Szatmárnémeti VSK: ez lesz az utolsó meccs?
Utoljára módositva: 2014-04-18 17:42:03

A gyulafehérvári vereség után Szatmárnémetiben folytatódik a kosárlabda Nemzeti Liga rájátszásának a negyeddöntője. Vendégsiker esetén a CSU bejut az első négybe, a VSK a hetedik helyen zár.

Vasárnap 18 órától kezdődik a női kosárlabda élvonal rájátszásának a második mérkőzése, amelyen a Szatmárnémeti VSK csapata hazai pályán játszik a Gyulafehérvári CSU ellen.

A két nyert mérkőzésig tartó összecsapás első felvonásában a fehérváriak hazai pályán győztek 81–55-re, de az esélytelennek tartott szatmári lányoknak voltak jó pillanatai, amikor sakkban tartották a jóval értékesebb játékosokat felsorakozó CSU-t. Éles Péter edző már korábban mondta, az esélytelenek nyugalmával várják a rájátszás negyeddöntőjét, de emelt fővel akarják zárni a bajnoki idényt. Holnap is szép játékkal akarnak búcsúzni a hazai közönségtől, hiszen az erőviszonyok tekintetében vélhetően a vasárnapi lesz a szezon utolsó meccse a VSK-nak Szatmárnémetiben. De még meglepetést is okozhatnak a lányok, és győzelemmel döntőmeccsig húzzák a bajnoki szereplést. Ha ez bekövetkezik, akkor a jövő héten Gyulafehérváron dől el a továbbjutás.

A mérleg nyelve ugyan a CSU oldalára billen, és ha érvényesül a papírforma, akkor is, a szatmári lányok egy szép játékkal ajándékozhatnák meg a hazai közönséget. A VSK játékosainak ugyanis tudniuk kell, hogy az utolsó benyomás fontos, és a tetszetős teljesítmény kárpótolhat az eddigi leggyengébb eredményért (a VSK hatodik idényét töltötte a Nemzeti Ligába, eddigi leggyengébb helyezése egy 4. pozíció volt). Természetesen csak a klub vezetése hibáztatható a kialakult helyzetért, amely tavaly nyáron, hónapokon keresztül a kisujját sem mozdította a csapatért. Éles Péter az utolsó pillanatban lett kinevezve edzőnek, aki megtett mindent azért, hogy egy jó csapatot verbuváljon néhány hét alatt. A lányok a legjobbat adtak a pályán, viszont a rövid kispad miatt az alapjátékosok túlterheltek lettek, így kiütött a fáradság, és ez az eredményeken is látható volt. 13 győzelemmel és ugyanennyi vereséggel zárták az alapszakaszt a 7. helyen, és ha búcsúznak a rájátszás negyeddöntőjében, akkor megőrzik azt a pozíciót a táblázatban.

A vasárnapi VSK – CSU mérkőzés 18 órakor kezdődik a Both Katalin Sportteremben és a szászmedgyesi Csender Mónika Andrada, illetve a kolozsvári Bertalan István bírók fogják vezetni.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, rájátszás, 2. mérkőzés

Szatmárnémeti VSK – Gyulafehérvári CSU (eddigi állás: 0–1)

BCT Alexandria – Sepsiszentgyörgyi Sepsi–SIC (0–1).

Már megrendezték

Temesvári Danzio – Aradi ICIM 54–63 (az állás: 0–2; továbbjutott az ICIM)

Brassói Olimpia – CSM Târgovişte 57–91 (az állás 0–2; továbbjutott a CSM).

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Annabelle 2. - A teremtés
Ma, 21:05
Leírás: A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a lányát, és még mindig nem heverte ki a tragédiát. Azt hiszi, a jóság segít majd felejtenie és megbékélnie. Ezért amikor ő és a felesége hírét veszi, hogy valahol a környékükön bezárnak egy árvaházat, befogadják magukhoz az intézményt vezető apácát és neveltjeit: egy csapat árva kislányt. De a lányokkal még valami érkez
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. augusztus 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 3 db fehér zselatinlap, 1 vaníliarúd, 5 dl habtejszín, 5 dkg + 1–2 tk. cukor, 25 dkg fekete ...