Szatmári séták Muhi Sándorral
Utoljára módositva: 2017-07-20 14:38:48

Július 20-án, csütörtökön 16 órától kerül sor az első sétára a Pannónia (Dacia) Szálló elől. Őszig tervezett séták tematikái: A szatmári központi park története, értékei; Szatmári piacok; a Kölcsey-kultusz Szatmárnémetiben; A szatmári zsidóság.

Szatmárnémeti régi főtere az 1970-es években

A Szatmári Friss Újság 2016-os Szatmári épületek másként, valamint a 2017-es Szatmári részletek megnevezésű kezdeményezéséhez hasonlóan a megye kultúráját, épített és szellemi kulturális örökségét támogató, társadalmi felelősségvállalást célzó projektünkben különleges szatmári sétákra hívja a szatmárnémetieket, valamint a város kedvelőit. A város parkjai, terei, piacai, épületei az egykor itt élő és alkotó emberek szellemi öröksége és hagyatéka, különleges, egyedi, olykor tanulságos történetek és titkok közvetítői. Egy napsütéses vagy éppen kissé borongós nyári délutánon a résztvevők egy sétán feltérképezik és együtt ismerik meg rendhagyó és interaktív módon Muhi Sándor művészettörténésszel a várost. Az alábbiakban Muhi Sándorral beszélgettünk.

— Ön azok közé tartozik, akik észreveszik ugyan a hibákat, de keresik a megoldásokat. Így van ez Szatmárnémeti épületeinek és tereinek az esetében is. Felhívja a figyelmet azok szépségeire, sajátosságaira, és konkrét javaslatokkal áll elő a hiányosságok kiküszöbölésére. Mit szeretne bemutatni a szatmári séták során?

— Mint valamennyien, én is figyelek a problémákra, de értékelem a jó dolgokat, pozitív változásokat is. A világhálós oldalaimon van egy többé-kevésbé állandó rovat: Örömhír Szatmárról. Számomra jóleső érzés már az is, ha sikerül olyan példákat találnom, amelyek ide illenek. Akadnak bőven, nem ma kezdtem ezek fotózását, megosztását, és az elkövetkezőkben is folytatni szeretném. Kortársaink túlnyomó többsége nem állandó kesergésre, önsajnálatra, kisebbrendűségi érzésre, hanem követhető példákra, megoldásokra vágyik, és tapasztalatom szerint mindig, minden körülmények között hálás tud lenni még a részeredményekért is. Ami a bemutatók, séták tartalmát illeti, az még csak most körvonalazódik. A közeljövőben szó esik majd a szatmári piacokról, a Kossuth-kertről, a szatmári zsidóságról. Úgy gondolom, hogy a továbbiakban figyelembe kell venni a részvevők véleményét, kívánságait, javaslatait, érdeklődési körét, hiszen nem monológnak, hanem párbeszédnek szánom a találkozásokat. A terveimet az első szatmári sétához kapcsolódó cikkem felvezetőjében a következőképpen fogalmaztam meg: Matusinka Beáta marketingigazgató felkérésére a következő hetekben, hónapokban néhány közismert szatmári helyszín, épület, témakör bemutatására vállalkozom. Célom az ismeretterjesztés, a helyi értékek alaposabb körbejárása mellett olyan szempontok körvonalazása, amelyek legszebb reményeim szerint hozzájárulhatnak egy korszerűbb, rugalmasabb, aktívabb lakossági magatartásmód, városrendészeti nézőpont kialakításához a közeljövőben.

— A tervezett séták tematikájából arra lehet következtetni, hogy a város sokszínűségét szeretné bemutatni. Hogyan vált Szatmárnémeti sokszínűvé, mi okozta a hanyatlását, és milyen irányba tartunk most?

— A sokszínűség tág fogalom, vannak gazdasági, társadalmi, kulturális, nemzetiségi, egyházi vetületei, akár erényként, lehetőségként, értékes adottságként is felfogható. Hozzátenném, hogy elsősorban azokról a területekről fogok szót ejteni, amelyekhez kicsit értek, szeretném elkerülni a mindentudás látszatát. Azt nem tudom, hogy Szatmárnémeti esetében beszélhetünk-e hanyatlásról, és ha igen, mihez képest hanyatlunk. Elég jól ismerem az ötvenes, hatvanas, hetvenes vagy nyolcvanas évek Szatmárnémetijét, és úgy gondolom, hogy napjainkban inkább lemaradásról, lépéshátrányról van szó néhány nagyobb erdélyi városhoz képest. Ilyen értelemben elég sok a pótolnivaló, de ez nem lehetetlen. Az utóbbi hetekben, hónapokban valami elkezdődött, körvonalazódik, kézzelfoghatóvá kezd válni, és erre az optimizmusra okot adó jelre már többen felfigyeltek. Meggyőződésem, hogy Szatmárnémetinek a számtalan nyilvánvaló, kézzelfogható értéke mellett — amelyek közül eddig már többet javasoltam az Erdélyi Magyar Értéktárba — van egy hatalmas, kiaknázatlan lehetősége: a Szamos. A folyó medrének kitakarítása, a partszakaszok rendbetétele, parkosítása, közérdekű kihasználása, a harmadik híd felépítése nagyot lendíthetne nemcsak a városképen, a turizmuson, hanem az itt lakók közérzetén, önbecsülésén is. Egy ilyen átfogó, többszintű és többrétegű, hosszú távú, a pillanatnyi konjunktúrán, politikai érdekeken, elkötelezettségeken túlmutató távlati terv hozzájárulhatna a város két, Szamoson inneni és túli részének valódi egyesítéséhez. Nem mai keletű igény, a hetvenes évek óta várat magára. Szatmár és Németi egyesülése sem zajlott zökkenőmentesen a 18. század elején, elődeink azonban vállalták az ezzel járó fáradságos egyeztetéseket, gondokat, a Szamos kis ágának levágását, kiszárítását, medrének feltöltését, beépítését, az új városkép megtervezését és a későbbiekben ennek korszerűsítését. Nem hiszem, hogy mi tehetetlenebbek, közömbösebbek lennénk, mint elődeink voltak. Szatmárnémeti jövőjét illetően alapvetően optimista vagyok, és ilyen lesz a hangulata az előadásaimnak is. Aki alulértékeli önmagát, a lehetőségeit, azt a kívülállók is hasonlóan fogják megítélni.

 

 

Elek György

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Állás
Tapasztalt szakácsot keresünk Ausztriába. Telefon: 004369911015847.
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Felkészítetted-e már autódat a télre?
Igen, mindig időben felkészítem
Még nem, de a napokban már esedékes
Nem sietem el a dolgot, még van rá időm
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. október 19.
Szíve mélyén pontosan tudja már régóta, hogy csak ki kellett várnia a megfelelő időt, hogy végre közel kerüljenek egymáshoz kiszemeltjével.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. október 19.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...