×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
10 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Szatmári fiatalok Vietnam fővárosában

2014.11.12 - 10:45
Megosztás:
Szatmári fiatalok Vietnam fővárosában

Ha van valami, amit nyugodtan kijelenthetünk, az az, hogy ilyen lehetőségük ritkán van a szatmári fiataloknak: néhányan eljutottak Vietnam fővárosába, a 12 milliós Hanoiba, hogy hidat építsenek nem formális oktatási módszerekkel Európa és Ázsia között.

A projektet Brüsszel finanszírozza, s egy kétéves, tizenkét találkozást magába foglaló programsorozatról van szó, amely során a résztvevők három alkalommal látogatnak el Szatmárnémetibe (két találkozó és egy képzés), míg a szatmári fiataloknak két alkalommal lesz lehetőségük Hanoiba, s szintén két alkalommal Nyíregyházára, illetőleg Budapestre utazni.

Az első találkozó Vietnamban volt, ahol a szatmáriakat Őri-Pákay Franciska, a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület (a projekt romániai partnerszervezete) képviselte, aki egyben az egyik trénere is lesz a folyamatnak. Ebből az alkalomból kérdeztük élményeiről és a projekt részleteiről.

— Honnan indul egy ilyen együttműködés ötlete?

— Ez tipikusan az a lehetőség, amely az „egyszer az életben”-kategóriába esik. Nem is volt kérdés, hogy igent mondunk a nyíregyházi Mustárházat működtető Kulturális Életért Közhasznú Egyesület felkérésének arra, hogy partnerei legyünk egy olyan kapacitásépítő projektnek, amely leteheti egy idegen ország ifjúsági szerveződésének alapjait. Kicsit olyan ez, mint felfedezőnek lenni, bár tudom, hogy sokan azt gondolják, hogy nincs ebben semmi különleges. Nos, nekik azt üzenném, hogy tapasztalják meg az elmaradottnak hitt Románia és Vietnam között a kulturális és életszínvonalbeli különbségeket, s azután biztosíthatom őket, hogy nem fognak elhamarkodott kijelentéseket tenni.

— Akkor ez az első út egy amolyan felfedező út volt?

— Olyasmi, igen, s nagyon jó, hogy éppen ezzel kezdtük, mert itt sok olyan tényezővel kerültünk szembe, amelyekre megoldást kell találnunk, ellenkező esetben akadályozni fogják a munkánkat a projekt ideje alatt végig. Mire is kell gondolni? Ugyebár a közös munkanyelv az angol, amelyet sem mi, sem ők nem beszélnek tökéletesen, s ezt tetézi a kiejtésük, amely miatt sokszor akkor sem értjük meg őket, ha teljesen egyszerű a mondanivalójuk. Ha valahogy tolmácsok segítségével túljutunk ezen, akkor mindjárt beleütközünk a kultúráink különbözőségei adta akadályokba, amelyek egy részét meggyőződésem, hogy nem fogjuk tudni szívós munka árán sem megoldani. Emellett ugyebár szembesülnünk kellett az államformáink különbözőségével is — Vietnam szocialista köztársaság. Az idősebbek emlékeznek még arra, amikor az állam — vagyis ama egy párt — határozta meg nagyjából, hogy mit lehet és mit nem. Nos, ebben az esetben is vannak ilyen akadályok, de tudatos kommunikációval lehetőséget kapunk arra, hogy a fiatalokkal foglalkozzunk, mert a találkozók során elmondták, hogy számukra kiemelkedően fontos, hogy ha már természeti erőforrásokkal nem olyan bőségesen ellátott az ország, akkor használja ki az emberi erőforrások adta lehetőségeket.

— Csak szakmai találkozó volt ez?

— Elsősorban természetesen szakmai, hiszen találkoznunk kellett a fogadó egyesület vezetőivel, akikkel eddig csak interneten keresztül, virtuálisan sikerült felvenni a kapcsolatot, s azoknak a szervezeteknek a képviselőivel, amelyek támogatják őket, hiszen ezek megismerése nélkül nem tudnánk keretbe helyezni az egészet, s meglehet, hogy rossz vágányon indulnánk ki, amely megkérdőjelezheti majd a végeredményt is. Találkoztunk a Vietnami Nemzetközi Kapcsolatok és Tehetségfejlesztő Központ (CVTD) vezetőivel, akik tagjai egy nagyobb ernyőszervezetnek, a Vietnami Tehetséggondozó és Emberi Erőforrás Fejlesztéséért Tudományos Egyesület vezetőivel. Mind reménykednek abban, hogy Magyarországon és Románián keresztül kaput nyitunk nekik Európa felé. Kicsit olyan ez a helyzet, mint ami velünk esett meg 25 évvel ezelőtt. Mind reménykedtünk abban, hogy a segélyszervezetek ne csak a megunt ruhákat és háztartási eszközöket hozzák el hozzánk, hanem a fejlődés kulcsát is. Mindezeken túl azonban természetesen lehetőséget kaptunk arra is, hogy bepillantást nyerjünk a kultúrájuk sokszínűségébe, a történelmükbe, s természetesen a kulináris különbözőségek is megérnének egy hosszabb fejezetet.

