Szatmáron, másképp…

Kezdeményezések, vállalkozások, elképzelések, amelyek másabbak...

Az elmúlt években megnőtt az érdeklődés a másabb szemléletmódú helyek, elképzelések, emberek iránt.

Legyen az egy vendéglátóipari egység, egy vállalkozás, egy civil megmozdulás, egy sokak által követett egyén. A Szatmári Friss Újság Szatmáron, másképp… projektjében olyan történeteket kerestünk és keresünk, amelyekben kreativitás, üzlet, jó szándék, civil késztetés egy életet szolgáló szövetséget alkotott.

A kezdeményezés, vállalkozás, elképzelés bemutatása mellett valójában az emögött álló emberekre voltunk kíváncsiak, arra, hogy mi az, ami őket mozgatja, mi a céljuk ezzel. Nem a túlhajhászott és sokszor félreértelmezett sikert, és nem is feltétlenül a népszerűséget és a like-ok számát tartottuk szem előtt, hanem azt, hogy mennyire értékeli mindezt kösössége, mennyire állítható követendő példának, vagy mekkora részben egyéni és/vagy közösségi indíttatás vezérli mindezt. Ugyanakkor kíváncsiak vagyunk arra is, hogy fenntartható-e a lelkesedés, vannak-e közös mélypontok, ellenségek, melyek azok az irányvonalak, amelyeket követnek. Mit érdemes a régóta bejáratott és jól működő struktúrákból megtartani,hol kell és érdemes változtatni?

Mivel ezen interjúk üzenete meghatározó lehet annak is, aki bátortalan belefogni valamibe, még ha jó ötlete is van, de annak is, aki túl bátran teszi mindazt, amellyel végülis inkább rombol, úgy gondoltuk, hogy ebben az évben sorozatként publikálásra kerülnek. Amennyiben Önnek is van egy hasonló története, küldje el a szatmaron_maskepp@frissujsag.ro e-mail-címre vagy érdeklődjön szerkesztőségünkben.

A szatmári ajándékbolt

Olyan dolgokat csinál, amit szeret és igazából élvezi. Nem venne meg olyan dolgot, ami neki nem tetszik. Zárójelben: a barátnője anyukája, amikor nyitás előtt meglátta a Cochet Home Decor ajándékboltját, azt mondta, hogy „Jujjj, most már értem, ez olyan mint te, téged sugároz!” Sógor Réka volt a beszélgetőtársam.

— Miért Szatmár?

— Ennek több oka is van. Főleg azért mert ide tartozom, itt születtem, a családom is itt él, itt élünk. Az én boltom, meg a virágüzlet egy kicsit össze is kapcsolódik. Kölcsönösen segítünk egymásnak. A másik dolog pedig, hogy Szatmárra is kell egy ilyen hely, nem csak Kolozsvárra, nagyobb városokba, mert ott bőven akad. Legyen itt is egy kis jó, amiért érdemes hazajönni.

— Mesélj kérlek a virágüzletről, hiszen először ott figyeltem fel rátok a francia virágüzleteket idéző, főleg vintage-hangulatú virágkötészeti stílusotokra. Mióta működik, honnan jött az ötlet? Noha a minőségnek ára van, a megfigyeléseim alapján kedvelik a szatmáriak, szerinted miért van ez így?

