Szakoktatás: dicső múlt, bizonytalan jövő
Utoljára módositva: 2012-06-17 20:45:21

A szakoktatás múltjáról, jelenéről és jövőjéről, a munkamorálról, a fiataloknak a szakmák iránti érdeklődéséről, a szakterületeken való elhelyezkedés lehetőségéről Győri Károlyt, a Faipari Líceum mérnök–tanárát kérdeztük.

 

Győri Károly

— Szépen hangzik ez a kifejezés, hogy mérnök–tanár. Ön hol kezdte és hogyan jutott el eddig?

— Nagykolcson születtem, itt kezdtem tanulmányaimat egy olyan környezetben, melyben ma is mindig otthon érzem magam. A falu mindig nagy hatással volt rám, ez az a hely, ahová mindig visszavágyom. A mai emberek számára úgy látom kezd idegen lenni ez a világ, hiszen az utóbbi évtizedekben nagyon megváltozott a falusi élet is. Eltűntek azok a sajátos szokások, életmódok, a dolgokhoz való hozzáállás, ami megváltoztatta a falut és az ott élő embereket. Középiskolai tanulmányaimat a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban kezdtem, közben az épületből elköltöztünk, az iskola nevet változtatott, de én minden hányattatás ellenére, ma is kölcseysnek vallom magam.

— Abban az időben a Kölcsey Ferenc Főgimnázium sok szakembert adott a társadalomnak. Ön mi alapján választott szakmát?

— Én nem igazán értek egyet azzal, hogy a szakmát választani kell. A mesterségre születni kell, aki valamire született, azt az adottságot tanulással és gyakorlattal csiszolni kell. Érettségi után sikeresen felvételiztem a brassói Faipari Főiskolára, ahol faipari mérnöki diplomát szereztem. 1973–ban végeztem és kaptam meg kinevezésemet a bútorgyárba. Itt egy évet töltöttem, nagyon sok jó szakemberrel ismerkedtem meg, sokat tanultam tőlük, azóta is az a véleményem, hogy nagyon fontos az iskola, az egyetem, de ahhoz, hogy valaki jó szakember legyen, meg kell ismernie a műhely titkait. Egy év után kerültem át a tanügybe, előbb a régi poliklinika melletti szakiskolába, majd a Faipari Líceumba, ahol 1990–től ez év februárjáig aligazgatói tisztséget töltöttem be.

 

Különbségek

 

— Sokszor esik szó arról, hogy abban az időben másképp történt az oktatás mint most. Mik voltak a különbségek?

— 1975–ben még teljesen más alapokra épült a szakoktatás. Akkor még lehetett szakmát tanulni, nem csak diplomát szerezni. Párhuzamosan folyt az elméleti és a gyakorlati képzés. Az iskolának volt gépekkel és szerszámokkal felszerelt műhelye, ahol valóban képzett mesterek oktattak, akik a szakmát is jól ismerték, de pedagógiai tapasztalattal is rendelkeztek. Ezekben a műhelyekben megrendelésre készítettek különböző tárgyakat. Az asztalos műhelyben óvodai és iskolai bútorokat, ajtókat, ablakokat, a lakatos műhelyekben kisebb fémszerkezeteket, tehát a tanuló nemcsak könyvből tanult, hanem az elméleti anyaggal egyszerre sajátította el a gyakorlati részt is. Később már nem iskolaműhelyben, hanem gyárakban és üzemekben végezték a műhelymunkát. Nagyon sokan az iskola elvégzése után ott maradtak, hiszen a mesterek látták, hogy ki, mire képes, a legjobbakat válogatták ki, ezért mindenki igyekezett legjobb lenni. Akkor olyan gyerekek jelentkeztek ezekbe az iskolákba, akik valóban akartak mesterséget tanulni, de közülük sem juthatott be bárki. Komoly felvételi volt, amelyen megköveteltek bizonyos elméleti ismeretet, a szakma iránti hajlamot és tehetséget. Nem véletlen, hogy ezekbe az iskolákba többnyire falusi gyerekek jelentkeztek, akik már otthon, kicsi korukban találkoztak a kalapáccsal, a fűrésszel és más szerszámokkal. Szerintem ahhoz, hogy valaki jó asztalos vagy jó kőműves legyen, meg kell legyen a tehetsége. Az iskola ezt a tehetséget szakmai ismeretekkel és szakmai gyakorlatokkal gazdagítja.

 

Szakiskolai rendszerek

 

— 1990 előtt kevésbé, de azt követően gyakran változik a szakoktatási rendszer. Mi az oka annak, hogy ilyen nehezen tudjuk megtalálni a járható utat?

