Szatmári szerzők könyvbemutatója a PMN-en
A XIII. Partiumi Magyar Napok Kossuth-kertben zajló programjainak sorában szombaton és vasárnap három szatmári szerző új könyvét mutatták be. Simonfy József versekkel, Jánk Károly gyerekversekkel, Papp Gábor novellákat tartalmazó kötettel jelentkezett.
Simonfy József A mélység visszanéz című kötetét méltatva Végh Balázs Béla kiemelte, hogy Simonfy belülről figyeli, elemzi és értelmezi önmagát. Számára a bensővé lett valóság vált lírai élménnyé, leginkább érzések, impressziók, hangulatok, depressziók uralják a szövegeit. Ez a költészet már nem a tárgyi világról szól, hanem annak interiorizált változatáról, legfőképpen magáról Simonfy Józsefről, ahogyan azt egyik versében meg is fogalmazza: „az én valóságom/más valóságokkal/összhangban nincsen/össze se jön semmi”. A kötet verseit olvasgatva át kell értékelnünk a lírai szövegekhez való hagyományos viszonyulásunkat: ahogy a szótól szóig araszolgató költő új szövegvilágokat épít, nekünk, versolvasóknak is egyéni jelentésvilágokat kell hozzájuk társítanunk. A versszövegek kísérleti jellegéből adódóan a hozzáadott befogadói értelmezéseknek is alternatívaknak kell lenniük; a verssorok szabálytalan tördelése, az írásjelek hiánya szabad olvasói játékra ad alkalmat. Jánk Károly Üzen neked, Őszapó című gyerekvers–kötete folytatása a költő már megjelent, a gyerekekhez és felnőttekhez egyaránt szóló verseinek. Végh Balázs Béla kifejtette, hogy Jánk Károly kézen fogja olvasóját, úgy vezeti végig verseinek varázslatos világán. Társat választ a valóság varázslatainak felkeresésében, hol növényre, hol állatra vagy éppen tárgyra mutat rá, hogy átlényegíthesse. Ha éppen nem talál istenadta varázslatot, akkor maga kezd el varázsolni, varázsvilágot teremteni: megszólaltat, megelevenít, életre kelt, szárnyakat igéz. Hamarosan rájövünk magunktól is, hogy ez a költői varázslás játék csupán. Könnyed játék a szavakkal, a nyelvvel, a formával, a tárgyakkal és minden körülöttünk fellelhető dologgal. Bár olvasójával együtt indul el a varázsúton, mégis maga a költő jár elől a felfedezésben, a játékban, a tárgyi világ játékos újrafogalmazásában. Mindenki (a felnőtt is) megtanulhat „gyermekül”, varázsolhat, ugyanakkor elvarázsolt is lehet, ha őszinte kíváncsisággal, előítéletek nélkül olvassa verseit.
Jánk Károly kötetét Csibi Boróka illusztrálta, akinek régi álma vált valóra azzal, hogy verseskötetet illusztrálhat. Mindkét kötetből András Gyula színművész olvasott fel verseket, Jánk Károly kötetéből a költő fia, Jánk Péter is felolvasott egy verset, végül a két szerző dedikálta a könyvet.
Élni és írni
Tegnap Elek György, a Szatmári Friss Újság riportere mutatta be Papp Gábor Haláltánc című novelláskötetét. Elmondta, olyan korban élünk, amikor kezd háttérbe szorulni a könyv, amikor egyre kevesebben vannak azok, akiket elbűvöl az írott szó hatalma, pedig az irodalom volt az, ami évszázadokon át táplálta a lelkeket, gyógyította annak sebeit, vigaszt nyújtott, reményt adott, példaképeket sorakoztatott fel, erőt adott és segített úgy előre haladni, hogy közben magasabbra is szárnyalhassunk. Mert az irodalom szárnyakat ad, amelyekkel biztonságban emelkedhetünk a magasba, hogy onnan beláthassuk a mögöttünk és alattunk maradt világot: tanulhassunk annak hibáiból és erényeiből, a magasból pedig példát mutassunk emberségből, kitartásból, erkölcsből, hitből és sok más olyan értékből, amit a jelenlegi válságban küzdő világ háttérbe szorít. Miről szólnak ezek a novellák? Az összetartó és boldog családról, az embereket összefogó ünnepekről; azokról a délutánokról és estékről, amikor még összegyűltek a barátok; szülők, nagyszülők aggodalmairól; egyszerű emberek álmairól és vágyairól; a lelkiismeret visszhangjáról; szerelemről és a szerelem iránti vágyról; és sok egyszerű emberről, akiknek rövid kis történeteit olvasva, bizonyára nagyon sokan magukra ismernek. Ezek a történetek tele vannak fordulatokkal — akár a mindennapi életünk. Papp Gábor felismerte, hogy nem lehet elszakadni a múlttól, a múltat nem lehet eltakarni, mert ott van bennünk, mindenhova elkísér, gyakran épp akkor kerül a felszínre, amikor éppen nem akarjuk.
