Szárazberkiek a zajtai hazatérés napján

Júniusban Szárazberek református temploma hívja „összetartozni” a híveket, míg júliusban a zajtai harangok várják haza a hármas határ minden magyarját az egy hónapig Romániához csatolt községben. Népes szárazberki, lázári küldöttség vett részt az ünnepen.

Zajta község neve egy esztendővel ezelőtt vált országszerte ismertebbé, amikor az egyik közkedvelt műsorvezetőnk, Vujity Tvrtko „A könyv titka” (Trianon) című riportfilmjének egy részét ebben a Szatmár megyei falucskában forgatta, amelyről a riporter maga így vallott: „Olyan ez a falu, mint egy jól sikerült festmény. Egy szóval gyönyörű.” Zajta története ugyanakkor különös, hiszen 1920. június 4-e után román fennhatóság alatt maradt egy hónapig, de volt egy helyi kántor-tanító, Gaál Lajos, aki jelezte, hogy az új határ vonalát a román-cseh-japán „szakemberek” véletlenül vagy szándékosan, de rosszul jelölték meg. Ő ekkor levelet intézett egykori osztálytársának, Huszár Károly volt munkaügyi és népjóléti miniszternek, aki ez ügyben Budapesten sikeresen intézkedett — a román csapatok pedig július első napjaiban a községből átvonultak Nagypeleskére. A település felszabadulását és visszacsatolását július 4-én, vasárnap délre tűzték ki, a hívek nagymisére gyülekeztek a középkori templomba, majd körmenettel és zászlókkal kivonultak a határhoz. Szomorú és síró emberek érkeztek a szomszéd falvakból: Nagypeleskéről, Lázáriból, Rozsályból, Gacsályról, hiszen érezték, hogy ami ezután következni fog, az minden lesz, csak jó nem. A zajtaiak számára minden július 4-e utáni szombat „fogadott ünnep”, amikor a falu hazatérésére emlékeznek a környékbeliekkel, az idei esztendőtől immáron megnyitott határokkal, ugyanakkor hatodik éve annak, hogy Szárazberek és Zajta közösen emlékezik a nagy háború nemzetünket ért tragédiáira. Júniusban Szárazberek református temploma hívja „összetartozni” a híveket, míg júliusban a zajtai harangok várják haza a hármas határ minden magyarját. Az idei ünnep a festői környezetben elhelyezkedő római katolikus templomban vette tehát kezdetét, ahol Marosi István esperes celebrálta a szentmisét, és Ilonczai Zsombor hirdette az igét a 116. Zsoltár 9. verse alapján: „Az Úr orczája előtt fogok járni az élőknek földén.” Az ökumenikus istentisztelet után az esemény a cinterem emlékhelyén, a Vitéz Gaál Lajos-kopjafánál folytatódott, ahol Kosztya Zoltán és Lengyel István polgármesterek mondtak beszédet, előbbi kiemelve, hogy a tavalyi esztendőben Vujity Tvrtko kezdeményezésére elindult a „leghűségesebb község” (communitas fidelissima) cím megszerzése, amelyet jelen pillanatban szomszédos megyei politikusok akadálymunkája késleltet, de „bízunk benne, hogy még az idei esztendőben minden megvalósul” — fejezte be beszédét Kosztya Zoltán. Lengyel Anikó szavalata következett, aki Juhász Gyula Trianon című versével csalt könnyeket a jelenlévők szemeibe, majd a Vitéz Gaál Lajos Egyesület énekkara énekelt.

Az együttlét utolsó felvonására a sváb csűr színpadán került sor, ahol a Zajtai Hagyományőrző Daloskör, a Hármas Határ Egyesület néptánccsoportja és helyi mazsorettek örvendeztették meg a nemzet- és közösségerősítő rendezvény résztvevőit, akik a vacsora elfogyasztása közben kötetlenül beszélgethettek egymással, oszthatták meg a falvak híreit.