— A mai szakiskolai rendszernek ugyanaz a nagy bűne, mint a felsőoktatás egy részének, nem az életre nevelnek. A nagy különbség a kettő között, hogy a szakiskolák jó részében a legtöbb órán legalább két tanerőre lenne szükség a normális viszonyok fenntartásához és erősebben kell szocializálni a diákokat, mint egy átlagos középiskolában. A főiskolákon, egyetemeken eddig (még) nem vetődtek fel efféle gondok, de itt is nagyobb figyelmet kell szentelni a szakmai gyakorlatra, legyen az egy lakatosképzés vagy akár egy informatikus. A céhekben sem elméletből tették le a mestermunkát, mégsem panaszkodtak a segédek, mert szakmát tanulhattak.

— Milyen esélyekkel kereshetnek munkát a mai szakmunkások?

— A fiatal nemzedék nem rendelkezik megfelelő képességekkel ahhoz, hogy beléphessen a munkaerőpiacra és tartósan ott is maradhasson. Szatmár megye vállalatainál még mindig azok a szakemberek képezik a gerincet, akik az 1970–80–as években végeztek. Ők akkor olyan alapismeretekre tettek szert, hogy azok birtokában át tudják képezni magukat a modern gépek kezelésére.

 

Rossz irányú változás

 

— Gyakran halljuk, hogy a mai iskolákban nincs fegyelem, a diák nem tiszteli a tanárt és nem akar tanulni sem. Minek a következménye ez a rossz irányú változás?

— Abban az időben sokkal másabb volt a viszony a mester és a diák között. Volt egyfajta kölcsönös tisztelet. A diáknak érdeke volt, hogy megtanulja a mesterséget, mert csak jó szakemberként tudott érvényesülni. A mesternek és a tanárnak pedig azért volt érdeke jó szakembereket nevelni, mert amikor a végzős valamelyik cégnél munkára jelentkezett, megkérdezték, hogy ki volt a mestere. Ez volt a leghitelesebb ajánlólevél. Voltak olyan diákok, akiknek az elméleti rész gyengébben ment, de ügyes kezük volt, „ellopták” a mesterséget. Ezekből lettek a jó „melósok”.

— Most mi a helyzet?

— A mai szakoktatási rendszerben sok elméletet és kevés gyakorlatot kérnek. A másik probléma az, hogy nem egy szakmában specializálják a szakmunkásokat, hanem mindenre meg akarják tanítani őket, végül semmihez sem értenek. Hiába van egy gyereknek tehetsége, ha nem fejlesztik ki annak képességeit. Az iskolaműhelyek teljesen leépültek. Hiába viszik állandóan a számítógépeket, ha nincsenek benne gépek és szerszámok.

— A piacgazdaság inkább rossz, mint jó irányba terelte a dolgokat?

— A privatizáció után a cégek csak képzett szakembereket alkalmaznak, de azokat sem hajlandók megfizetni, emiatt nagyon sokan külföldön vállalnak munkát, az utánpótlással pedig túl keveset foglalkoznak. Már–már ott tartunk, hogy nincs kitől tanulni. Tévednek azok, akik azt hiszik, hogy a gépek mindent elvégeznek. A gépeket irányítani kell. Egy ideig népszerűek voltak az előre gyártott elemekből készült bútorok, de hamar bebizonyosodott, hogy azok nem tartósak és nem esztétikusak. Az ilyen típusú gyárak hamar csődöt mondtak. Most újra a több kézimunkát igénylő bútorok kezdenek előtérbe kerülni.

 

Nem kell a munka

 

— Ahhoz, hogy valaki megéljen, munkahelyre van szüksége, ahonnan fizetést kap, mégsincs nagy tolongás a munkahelyek körül. Ennek mi az oka?

— Az igazság az, hogy egyre kevesebben akarnak dolgozni. A legtöbben olyan tevékenységekből akarnak megélni, amit nem kell tanulni, amiért nem kell megküzdeni. Sokan akarnak kereskedelemmel foglalkozni, mert ott nem kell befektetni, hanem gyorsan jön vagy nem jön a haszon. Nem vezet jóra az, hogy a szülők mindent megadnak a gyereküknek anélkül, hogy a gyerektől bármit megkövetelnének, tisztelet a kivétel. Régen a gyerek azt látta, hogy a szülő dolgozik, küzd, hogy előteremtse a legfontosabbakat, ebből a küzdelemből valamilyen módon a gyerek is megpróbálta kivenni a részét. Ma a gyerek ül a számítógép előtt és olyan dolgokkal foglakozik, aminek soha nem fogja hasznát venni. Ritka az a gyerek, aki értelmes dolgokat keres a világhálón. Én amikor hazamentem az egyetemről vakációra, elmentem a mezőre szénázni, aratni vagy az állatokat legeltetni. Már fiatal koromban megtanultam, hogy mi a küzdelem.

