Szatmáron marad a Fodor-Romász Kupa
Egész napos „focis főhajtással” emlékeztek az élő sportlexikon Romász Jánosra és a talán utolsó, klasszikus riporterFodor Istvánra Mikolában, hiszen életük és legendás barátságuk egyik alapköve volt a labda. Az idei emléktornát az RMDSZ & MIK csapata nyerte meg, de rendhagyó módon az FC Sajtó sem végzett az évek óta „kibérelt” utolsó helyen.
Tény és való, hogy az emlékezés mindenki számára mást - mást jelent és mindenki másként is éli meg, de az igazi emlékezés milyensége elválaszthatatlan az elhunyt személyiségétől — tragikusan fiatalon elhunyt barátaink és kollégáink, Fodor István és Romász János számára közös és örök szerelem volt a foci. És a futball szeretete volt közös azokban is, akik szombaton a mikolai sportteremben pályára léptek a harmadik alkalommal megszervezett Fodor István – Romász János Emléktornán.
A nyolccsapatos teremfoci-torna Dobos István polgármester köszöntőjét s végig fair play játék-kérését, majd Higyed István református lelkipásztor, Kozsán István görögkatolikus és Antkus István római katolikus plébános imáját követően az A-csoportban a házigazda Mikola és a Papok, míg a B-csoportban a Pusztadaróc és az FC Sajtó csapatának összecsapásával kezdődött — az összecsapás pedig nem szóvirág vagy költői túlzás, ugyanis a csapatok az egész nap során beleadtak „apai –anyait”, nem voltak lagymatag sétálgatások, labdát alig érintő simogatások a pályán, hanem pörgős játékú, igazi futball. Megtáltosodott az FC Sajtó csapata is, az inkább tollforgatáshoz, fényképezéshez szokottak eddig még talán soha nem tapasztalt vehemenciával kergették a labdát s bár állításuk szerint nem beszéltek össze, de megtörték a hosszú évek (figyelembe véve a „jogelődnek” számító Fodor István Emléktornát is) haladó hagyományát és kivételesen nem az utolsó helyen végeztek. S apropó sajtócsapat: bár számukra teljesen természetes, de mégis elismerésre méltó, hogy a román nyelvű újságíró kollégák ugyanúgy „egy emberként” húzták magukra a mezt és kergették a labdát, mint ahogy az augusztusi emlékmérkőzéseken sem „derogáló” soha számukra a részvétel, hiszen szeretett és nagyra értékelt barátok emlékének adóznak.
A kétcsoportos meccsek bővelkedtek gólokban, kihagyott helyzetekben, cselekben, szögletekben, szabadrúgásokban, felvillanó sárga lapokban, de még pirosban is — és adomázgatásban, hiszen a szünetekben, beszélgetés közben rengetegnél is több régi, vidám történet került elő az emlékek tárházából.
Az elődöntőknél már szinte forrt a levegő a sportteremben, s nem csak a kinti hőség miatt: Kökényesd 3–1–re legyűrte a házigazda Mikolát, míg az RMDSZ&MIK csapat (ha már lúd, legyen kövér alapon) négy gólt is Papok kapujába kergetett. A helyosztók során az FC Sajtó nyert Halmi ellen (2 – 1), illetve Kaplony Pusztadaróc ellen (3 –2), a kisdöntőben a Papok versengtek Mikolával és nyertek is 3–1–re, míg a döntőben Kökényesd és RMDSZ&MIK viaskodott, s gigászi küzdelem után utóbbiak meg is nyerték a meccset és a vándorkupát. Végeredmény: 1. RMDSZ&MIK, 2. Kökényesd, 3. Papok, 4. Mikola, 5. Kaplony, 6. Pusztadaróc, 7. FC Sajtó, 8. Halmi.
A torna végén Dobos István polgármester megköszönte minden csapatnak a szereplést és a fair play játékot, hangsúlyozva azt is: az emléktorna fonala hosszú ideig ne szakadjon még meg. Pataki Csaba nem tanácselnöki, mint ahogy Magyar Lóránd sem képviselői, hanem baráti minőségben volt jelen, s köszönte meg a Fodor és a Romász család, valamint a szervezők munkáját. „Mint minden évben, minden alkalommal fontos, hogy itt legyek, amikor két jó barátra, két rendkívüli emberre emlékezünk. Fontos az emlékek megőrzése, fontos a sport és nem kevésbé fontos az a bizonyos harmadik félidő is, mert a finom falatok méltányolása és a jóízű beszélgetés mindkettőjükre jellemző volt. – mondta Magyar, majd a nyertes csapat átvette a vándorserleget, István és János hozzátartozói pedig emléklapokat adtak a csapatoknak, s kezdetét vette a szabad tűzön készített, ízletes babgulyásos, sztorizgatásos kellemes harmadik félidő.