— Mi lenne egy fontos különbség, amelyet kiemelnél?

— A mindennapi életben kissé lenézett ázsiai országok rácáfolnak majdnem minden hiedelmünkre, hiszen a Románia csaknem teljes itthon élő lakosságát a fővárosába tömörítő országban igen elterjedtek a robogók mint közlekedési eszközök, s bár európai szem számára teljes káoszban közlekednek, sokszor a szembe jövők között szlalomozva, mégsem csíptünk el egyetlen balesetet sem. Ennek mindössze egy titka van: odafigyelés. Nincs túl sok felfestett útjel, sem útkereszteződésben elhelyezett jelzőlámpa, mégis mindenki tudja a dolgát. S miközben figyelnek egymásra — s azokra különösen, akik mindenféle árucikket hordoznak hihetetlen magasságokba feltornyozva, mégis stabilan —, a közöttük az utat átszelő gyalogosoknak sem esik bántódásuk. A folytonos dudaszó sem az idegesség jele, sokkal inkább azé, hogy jelzik, olyan mozdulatot tesznek, amely vagy gyorsabb, mint a körülöttük haladóké, vagy nem várt irányba fognak elmozdulni. Talán fontos kiemelni, hogy földrajzi elhelyezkedése miatt az országban nincs a mienkhez hasonlítható téli időjárás, így egész évben használhatják ezeket a járműveket, nem is beszélve arról, hogy lehetetlen lenne a közlekedés az ezt csak megközelítő autómennyiséggel is.

— Említetted, hogy a vietnamiak is jönnek majd. Hogyan készültök a fogadásukra?

Kemény dió, hiszen a gasztronómiánk ég és föld egymáshoz képest, s ebben a legkisebb gond, hogy ők evőpálcikát használnak, mi pedig kést és villát. Nem fogyasztanak kenyeret, ami nálunk alapélelmiszernek számít, viszont bőségesen esznek rizst és rizstésztát. Még nem tudom, hogyan fognak elboldogulni a mi nehéz, az övékénél sokkal fűszeresebb ételeinkkel, de remélem, hogy minden rendben lesz. Jelenleg arra várunk, hogy megkapják a vízumot, mert ha nem, akkor fel kell cserélni az eredetileg november 16–20. közé Szatmárnémetibe tervezett utat a december elejei budapestivel. Terveink szerint itt megismerkednek az ifjúságot támogató rendszerekkel, a közigazgatás különböző szintjeivel. Ellátogatunk Kolozsvárra, hogy beszélgessenek egy egyetemi város ifjaival, akik jelenleg az Európai Ifjúsági Főváros projekten dolgoznak gőzerővel, hiszen az 2015-ben lesz. Szerveztünk nekik találkozót ifjúsági szervezetekkel, s hogy bevezessük őket a multikulturalitásba, ezek között lesznek román és német érdekeltségűek is, hiszen ez egy olyan projekt, amelynek túl kell mutatnia a nemzetiségi kérdéseken.

— Mikor várható, hogy rajtad kívül más szatmári fiatalok is eljutnak Vietnamba vagy akár a projekt keretén belül Magyarországra?

— Az előzetes tervek szerin februárban lesz egy képzés Hanoiban, ahova vihetek magammal egy fiatalt, március végén pedig Szatmárra jön egy csapat vietnami fiatal, hogy itt képezzük tovább őket. Ugyebár a projekt a kapacitásépítésről szól, amely minden sikeres és fenntartható stratégia és program nélkülözhetetlen eleme. Ezzel a saját kapacitásunk is épül majd, hiszen úgy gondolom, hogy egy ilyen lehetőség vonzó, s ezen keresztül kedvet kaphatnak a fiatalok arra, hogy kitekintsenek országhatárainkon túlra az Európai Unió nyújtotta számos projekt segítségével. Jövő év nyarán egy ifjúsági csere lesz Nyíregyházán, s ennek párja októberben Hanoiban. Mindkét alkalomra viszek magammal szatmári fiatalokat, a legtöbbet októberben Hanoiba, reményeim szerint legalább hármat-négyet, attól függően, hogy a magyarországi partnerszervezetekkel hogyan tudunk „megalkudni”. Nem titkolom, hogy nagy reményeket fűzök ehhez a projekthez, és örülök annak, hogy éppen Szatmárnak jutott ez a páratlan lehetőség.

Szabó Kinga Mária