×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
12 °C
enyhe eső
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Programajánló

Szatmári svábok találkozója

2014.08.12 - 10:18
Megosztás:
Szatmári svábok találkozója

Több országból körülbelül ötszázan vesznek részt augusztus 15–16-án, a Krasznabélteken és Szatmárnémetiben huszonötödik alkalommal megrendezésre kerülő Szatmári svábok találkozóján.

A Német Demokrata Fórum romániai szervezete, a Román Művelődési Minisztérium Kisebbségi Főosztálya és a Szatmár Megyei Tanács támogatásával augusztus 15–16-án Krasznabélteken és Szatmárnémetiben huszonötödik alkalommal szervezik meg a Szatmári svábok találkozóját. Amint azt Josef Hölczli, a Német Demokrata Fórum (NDF) szatmárnémeti szervezetének elnöke elmondta, az első ilyen jellegű találkozót 1990-ben tartották Szatmárnémetiben, a Kálvária-templom udvarán, ekkor döntötték el, hogy ezentúl egyik évben Németországban, a másik évben Romániában rendeznek találkozót. Johann Leitner, az NDF Szatmár megyei elnöke abban bízik, hogy a huszonötödik találkozó egyben számadás is lesz az eddigi eredményekről, ugyanakkor a folytatás meghatározása, annak a felvázolása, hogy milyen lépéseket kell megtenni a svábok megmaradásáért, a sváb hagyományok és kultúra ápolásáért. Az idei találkozón jelen lesz Cosmatu Christiane Gertrud, a romániai Művelődési Minisztérium kisebbségekért felelős államtitkár-helyettese, Hans Klein, az NDF szebeni szervezetének elnöke, Anna Steinbinder a müncheni svábok képviselője, Tircsi Richárd, a magyarországi svábok képviselője és mások.

A rendezvény programja

A házigazda krasznabéltekiek nevében Pech Ferenc, az NDF helyi szervezetének elnöke beszámolt arról, hogy augusztus 15-én, pénteken, 10 órakor ünnepi szentmise lesz a krasznabélteki római katolikus templomban, ezt követően a résztvevők fúvószenekar kíséretében vonulnak fel a vásártéren felállított színpadig. 12.30 órakor kezdődik az észak-erdélyi, a németországi és a magyarországi hagyományőrző csoportok műsora. Körülbelül húsz személy érkezik a németországi Lindenből, Béltek testvértelepüléséről, a magyarországi Rátkáról huszonkét személy és Nyírbéltekről harminchat személy jelezte részvételi szándékát. Ugyanakkor egy harmincnyolc személyből álló csoportot várnak Lengyelországból — közülük huszonöten a 12–17 éves lányokból álló mazsorettcsoport tagjai. Fellép: a sváb kórus, a krasznabélteki néptánccsoport, a tasnádi Maestoso kórus, a müncheni néptánccsoport, a házaspárok tánccsoportja, a krasznabélteki fúvószenekar, a rátkai hagyományőrző csoport, a mezőfényi gyermek-fúvószenekar, valamint a mezőpetri, a szaniszlói, a kálmándi, a mezőteremi, az erdődi és más települések néptánccsoportjai.

Augusztus 16–án, 10 órától, a Stiftung Alapítvány (Szatmárnémeti, Fragilor utca 1. szám) székházában tartanak kerekasztal-beszélgetést a német nyelvű oktatásról. 14 órától kiránduláson vesznek részt a vendégek, a cél az, hogy megismerjék a Szatmár megyei svábok lakta településeket.

Elek György