— A virágüzletet anyukám működteti már sok éve. Ő óvónőként dolgozott, de megelégelte a tanügyi rendszer visszásságait, és mindig is vonzódott a virágkötészethez. A kreativitása is megvolt hozzá, és közben elvégzett egy kurzust Debrecenben, amikor én még kisiskolás voltam. Kicsi korom óta besegítettem a virágüzletben, szerettem ott dolgozni. Majd elmentem egyetemre, biomérnöki szakra, ami teljesen más terület, ugyan azt is szerettem, de úgy érzem, hogy ez közelebb áll hozzám. Egyetem alatt egy kicsit eltávolodtam a virágkötészettől, mégis mindig hazakívánkoztam. Sokan kérdezik, de miért nem végeztem lakberendezést? Volt egy ilyen tervem is, de én úgy gondolom, hogy ennek is van egy értelme. Mert lehet, ha nem végeztem volna ezt el, nem utazok sokat, nem látok dolgokat, akkor nem jön ennyi inspiráció, hogy legyen egy képem arról, hogy igazából mit is akarok. Debrecenben is vannak ilyen szép boltok, szebbek, de talán az utazgatásokból jött az inspiráció. Láttam különböző fúziókat, például virág- és ruhás-üzlet között, ami teljesen működőképes volt. A virágüzletben is szerettem rendezgetni a kirakatot, a tárgyakat. Egy darabig még mindkettőt együtt fogom csinálni. Hétvégén, délután át szoktam menni, majd csináljuk estig. Mi inkább megpróbálunk a tömöttebb, kevésbé zöld csokrokra fókuszálni, kisebb és ízlésesebb dolgokat csinálni. Sokszor a törzsvevőknek ismerjük már az ízlését anélkül, hogy elmondaná hogyan is szeretné a csokrot, dobozt. Minden évben igyekszünk bemutatókon, workshopokon részt venni, hogy megismerjük a új trendeket, technikákat és mindig tudjunk újdonságot nyújtani. Sokan egy-egy apró virágot nem vesznek számba, pedig egy-egy csekély, mezeinek tűnő virág a csokor éke lehet.

— Igényes papírcsomagolás, fadoboz, természetesebb alapanyagok, mennyire számítanak szerinted mindezek a vásárlóitoknak, vagy csak egyszerű esztétikai megfontolásból döntenek mellettetek?

— Az utóbbi időben azt vettük észre, hogy nagyobb az igény a természetesebb anyagokra, van aki kifejezetten keresi a papírt. Mondják is, hogy nem szeretnének műanyagot, hálót. Egyrészt divat is, de azért van, aki tudatosan kér papírt vagy elutasítja a zacskót. Mostanában szerintem elkezdtek az emberek figyelni az ilyesmire.

— Majd nemrég, pár héttel ezelőtt megjelent a Cochet beltéri dísz- és használati tárgyak boltja, ahol már a berendezés is sokatmondó. Régóta dédelgetett vágy teljesült ennek az üzletnek a megnyitásával? Mi volt a cél, hiszen külső szemlélő számára is evidens, hogy nem csak egy üzlet a sok közül.

— Miután elvégeztem az egyetemet, de még nem kaptam meg a diplomámat, mondta anya ezt a lehetőséget, hogy van a családnak egy üres helyisége és ha van kedvem, csináljak benne valamit. Szóval tőle jött az ötlet. Gondolta, ha én mindezekhez értek, de a virágszakmában nem akarok hosszú távon dolgozni, akkor foglalkozzak dekorációval. Mert a virágkötészet elég stresszes tud lenni. Sok a munka, általában kevés rá az ember és egyre nagyobbak az igények, egyre kifinomultabb dolgokat kérnek, ezért nagyon oda kell figyelni. A bútorokat az ajándékboltban már jó pár éve gyűjtögetjük. Mind régi darabok, amiket én újítottam fel. Én a bútorfestést tulajdonképpen nem tanultam, hanem egy antikolós workshopon voltam Budapesten, ahol tortatartókat festettünk le, majd elkezdtem a virágboltban festegetni székeket. Később fogalmazódott meg bennem, hogy milyen jó lenne, ha az én terem saját festésű bútorokkal lenne berendezve, olyan elemekkel, amelyek egymáshoz jól passzolnak. Többféle korból származó darab van, például ezen a széken azt írja, hogy Magyar Királyi Állami Vasutak, amit 1912 környékén készítettek. A többi bútort utólag vettem, a pult például Franciaországból van. Mind barna, lakkozott bútor volt, majd kijavítottam a kisebb sérüléseket, hibákat és lefestettem. Az ajándéktárgyak több irányból érkeznek, az indigó színű kollekció angol, de vannak francia poharak, étkészletek, osztrák rész is van, megpróbálok több forrásból hozni, hogy minél változatosabb legyen. Vannak például ezek a pöttyös termékek, ezeknek érdekes a történetük, hiszen egy nagykárolyi származású úriember készíti Magyarországon, szóval onnan visszakerül.

