×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
8 °C
szórványos felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Szabó Gyulára emlékeztek

2014.08.27 - 08:51
Megosztás:
Szabó Gyulára emlékeztek

Kedden délután az ünnepélyes díjátadással a befejeződött Szatmárnémetiben az első alkalommal kiírt Szabó Gyula Emléktorna, melyre 71 sakkozó nevezett be az ország több városából, és külföldről is, a nemzetközi jelleget magyarországi, szerbiai, szlovákiai, és moldovai sakkozók jelentették. A Svábházban tartott eseményen a résztvevőket a szervezők részéről Müller Wilhelm és Ciprian Ardelean üdvözölték, köszönetet mondtak a támogatóknak, de röviden szólt a jelenlévőkhöz az egykori kiváló sakkozó özvegye, Szabó Barbara is, aki román és magyar nyelven is mindenkinek köszönetet mondott a szervezésért, a ugyanakkor remélte, hogy az elkövetkező években is megszervezik majd a tornát. Az ünnepségen az első nyolc helyezettet díjazták kupákkal valamint különböző pénzösszegekkel, majd ezt követően különdíjakat is kiosztottak. Így a legjobb 20 éven aluli sakkozónak a szatmári Geiger Alex Emanuel bizonyult, a legjobb 2000 Elo pontszám alatti versenyző a szintén szatmári Lázin Tamás Róbert lett, a 2200 Elo pontszám alattiak mezőnyében a szlovák Peter Jancovic kapott díjat, a 60 éven felüliek között a szlovák Jan Banas volt a legjobb, a 14 éven aluliaknál a máramarosszigeti Csurka Roland, mg a hölgyektől a bukaresti Marin Luiza Irinát díjazták.

A rangsor, első nyolc: Bonte Andrei (Galac) 6 pont; 2. Bosko Abramovics (szerb) 5,5; 3. Bogdan Dan (Temesvár) 5,5; 4. Doroş Radu Marian (Szatmárnémeti) 5,5; 5. Stanciu Alexandru (Temesvár) 5; 6. Ardelean Alin (Szatmárnémeti); 7. Mészáros András (Magyarország); 8. Srjdan Cvetkovics (Szerbia).

Romász János