×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
15 °C
enyhe eső
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Szatmári Táncháztalálkozó lesz a Lépésházban

2018.11.14 - 08:47
Megosztás:
Szatmári Táncháztalálkozó lesz a Lépésházban

Nem mindennapi ötlet fogalmazódott meg Nagy Orbán fejében — Szatmári Táncháztalálkozót rendez november 17-én, szombaton a Szejke-tanyán, a Lépésházban, a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont támogatásával.

„Eddig csak Nagykárolyban volt táncháztalálkozó, de szeretnénk a szatmáriakat is bevonni az igazi, élő zenés táncház világába — hiszen aki csak egyszer is megtapasztalta ezt a semmihez nem fogható hangulatot, az visszavágyó és visszajáró lesz. A Szatmár megyei néptánccsoportok zöme (körülbelül 300 táncos) már jelezte részvételét a találkozón, ők lesznek a mag, de természetesen ez a rendezvény messze nem csak a lépéseket már ismerőknek szól, sőt. Jöjjenek minél többen olyanok, akik nem tudnak táncolni, ugyanis vezetett táncház lesz, ami azt jelenti, hogy Maier Reimond egykori rekettyés tanítja a lépéseket több táncrendből. És jöjjenek azok is, akik eddig csak otthon tanultak meg egy-két lépést, de szívesen csatlakoznának valamelyik néptánccsoporthoz (ennél jobb találkozási lehetőség nemigen akad)! Hogy a hangulat nagyon jó lesz, az biztos, s a néptáncosok kavalkádjának látványa és a tánc nézése is nagy élmény lesz” — magyarázza a főszervező Nagy Orbán. A talpalávalót a nyíregyházi Szikes zenekar szolgáltatja, amely a Kárpát-medence magyar nyelvterületén fellelhető hangszeres és vokális zenei anyagok lehető legalaposabb megismerését, valamint a közönséggel való megismertetését tűzte ki „életcéljául”, és 24 éves fennállása óta Európa szinte valamennyi országában bemutatkozhatott, és Szatmárra sem első alkalommal látogat el. „Ideális a zenekar, ha úgy alakul, tagjai a tanya két szegletében is tudnak különállóan muzsikálni” — teszi hozzá Orbán.

Az I. Szatmári Táncháztalálkozó 17 órától nyitja kapuit gyermektáncházzal (ami nem azt jelenti, hogy csak és kizárólag a gyermekek perdülhetnek benne), majd 20 órától kezdődik a felnőtteknek szóló táncház, a belépés természetesen ingyenes. A szervezők szeretettel hívnak és várnak mindenkit e különleges alkalomra.