— Mennyire jellemez téged ez a stílus? Mit jelentenek számodra ezek a tárgyak?

— Olyan dolgokat próbáltam összeválogatni, amelyeket én is szeretek, én is szívesen használnám otthon, mert olyasmit nem veszek meg, amire azt mondom, hogy otthon nem használnám, nem tudnám beilleszteni, ajándékba adni. Szeretek ebben a környezetben lenni, feltölt, szeretem ezeket a tárgyakat. Ahogyan jönnek a vásárlók és kérdezgetnek, igyekszem az eladás mellett segíteni is. Ha megkérdezik, hogy hogyan festettem le egy bútort, akkor próbálok egyféle szolgáltatást is nyújtani, nem csak egyszerűen dolgokat eladni. Nekem pont ez volt a célom, hogy ne csak egy bolt legyen, hanem inkább egy olyan hely, ahova nem csak vásárolni jönnek, hanem inspirációkat gyűjteni, szétnézni, mert jól érzik itt magukat az emberek. Van olyan, aki mondta, hogy nem sokat fog vásárolni, de szeret itt lenni. És inkább emiatt éri meg, mintsem a pénzért. Nem biztos, hogy ezek a termékek a legnagyobb számban eladottak Szatmáron, de én ezeket szeretem, ilyen dolgokat akartam már régóta a virágüzletbe is hozni, mindig is szerettem ezeket a Katie Alice termékeket.

— Mi volt eddig a legmélyebb pont, amióta ezzel foglalkozol? Mik jelentik/jelenthetik számodra a buktatókat?

— Ilyen, hogy legmélyebb pont nem igazán volt, mert fel vagyok készülve arra, hogy a kezdet nehéz. A virágüzletben is a kezdet kezdete nagyon nehéz volt. Ki kell várni, ameddig az emberek ideszoknak, látják, hogy mi történik itt, meg kell szoktatni az embereket ezzel a stílussal. Én úgy vagyok vele, hogy több lábon állok, közben ott van a virágüzlet, ahova be kell még segítsek, festek bútorokat, díszeket készítek. Úgy tervezem, hogy majd veszek eladásra is bútorokat, azokat majd lassacskán lefestem. Sokan megkérdezik, honnan vannak ilyen festékek, hogyan lehet használni, mivel ilyen nagy igény van a festékekre, én is forgalmazó lettem. Szívesen segítek most is, ha megkérdezik, hogy mivel csiszoltam le, mit raktam utolsó rétegként. Sőt, jöttek be idősebbek is, mondták, hogy nekik is van ilyen otthon, és ők is feldobnák a bútoraikat. Ez jó érzés!

— A szűkebb és tágabb környezetetek hogyan viszonyult a kezdeményezésedhez?

— Örültek neki, biztattak, amennyire tudtak, próbáltak segíteni is a festésben, tanácsadásban. Másik szempontból sajnálták, hogy így ritkábban tudok a virágüzletben lenni, de persze tudják, hogy nekem ide kell összpontosítani.

— Melyik pillanatban érezted azt, hogy érdemes volt? Volt ilyen?

— Első nap, amikor bejöttek és elámultak, az annyira meglepett. Mert én csinálgatom, és annyira nem tűnik fel, hogy ez tényleg Szatmáron egy érdekes hely. Lehet egy nagyobb városban fel sem tűnik, hogy van egy ilyen hely, de Szatmáron kuriózumnak számít. Pontosabban nem is nyitáskor, hanem nyitás előtti napon még itt bent dolgoztunk, és látták az utcáról, hogy ég a villany és bekopogtak, kérdezve, hogy itt lesz valami? Mondom, hogy igen. És bejöhetnek? — kérdezik. És amikor beléptek, teljesen meg voltak lepődve. Nagyon kellemes érzés, ez kárpótol, akármilyen nehéz feladatnál is.

