×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
16 °C
kevés felhő
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Szatmári diákok a szakmai megmérettetésen

2017.01.18 - 19:00
Megosztás:
Szatmári diákok a szakmai megmérettetésen

Az Unio-Traian Vuia kilenc tanulója vett részt annak a magyarországi tantárgyversenynek az előválogatóján, amelynek területi szakaszát Kolozsváron rendezték meg az erdélyi iskolák számára.

Kolozsváron tartották meg január 14-én a Szakma Kiváló Tanulója Verseny 2017-es kiírásának területi előválogatóját, amelyen Szatmár megyéből egyetlen iskola diákjai vettek részt, mégpedig az Unio-Traian Vuia Technikai Kollégium kilenc tanulója.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium által szervezett, szakközépiskolások számára kiírt, határon átnyúló verseny területi válogatókból, elődöntőből és döntőből áll. A verseny általános céljai közé tartozik a szakiskolai képzések színvonalának emelése, illetve a képzések eredményességének széles körű bemutatása, a szakiskolák képzési palettájának a gazdasági igényekkel való összehangolásának megkönnyítése, a tehetséges tanulók számára megmérettetési lehetőségek biztosítása, a különböző szakoktatásban fellelhető szakmák társadalmi tekintélyének és vonzerejének növelése a szakmunkás pályamodell bemutatása, népszerűsítése révén, a pályaválasztás és a pályaorientáció erősítése által.

A január 14-i előválogató verseny a pártatlanság és az esélyegyenlőség jegyében zajlott. Mindezt garantálta az egységes feladatok azonos időben történő lebonyolítása mellett a dolgozatok egységes szempontrendszer alapján történő javítása és a teljes nyilvánosság biztosítása.

A kolozsvári előválogatón tizenegy erdélyi szaklíceum csapata volt jelen Székelyföldről, illetve Kolozsvárról és Szatmárnémetiből.

A szatmárnémeti Unio-Traian Vuia Technikai Kollégium csapatát Deutsch Cristian Marius, Erdei Zoltán Márk, Fillér Alexander, Ospalski Martin, Ospalski Maximilian, Péter Ádám Máté, Varga Benjamin, Midla Levente János és Veres Lóránt alkották. Őket elkísérték felkészítő tanáraik: Orosz Romulusz mérnök és Bücs Katalin osztályfőnök.

Mivel az eredményhirdetésre még nem került sor, a csapat tagjai egyelőre csak reménykedhetnek, hogy sikeresen vették az akadályt és a verseny elődöntőjében folytathatják a versenyt.

„Alakuljon bárhogyan is, nagy dicséret illeti az iskola diákjait, hiszen bátran vállalták a verseny megmérettetéseit és adtak számot az évek során megszerzett tudásukról” — nyilatkozták az középiskola tanárai.