 

Rangot a szakoktatásnak

 

— Naponta elhangzik valahol, hogy földön hever a szakoktatás. Tudunk valamit tenni azért, hogy méltó helyére emeljük?

— A szakoktatás rangjának visszaadása nem kis feladat. Mint tudjuk, három éve középiskolai szinten megszüntették. Most próbálják kilencedik osztály után vissza állítani, de olyan az oktatáspolitika, hogy nem lehet tudni mi lesz holnap. Véleményem szerint a szakoktatást nyolcadik osztály után kellene elkezdeni. Akkor a gyerek már tudja, hogy mit akar. Két év alatt nem lehet mesterséget tanulni, főleg a mai körülmények között.

— Az utóbbi évtizedekben a jó szakemberek ideiglenesen vagy véglegesen külföldre mennek dolgozni a jobb megélhetési lehetőség miatt. Becsülik külföldön az itt képzett szakembereket? Megéri számukra, hogy itthagyják szülőföldjüket?

— Alapvetően egy külföldi munka során tapasztalatot szerezhetnek és nyelvet tanulhatnak. Mindkettő nagyon fontos. Nem véletlen, hogy a középkorban sem lehetett mester valaki addig, amíg inasként be nem járta a világot, felkeresve egyik-másik híres mestert. Akinek szerencséje van, megtapasztalhatja milyen egy normális főnök keze alatt dolgozni, egy összetartó csapat tagja lenni, milyen az, amikor a szaktudás és nem a kapcsolatok alapján vesznek fel valakit, amikor a minőség számít, és amikor nem korrupció útján szereznek ügyfelet. Sok esetben a pénz motiválja a kivándorlót, hiszen az itteni fizetés többszörösét meg lehet keresni. Azonban néhány kivételtől eltekintve a külföldi munkavállaló fizetése nem éri el a helybeliét. Ami hátrányos, hogy a külföldi munka miatt hosszabb időre sokan elszakadnak a családtól, rokonoktól és barátoktól. Egy külföldi munka sokáig ideiglenes jellegű. Mindig benne van a kockázat, hogy történik valami, például megszűnik a munkahely.

 

Szakolimpiászok

 

— A szatmári szakiskolások valamikor jól szerepeltek a szakolimpiászokon. Ezzel most mi a helyzet?

— Azt hiszem 2007–ig voltak rangosak ezek az olimpiászok, ameddig úgy voltak megszervezve, hogy az elméleti rész a pontszám egyharmadát, a gyakorlati rész annak kétharmadát adta. 1976–ban elmentem három gyerekkel a suceavai olimpiászra, ahonnan egy első, egy második és egy negyedik helyezést hoztunk. A szatmári diákok olyan gyakorlati munkákat végeztek, hogy országos szinten el voltak ismerve. 2008 után is megrendezték ezeket az olimpiászokat, de csak elméleti szinten, ami nem sokat ér. Ami nagyon lényeges, 1997-ig a szakiskolák tanulóival szerződést kötöttek a vállalatok, az iskola elvégzése után öt évet kötelesek voltak a vállalatnál maradni, de az iskolai évek alatt a tanuló kapott ruhát, cipőt, tanfelszerelést.

 

Menni vagy maradni?

 

— Azok, akik itthon maradnak, milyen esélyük van arra, hogy önálló vállalkozásba kezdjenek?

— Nem mindig jó az önállóság, bár sokan azt akarják, hogy ne függjenek senkitől, legyenek a maguk urai. Ez nem olyan egyszerű. Inkább meggondolatlan nőies tulajdonság. Nyugaton is inkább szövetkezetekbe tömörülnek a kisiparosok, mert az, aki csak egy termék gyártására profilálódik, könnyen csődbe juthat. Egy műhely csak akkor tud hatékonyan termelni, ha minden géptípússal rendelkezik. Ezek beszerzése nem olcsó mulatság és nem mindig tudják mindet kihasználni.

Elek György

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Volt egyszer egy... Hollywood
Ma, 21:00
1969, Los Angeles. Egy munka nélkül maradt, western tévésorozatából kikerült, munkanélküli színész (Leonardo DiCaprio) és jó barátja, kaszkadőre (Brad Pitt) együtt próbálnak boldogulni Hollywood kegyetlen világában. Ez a világ azért kegyetlen, mert változik: Rick és Cliff eddig kiismerte magát a showbizniszben, de most bármerre járnak, arra kell rácsodálkozniuk, hogy minden megváltozott: a szabályok, a főnökök és a nők is…. Nincs nagyobb esemény annál a filmes világban, mint amikor Tarantino re
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. augusztus 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 2 ek. vaj, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg liszt, 3 bögre tej, 15 dkg bacon, 25 dkg cheddar ...