— Az, hogy mindezzel Szatmáron foglalkozol, akadály vagy előny, netalán mindkettő?

— Mindkettő. Előny azért, mert ilyesmi még nincs Szatmáron, és amikor bejönnek az emberek, és látszik rajtuk, hogy szeretik, ahogyan jobban elbeszélgetek velük, ők pedig kihangsúlyozzák, hogy minden ismerősüknek elmesélik. Én nem kértem senkitől sem, hogy népszerűsítse, hanem ők ajánlkoznak, kiemelve, hogy szép hely és el kell mondja másoknak is. A hátránya meg talán, hogy még lehet nincsenek teljesen felkészülve a vásárlók, hiszen nem egy olcsó boltról van szó, és úgy gondoltam, hogy az árban talán lehet egy kicsit magas Szatmárnak, de eddig senki sem jelezte vissza, hogy drága, hanem inkább azt, hogy látszik, hogy ezek minőségi termékek, észreveszik a különbséget az emberek. Én megpróbáltam úgy szabni az árakat, hogy ugyanazokat a termékeket kedvezőbb legyen itt megvenni, mint máshonnan.

— Miben másabb ez a hely?

— Szerintem a bútorok miatt. Próbáltam arra figyelni, hogy különleges hely legyen, nem pedig rengeteg dolognak a felsorakoztatása. Az elrendezés is sokat számít, nincsenek össze-vissza a tárgyak, hanem színek szerint elrendezve. Úgy próbáltam berendezni, mintha otthon berendezném az étkezőt vagy a konyhai bútorokat. Igazából azért nem siettem én ezzel a nyitással, mert meg akartam várni, hogy annyi mennyiségű és olyan minőségű bútort tudjak összehangolni, amelyek jól néznek ki egymás mellett. Azt szerettem volna, hogy másabb, otthonos hangulata legyen, nem pedig csak polcok és áruk sokasága. Volt egy koncepcióm, megpróbáltam úgy berendezni, hogy legyen egy bejárati rész is, olyasmi, mint egy előszoba, ahova leteszed a kabátodat, esernyődet. Első látásra, ha valaki betér, egyből kérdezi, hogy a bútorok is eladók-e. Ezeket a bútorokat nem szívesen adom oda, mert azért ilyen a bolt, mert ezekkel a bútorokkal van berendezve. Ha eladogatnám, már nem lenne ugyanolyan.

— Mik a további tervek?

— Az egyik, hogy ilyen workshopokat tartsak, ahol megmutathatom, hogyan kell használni a bútorfestékeket otthon is. A közeljövőben ki fogok utazni Oxfordba egy workshopra, hogy elsajátítsam a festés fortélyait és utána tarthatok én is hivatalosan ilyen foglalkozásokat. Egy másik terv majd a későbbiekben, hogy pár asztallal egy kávézót rendezek be, ahol halk zene mellett meg lehessen inni egy finom kávét, kellemesen elbeszélgetni. Én is szívesen vagyok olyan helyen, ahol szép, jól kinéző dolgok vesznek körül, az embereket mindez megnyugtatja. A virágüzletben is sokszor mondták, hogy „én igazából gyakran elmegyek itt, és nem azért jövök be, mert kell valami, hanem mert szeretek nézelődni és feltöltődöm”.

— Mi motivál?

— Talán az embereknek a visszajelzése. Olyan sok pozitív dolgot mondanak. Őket az tölti fel, hogy szétnéznek a boltban, és kellemesen elbeszélgetnek, engem pedig az ő visszajelzéseik. Meg igazából szeretem is. Azt már többen is mondták, hogy ellaknának, eldolgoznának itt. Kliensek mondták: „Egy kis ékszerdoboz ez a bolt, olyan mint egy kis mennyország, csinálhatok képet?”

Matusinka Beáta