáját gogoli groteszkséggel ábrázoló drámai szöveg, a Fodrásznő. A derűbe, a szeretetbe csomagolt fájdalom, amely a rendező, Viktor Rizsakov színházi nyelvének egyik jól felismerhető sajátossága, az emberi vágyak és a rideg valóság között feszülő ellentmondást emeli költői szintű látomássá. Az előadás minden korosztály érzékeny rétegét képes megszólítani, részvétre és életének újragondolására késztetni. Az előadást román felirattal játsszák. Ugyancsak vasárnap 21.30 órai kezdettel kerül sor a Just love pánsípkoncertre Oana Lianu előadásában a Tűzoltótoronynál felállított szabadtéri színpadon. Oana Lianu 29 évesen szerezte meg a zeneakadémiai doktori címet (disszertációja Summa cum laude minősítést kapott), egyetemi docens, aki lenyűgöző tudományos pályafutással rendelkezik. A művésznő pánsípról és román népzenéről szóló könyveit és tudományos publikációit az egyetemes zenei szakirodalom legfontosabb ilyen témájú tételei közé sorolják. Oana Lianu a művészek azon szűk csoportjába tartozik, akik kivételes módon ötvözni tudják egyetemi munkájukat és művészi tevékenységüket.

A Macondo Egyesület egyszemélyes előadással áll közönség elé

Hétfői előadások

Május 21-én az Ács Alajos Stúdióteremben 18 órai kezdettel a Macondo Egyesület előadásában a Visszatértem a szupermarketből és istenesen elvertem a fiamat című produkció Rodrigo Garcia nyomán. Az egyszemélyes előadás szereplője annak a társadalomnak kíván tükröt tartani, amely elfeledte, mit jelent a „megjavít” ige, és a „helyettesít” jelentésbűvöletében él: mindent eldobni, minden eladó, minden… helyettesíthető. Csak akkor tudatosul benne az ettől a cserevilágtól való elszakadás szükségszerűsége, amikor egy bevásárlóközponti látogatása során a „saját” élete darabjait látja termékként a polcokon kiállítva. Ekkor ismeri fel, „egész életét üres, mocskos kezekkel élte le, hordozva, gyűjtögetve és használva idegen eseményeket, mások élményeit”. Az előadás szövegének alapját Rodrigo Garcia műve képezi, amely az emberi szellem tárgyiasítása ellen hirdet valóságos merényletet. Olyan tisztító merényletet, amellyel az egyén visszanyerheti önmagát. Ebben a harcban pedig egyetlen fegyvere lehet: az igazság…

A bukaresti Odeon Színház Ion Sapdaru: Csendélet hájas unokaöccsel előadását mutatja be

A nagyszínpadon 19.30 órai kezdettel a bukaresti Odeon Színház Ion Sapdaru: Csendélet hájas unokaöccsel előadását mutatják be. A Csendélet hájas unokaöccsel nincs tele rendezői sablonokkal és nem ítélkezik. A humoros történet teljes mértékben kiaknázza a színészi tehetséget és kifejezőkészséget. Ion Sapdaru nem ítéli el a szereplőket, nem emeli ki a hiányosságaikat és nem állítja őket kínos helyzetek elé; tárgyilagosan és kiegyensúlyozottan meséli el a történetet, úgy ahogyan azt egy intelligens szülő teszi a gyerekének, akit enged a saját útján járni. Pompiliu hájas, Lili prostituált, a három nagynéni szeretetből feláldozta életét az elárvult unokaöccsükért, de az áldozat emléke arra kötelezi őket, hogy ráakaszkodjanak a fiatal életére, így a hóhéraivá válnak. A szöveg a mindennapi élet humorával, abszurditásával és tragikumával rendelkezik és figyelmeztet arra, hogy minden embernek ismernie kell saját korlátait. Az előadást magyar felirattal játsszák. Hétfő este a szabadtéri színpadon, a Tűzoltótorony tövében a szatmárnémeti UniForm zenekar alternatív rock koncertjére kerül sor. Az UniForm zenekar 2011 tavaszán alakult meg, merő unalomból és egy nagy adag barátságból, aztán néhány közös fellépés után végül komoly projektté fejlődött.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...