Szamárkóró

Szemfényvesztés. Bakócz Tamás szülőhelyén, Erdődön ismét várjátékra, de valójában „színjátékra” került sor, melynek a szervezők igyekeztek tudományos jelleget adni. De milyen is ez a többségi igyekezet? Néhány éve, meglovagolva azt, hogy az első erdődi várépítőnek, Drágffy Bertalannak román ősei is voltak, újból egy nagyot hasítottak a magyar múltból, és most már a Károlyi Sándor építtette vár romjait román történelmi emlékként ünneplik keményen, nagyokat mulatva a lenyúlt, potya prédán. Mit sem számít, hogy Drágffy Bertalan római katolikus magyar nemes volt, Mátyás király (aha, a másik „román”!) vitéze, és a lázadó havasalföldi vajdák megbüntetésében jeleskedett. Hamvait, ha még az erdődi katolikus templomban vannak, veszély fenyegeti, a posvány lejtőjén akár az ortodox templomba juthatnak. Az ilyenkor jeleskedő többségi történészek bezzeg a kellemetlen dolgokat nem boncolgatják semmi pénzért sem, pedig a múltbeli neves román személyiségek zöme örmény, zsidó, szláv, török vagy akár görög volt, senki nem beszél a közelmúlt román államelnökének orosz-zsidó és bolgár-cigány származásáról, és főleg senki ki nem ejtené a száján, hogy a Havasalföld-alapító Basarab vajda kun volt, a menye pedig magyar (Dobokay Klára), és kunok voltak így a neves leszármazottak is, hogy csak Mircea cel Bătrânt, Vlad Țepeşt, Ștefan cel Marét vagy Petru Rareşt említsük. Ha nem vigyázunk, a végén még rokonok leszünk! Mindemellett az erdődi várrom erkölcsi megkaparintása a többség részéről nagyon műkedvelő és fércmunka volt, hiszen ha ott ásatások történnének, és arra meghívnák az egykori szatmári múzeumigazgatót is, holtbiztos, hogy dák leletek látnának napvilágot, akárcsak Aranyosmeggyesen. A többségi irodalomtörténészek pedig a várrom trianonizálásánál egy balkáni vezércsellel kisüthették volna, hogy a várban tulajdonképpen Eminescu esküvője volt, csak aztán jött az erőszakos magyarosítás. Vagy ez most lenne folyamatban? Mert a nagy román költő szobra Erdődön már áll, minden ok vagy ismert kötődés nélkül!

Törmelékek. A megyei kórház laboratóriuma 26 év után sincs hitelesítve (akkreditálva), a jövő-menő menedzserek átnéznek ezen, a pártkatona orvosigazgatók pedig… Szóval ez a helyzet, és törvényileg egy ilyen laboratórium eredményei sem hitelesek, mindez olyan helyen, ahol a gyógyászok sokszor a laboratóriumi eredmények alapján döntenek embersorsokról, akár életről-halálról is. Akkor is visszaüthet ez az áldatlan állapot, ha valaki bírósági ügyben orvosi papírt nyújt be, mert a kórházi laboreredményeket visszautasíthatják. Úgy hallik, talán mozog valami ez ügy rendezésére, de túl derűlátok nem vagyunk ennyi év után, így hát hisszük majd, ha látjuk.

Más. A megyei turisztikai tájékoztatási központ sóhivatal a javából, sok pénzt felemészt, és egy lejt sem termel, kirándulásokat nem szervez, a turisztikai egységekkel pedig laza kapcsolatban áll, béna teljesen. Ha néhanapján betéved oda valaki, néhány tanácsot és röplapot kaphat ugyan, de annyival is marad. Vajon ki az az ember, aki ilyen helyzetben is tartja a hátát az elherdált pénzekért?

Más. „Jó hír” az autósoknak, hogy több lesz a gyermekbaleset a gyalogátkelőkön, de máshol is. Ifjúi dacból és butaságból a gyermekek eddig is úgy léptek le a járdáról, hogy nem néztek se jobbra, de főleg balra nem, most aztán, hogy ideért a Pokémon Go nevű telefonos játék, vélhetően halmozódni fognak a bajok. A játékos mobiltelefonjára meredve keresgéli a ravaszul megjelenő Pokémonokat, és másra nem figyel, a körülötte levő világ akár meg is szünhet számára egy rövid időre. Halálesetek is voltak már e játék miatt, bizony jó nagyot kellene sózni kitalálójának a fejére. Mi pedig mást nem tehetünk, minthogy a láz múltáig óvjuk az ifjakat.

Más. Halljuk, hogy az Argeş megyei Berevoieştiben egy szervezett banda 2008 óta, akár a sötét középkorban, rabláncon tartott testi és szellemi sérülteket, nyomorultakat és gyermekeket, állatként bánva velük, verve, kínozva, megalázva, a földről etetve. Alja munkára, lopásra, koldulásra kényszerítették őket, a szerzett pénzt pedig zsebre vágták, kedves zöngéje a dolognak, hogy a rabszolgatartók szociális segélyt is kaptak. Hogy minderre egy kis helységben röpke nyolc év alatt már rá is jött a rendőrség, az nagyban növelheti a lakosságnak a rendészekbe vetett bizalmát, csak remélni lehet, hogy nem játszott közre jövedelemkiegészítő szemethunyás is a szervek részéről.

Tisztelettel,

Dr. Zagyva Miklós