Szatmári sráccal a pályán, Eb-re mehet a válogatott
Utoljára módositva: 2018-09-12 16:26:17

Közel került az Európa-bajnoki szerepléshez Románia 21 éven aluliak labdarúgó-válogatottja, miután a legutóbbi két csoportmeccsen Portugáliában, majd odahaza az eddigi csoportelső Bosznia-Hercegovinával is győzni tudott.

A szatmári Rus Adriánnal (képünkön balra) felálló korosztályos csapat pénteken hatalmas bravúrt hajtott végre Portugáliában, hiszen 2–1-re tudott nyerni úgy, hogy a házigazdák a ráadás 9. percében 11-est is hibáztak. Kedden Konstancán fogadták az addigi éllovas bosnyákokat, Mirel Rădoi szövetségi kapitány pedig ismét a kezdőbe tette Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nál játszó hátvédet. A 16. percben Adrian Petre vezetést szerzett a román együttesnek (1–0), majd a 70. percben Ianis Hagi szögletből csavart a egyenesen a bosnyák kapuba (2–0). Ezzel Románia oda-visszavágón verte a szláv ellenfelét (idegenben 3–1-re győzött Románia), és a mostani sikerrel átvette a vezetést a csoportban úgy, hogy eddig egy mérkőzéssel játszottak kevesebbet, mint a bosnyákok.

Az eddigi csoportmeccseken Románia a következő eredményeket jegyezte

Liechtenstein – Románia 0–2

Bosznia-Hercegovina – Románia 1–3

Románia – Svájc 1–1

Svájc – Románia 0–2

Románia – Portugália 1–1

Wales – Románia 0–0

Portugália – Románia 1–2

Románia – Bosznia-Hercegovina 2–0.

Négy pontot kell begyűjtsön még a válogatott a hátra maradt két mérkőzésen, hogy kvalifikálja magát a kontinentális tornára, amelyet jövőre rendeznek meg Olaszországban és San Marionoban.

Románia legutóbb 1998-ban szerepelt U21-es Eb-n.

A 8. csoport állása

1 Románia 8 5 3 0 13–4 18
2 Bosznia 9 6 0 3 22–7 18
3 Portugália 8 5 1 2 20–9 16
4 Svájc 9 3 1 5 10–15 10
5 Wales 8 3 1 4 8–11 10
6 Liechtenstein 8 0 0 8 2–29 0

További program

Október 12.: Románia – Wales.

Október 16.: Románia – Liechtenstein, Portugália – Bosznia-Hercegovina, Wales – Svájc.

Fotó: frf.ro

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc őszi italod?
Forró, citromos tea
Jó meleg kakaó
Isteni forrócsoki
Fűszeres forralt bor
Egyik sem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. szeptember 24.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 2-3 db padlizsán, 2 fej lila hagyma, 2 db paradicsom, 1 dl olívaolaj, 4 gerezd fokhagyma, só, bors, ...