×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
8 °C
szórványos felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

„Szatmárnémetiben zúgnak a harangok”

2013.05.11 - 08:25
Megosztás:
„Szatmárnémetiben zúgnak a harangok”

Csütörtök délután népes hajdúböszörményi csoport érkezett a kölcseysekhez a Határtalanul projekt keretében. A hétvégét kortárs szatmári költők megismerésével, kirándulással töltik.

 

A Hajdúböszörményi Bocskai István diákjai nem ismeretlenek a kölcseysek számára, hiszen a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai március végén már látogatást tettek a határon túli iskolában, hogy az ottani irodalmi élettel megismerkedjenek. Csütörtök este 27-en érkeztek a megyeközpontba, hogy megyénkben is színes élményekkel gazdagodjanak. Este 7 órakor Muzsnay Árpád előadását hallgathatták meg a diákok Szatmár irodalmi hagyományainak ápolásáról címmel. Ez követően egy színvonalas irodalmi műsort állítottak össze a két iskola diákjai „Szatmárnémetiben zúgnak a harangok” címmel, melynek során diákok előadásában ismerkedhettek meg a résztvevők a kortárs magyar költőkkel, Páskándival, Dsidával, Szilágyi Domokossal, Jánk Károllyal, és nem csak. Az estet Cserey Csaba dobkoncertjével zárták a diákok. Pénteken a két iskola diákjai a szatmárnémeti 29-es számú óvoda gyerkőceit látogatták meg, ahol önkéntesek munka keretén belül virágot ültettek az óvoda udvarán és foglalkozásokat tartottak a gyermekeknek. A programot követően a Püspöki Palotában tettek látogatást a vendégek, majd délután sor került a városnéző csapatjátékra. Az este irodalmi plakátok készítésével vette kezdetét, melynek során Szatmárhoz kötődő irodalmi alkotókat ismertettek a diákok. Ez követően Méhes Kati színművésznővel Petőfi-dalokat tanultak a résztvevők, végül táncházzal zárult a nap. A programok sora azonban ma is folytatódik, hiszen reggel irodalmi kirándulásra indulnak: Petőfi nyomában haladnak Erdőd, Misztótfalu, Koltó, Nagybánya útvonalon. A „Szerelmem ez a föld” nevet viselő irodalmi projekt végső célja egy digitális album készítése, melyben a két megyéhez kötődő költőket és irodalmi alkotókat gyűjtik össze a diákok.