"Szatmári terméket" az üzletek polcaira

A helyi termelők összefogása és társulása az egyetlen lehetőség, hogy bekerüljenek a szupermarketekbe — ahonnan hiányzik a szatmári lekvár és savanyúság — és árban is versenyképessé váljanak.

A gazdák és a kistérségi társulások összefogásával szeretnék kialakítani a „Szatmári termék” fogalmát, brandjét s azon belül a kisebb tájegységekét (Avas, Bükkalja, Nagykároly-Tasnád, Szatmárnémeti környéke), illetve kivinni a világba a megnevezést és természetesen magát a terméket — amely nagyon értékes és nagyon jó minőségű, és amellyel csak elvétve, vásárokon, fesztiválokon találkozhat a vásárló, az üzletek — főleg a bevásárlóközpontok — polcain hiába is keresi. „Hosszú és kínkeserves munka lesz, s nem csak azért, mert a piacra betörni egy új „márkanévvel” mindig nehéz — talán még ennél is nehezebb lesz megértetni a termelőkkel a társulás, az összefogás fontosságát. Pedig ez az egyetlen lehetőség bekerülni az üzletekbe és árban is versenyképesekké válni” — vázolja a jövőt a vidékfejlesztési szakember és parlamenti képviselő Magyar Lóránd.

Konzultációt indít az Európai Bizottság a méltányosabb uniós élelmiszer-ellátási lánc érdekében, s arra kéri a mezőgazdasági termelőket, az uniós polgárokat és minden érintett felet, hogy a november 17-ig tartó online konzultáció keretében osszák meg az élelmiszer-ellátási lánc működésével kapcsolatos meglátásaikat. A vélemények nyomán egyrészt az agrár-élelmiszeripari termékekkel kapcsolatos, tisztességtelen nemzetközi kereskedelmi szokások kezelése és szabályozása érdekében uniós szinten meghozható intézkedések szükségességét és célszerűségét akarja felmérni, másrészt a mezőgazdasági termelők és kisvállalkozások, valamint a gazdaságilag erősebb és nagymértékben központosítottan működő üzleti partnereik tárgyalási pozíciói közti különbségeket szeretné tompítani. Magyar Lóránd parlamenti képviselővel és vidékfejlesztési szakemberrel arról beszélgettünk, mennyire reális kíváncsiság vagy esetleg „szemfényvesztés” ez a konzultáció az egyre nagyobb mérvű, minőségeltérés miatti felháborodások okán; eredményez(het)-e bármiféle szabályozást, s azok a szabályok alkalmazva lesznek-e Romániában (ahol az 51%-ban hazai terméket az üzletláncok polcaira juttatni akaró sürgősségi kormányrendeletet is „jegelték” az EU nemtetszése miatt). „Sajnos Romániában a külföldi szupermarketek uralják az egész piacot — mi pedig még a saját nagykereskedőinket sem akarjuk megvédeni, (nemhogy a kiskereskedőket), pedig ők nem viszik ki a pénzt az országból, mint az üzletláncok, amelyek profitjuk nagy részét az anyavállalatnak utalják. Megvannak az érdekcsoportok, és kötve hiszem, hogy csorbítani akarnák az érdekeiket — persze valószínűleg nem is igen lehetne, de például Magyarországon legalább próbálkoznak vele, míg Romániában még csak hajlandóság sincs erre” — summázza keserűen. „Az Európai Unió nagyon tudja védeni és nagyon védi is saját termelőinek érdekeit — persze ez így most furcsán hangzik, hiszen Románia is EU-tagállam, de ilyen megközelítésben a hazai termelő sajnos mégsem az. A legjobb példa erre az ominózus 51%-os hazai termékfelhozatal az üzletláncokban: hiába nagyon jó és hasznos is lenne, az EU-nak — érthetően — nem tetszik. Most a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon alapon az a javaslat: legyen „román termék stand” az áruházakban. Elvileg és részben ez is jó megoldás lehetne, de a legfőbb probléma megmarad: bár minőségibb, de drágább is a hazai, mint a dömpingtermék — s a vásárlók nagy része sajnos inkább az árat kényszerül nézni, mint a minőséget. A törvényhozás tendenciája is arra mutat: nem a termelőt próbáljuk védeni, a lánc legelső és legfontosabb szemét, hanem őket kihagyva a feldolgozót és a kereskedőt óvjuk, mert az üzleti érdekek azt diktálják” — magyarázza. Nyomatékosan hangsúlyozza, s nem először: a termelők összefogása és társulása az egyetlen lehetőség bekerülni az üzletekbe és árban is versenyképesekké válni. „Ez a következő tíz év nagy kihívása, és ez a piaci jövő. Mi most a gazdákkal és a kistérségi társulásokkal (Avas, Bükkalja, Nagykároly-Tasnád, Szatmárnémeti környéke) próbálkozunk a Vidékfejlesztési Alapból pályázva a helyi termékek népszerűsítésére, kialakítani a „Szatmári termék” fogalmát, brandjét s azon belül a kisebb tájegységét, kivinni a világba a megnevezést és természetesen magát a terméket — amely nagyon értékes és nagyon jó minőségű. Nemcsak szakemberi, de vásárlói szemmel is mondom: hiányzik a polcokról a helyi lekvár, a helyi gyümölcslé, a helyi savanyúság. Minimális próbálkozások vannak ugyan, de elszigetelten, és nem együtt gondolkodva. Hosszú és kínkeserves munka lesz, s nem csak mert a piacra betörni egy új „márkanévvel” mindig nehéz — még ennél is nehezebb lesz talán megértetni a termelőkkel a társulás, az összefogás fontosságát. A társulással kapcsolatban mindenkiben a kommunizmusi berögződés maradt meg, amit nagyon le kellene már vetkőzni, mert nemhogy a jövőben, de már ma csak a társulások, egyesületek az életképesek” — mondja a szakember-politikus.

 Szabó Kinga Mária