×
2024. 05 09.
Csütörtök
Gergely
13 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.63 RON
100HUF = 1.28 RON
Nagykároly

Szakképzett munkások kellenek

2014.02.28 - 09:04
Megosztás:
Szakképzett munkások kellenek

Tegnap délelőtt állásbörzét tartottak Nagykárolyban, a Szent László Közösségi Ház udvarán található épületben. Az eseményen 16 cég 172 állást ajánlott a helyi és környékbeli lakosoknak.

 

Összesen 172 szabad munkahely várta a nagykárolyi és környékbeli lakosokat a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség (AJOFM) által rendezett állásbörzén, a Szent László Közösségi Ház udvarában található nemrég felújított épületben. Az eseményre 16 cég képviselői érkeztek, a vállalkozások által meghirdetett szabad állások iránt pedig több mint 350-en érdeklődtek, tehát hozzávetőlegesen kétszeres volt a túljelentkezés.

A délelőtt 10 órától kezdődő állásbörze kezdetén beszédet mondott Marcel Maruşca, a Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség igazgatója, Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere, valamint Eugeniu Avram prefektus. Mindhárman örömüket fejezték ki az iránt, hogy ilyen sok cég eljött, és hogy ennyi szabad munkahely van a városban, illetve a környéken. Kiemelték továbbá, hogy a munkaerőpiac növekedése nagymértékben hozzájárul a kistérség gazdasági fejlődéséhez. Kovács Jenő ezen felül nyomatékosította, hogy a városban több vállalkozás működik, amelyeknek szakképzett munkásokra van szüksége.

Az AJOFM összesített adataiból kiderült, hogy a jelentkezők közül a részt vevő cégek összesen 90 személyt alkalmaztak, továbbá 21 munkanélküli kapott munkát.

 

Ténybox

A részt vevő cégek és a felajánlott állások

Karo Romania Kft. (Nagykároly): textilipari munkás – 30; Polipol Mobila (Nagykároly): textilipari munkás – 10, kárpitos – 20; Gózner Mezőgazdasági Társulás (Kálmánd): mezőgazdasági gépész – 2; Kafu Kft. (Kaplony): képzetlen építkezési munkás – 4; La.Se.Cs.Ro. Kft. (Nagykároly): autószerelő – 10; Sikom Kft. (Nagykároly): asztalos – 2; Smart Impex Kft. (Nagymajtény): asztalos – 3, faipari munkás – 2; Mezőgazdasági Társulás (Mezőpetri): kőműves – 2, rakodómunkás – 2, lakatos – 1, traktorista – 1, mezőgazdasági gépész – 4, képzetlen mezőgazdász – 3, állattenyésztő – 1, mezőgazdász – 3; Trenkwalder Kft. (Nagykároly): könnyűgépkezelő – 1, villanyszerelő – 1, képzetlen csomagolómunkás – 4; Woco Pipe System Components Rom Kft. (Nagykároly): koordinátor – 1, gépészmérnök – 1, villanyszerelő – 1, könnyűgépkezelő – 1,

gumifeldolgozási gépkezelő – 10; Besirom Kft. (Nagykároly): lakatos – 1, varrónő – 15; Electromen Kft. (Kaplony): rakodómunkás – 1; Croialex Kft. (Nagykároly): képzetlen textilipari munkás – 1; Shopa Romawia Kft. (Szaniszló): varrónő – 5; Agromec Kft. (Kálmánd): mezőgazdasági gépész – 2, traktorista – 6, mezőgazdasági mérnök – 1, mezőgazdász – 1; Samcif Mezőgazdasági Társulás (Szatmárnémeti): kamionsofőr – 2, kőműves – 2, traktorista – 1, aszfaltozó – 1, nehézgépkezelő – 4, képzetlen aszfaltozó – 9.

 

 

Ifj. Deák Endre