Szatmári piacok, vásárok

Ha Marosvásárhelyt, Kézdivásárhelyt, Jászvásárhelyt mondok, a nevek azt is jelentik, hogy valaha ezek a települések vásáros helyek voltak, amelyekből a későbbiekben kis helységek, mezővárosok, majd városok alakultak.

Szatmáron és Németiben is voltak vásárok, egy 1262-es feljegyzés szerint a heti vásárokat hétfőn, majd pénteken tartották. Már akkor nagyon fontos volt az időpont megjelölése, hiszen ezekre nemcsak a környékről, hanem a környező országokból is érkeztek árusok.

Néhány feltételezés szerint Szatmár neve is piaccal kapcsolatos, a Salzmarktból (sópiac) alakult ki. Tény, hogy 1310-ben már volt Szatmáron sóraktár, ahol a Désen lakó remete barátok kereskedtek. A városnak a szabad sóárusítást Zápolya engedélyezte 1530-tól.

Természetesen egy pillanatig sem gondolom, hogy értek ehhez a témakörhöz, amellyel eddig nem nagyon foglalkozott senki. Nem vagyok történész, csupán ismeretterjesztés szintjén szeretnék megosztani néhány általam gyűjtött, hitelesnek vélt adatot. Többek között egykori kedves kollégám, barátom, Bura László Öt évszázad utcanevei kötetéből (Szatmárnémeti, 2007) vettem át néhány régebbi tér- és utcanevet, amely szatmári piacokra utal. Ilyen például az Állatvásártér, amely a római katolikus, „hídon túli” temető és a Zsadányi (Cloșca) út között volt, és 1902-ig viselte ezt a nevet.

A Búzapiac utca a városközpont közelében található, 1883-tól új nevén a Széchenyi, később 1 Decembrie 1918 utcáról, vagyis a püspöki palota utcájáról van szó. Állatvásártér vagy Búzapiac utca természetesen nem csak Szatmárnémetiben, hanem számos településen volt még, Magyarország néhány helységében ezek a szép, régi elnevezések máig használatban vannak.

A központi park 1920-ig a Deák téren kívül a Nagy piac nevet viselte, mert itt volt a település legnagyobb piaca. A parkosítása után szinte követhetetlenül záporoztak az elnevezések a pillanatnyi hovatartozás, politikai helyzet függvényében: Victoriei tér, I. C. Brătinau tér, Regele Carol II tér, Horthy Miklós tér, Sztálin tér, Libertății tér.

Volt Szatmárnémetiben Fapiac, Szénapiac utca, a mai Árpád, V. Lucaciu utca egy része kapta ezt a nevet 1847-ig. A Régi Sóház utcának az Eötvös, Cuza Vodă utca egy részét nevezték, és nem véletlenül. Akkoriban ezeknek a neveknek értelmük, jelentésük volt. Ha mondjuk Tiszaújlaki utat említettek, arról mindenki tudta, hogy nem Nagykárolyba vagy Batizra vezet.

Volt Németi piac is, a régi Jakab, később Wesselényi, Wolfenbüttel utca közepe táján, a kiság (akkoriban még volt) felőli oldalon, kicsit közelebb a városközponthoz, mint a mostani „kispiac”.

A Deák téren, a későbbi Titulescu téren is volt piac, ócskasor, fapiac. Ez a második Deák tér Szatmáron, az első a város főtere volt. Egy időben ez a hely a város peremvidékének számított, gyermekkoromban még létezett a Szamos kiságának maradványa a Szigetlanka utca környékén. A Szigetlanka elnevezés különben egy olyan fás, fűves területet jelent, amelyet a Szamos kisága körbevett. A közelben laktam, a tér végébe jártunk nádért sárkánykészítéshez, itt épített házat (Bagolyvár) magának Sarkadi Sándor tanár, iskolaigazgató, szobrász, újságíró, a székesegyház Krisztus-szobrának alkotója, erre lakott haláláig Tarczy István képzőművész, erre jártunk a szüleimmel a Jelenik strandra.

Ezen a környéken létesítette Pelikán József kanonok a 19. század második felében az első szatmári fűvészkertet. Utcát neveztek el róla a későbbiekben, a név úgy vészelte át a kommunizmust, hogy az akkori vezetők összetévesztették a deltai madárral, és ezért békén hagyták. Annyi változott csak, hogy a név Pelikán Józsefből Pelican lett József nélkül. Kis házak, hatalmas kertek voltak a környéken, amelyekben zöldség, gyümölcs termett, ezeket sokan a szatmári piacokon értékesítették.

A Nagy piac parkosítása után az árusok kiszorultak a térről a környező utcákba, járdaszegélyekre, az Eötvös utcára, a Zsidókorzó járdájára és még sorolhatnám. Ezek az árusítóhelyek meglehetősen spontán módon rendeződtek piaccá, bár a rendszeresen árusító kofáknak voltak stabil helyei, ezeket az alkalmi árusok tiszteletben tartották. Akadt több állandó helye Szatmárnémetiben a baromfiárusoknak, de a napszámosoknak is, akik az ötvenes években a Szent István téren (Barátok tere, P-ţa Eroii Revoluției) vártak szerszámaikkal alkalmi munkalehetőségekre.

Az első korszerű piacok a második világháború utáni időszakban jöttek létre Szatmárnémetiben, a város lakosságának növekedésével ezek száma gyarapodott. A nagypiac, 1-es számú piac volt köztük a legjelentősebb, és máig az, bár méretében, kiterjedésében, sokszínűségében a megyei kórház közelében álló Szamos-piac lassan megközelíti. Mindkettő alapvető átalakításokon, korszerűsítésen ment át az utóbbi években, a nagypiac és környékének felújítása napjainkban is zajlott, és jó úton halad, hogy igazi, modern bevásárlóközponttá váljék. A versengés nagy, hiszen mezőgazdasági termékeket, zöldséget, gyümölcsöt évek óta nemcsak a piacokon, az erre szakosodott üzletekben, hanem a nagy bevásárlóközpontokban is forgalmaznak.

A fentieken kívül létezik Szatmárnémetiben kispiac, ez a Németi részen, a Hildegárda- (Szent János-) templom közelében található. Van Rex piac, amelynek hatalmas csarnokában gazdasági, ipari kiállításokat, különböző bemutatókat is rendeznek, és van ócskasor is, ugyanott található az úgynevezett ukrán piac, amelynek a kilencvenes években még a nagypiac adott helyet.

A fejlődési irány, a jövő itt sem kétséges, hiszen szép számmal vannak előképek a környező nagyvárosokban, de egyfajta jövőkép lehet az is, ami a nagypiacon vagy a Szamos-piacon és környékén az utóbbi években alakult, létesült.

Muhi Sándor