Szatmáron nem volt sztrájkőrség
Utoljára módositva: 2014-05-08 10:04:44

Június elsejétől béremelést kérnek a postások, akik a csúcsvezetés azonnali lemondását kérik.

 

A postások szakszervezetének képviselői Bukarestben fognak tüntetni néhány nap múlva

A tegnapi napon több mint 150 szakszervezeti tag vonult az utcára s tüntetett a Román Posta bukaresti központi székhelye előtt azért, hogy így adjanak nyomatékot követeléseiknek. Ezek közé sorolható a Román Posta vezérigazgatójának, Ion Smeeianunak és a cég ügyvezető igazgatójának, Rosita Alexének azonnali lemondásra való felszólítása. Továbbá az infláció figyelembevételével béremeléseket is kérnek a munkavállalók június elsejétől kezdődően, ugyanakkor a mindennapi szolgálatban használt fogyócikkek, munkaruha biztosítása is szerepel a követelések listáján. Arra is felhívják a figyelmet a postai dolgozók, hogy többször kérték az országos hálózattal rendelkező cég csúcsvezetőségét, hogy piacképes újításokkal rukkoljanak elő, hogy a cég kikerüljön abból a nehéz helyzetből, amiben már évek óta leledzik. A Postások Országos Szakszervezetének (SLPR) képviselői nem csak a fővárosban, hanem a megyék kormánybiztosi hivatalai előtt is sztrájkőrséget szerveztek tegnap. Ebben Szatmár megye kivétel volt, mert mint Trandafir Tripontól telefonos érdeklődésünkre megtudtuk, két héttel ezelőtt egyeztettek a szatmári postások nem túl rózsás helyzetéről Szatmár megye prefektusával, Eugeniu Avrammal. A kormány képviselője együttműködéséről és támogatásáról biztosította a postai alkalmazottakat.

 

Ha nem jutnak dűlőre

 

Ha a SLPR nem jut dűlőre az érintettekkel a követelései kapcsán, akkor május 11-én, Bukarestben, a Victoriei téren újabb tiltakozó akcióra kerül sor. Ekkor a megyékből ötezer postai alkalmazott érkezik majd a fővárosba, Szatmár megyéből ötven fő indul szombaton s lesz jelen a vasárnapi megmozduláson, tudtuk meg Trandafir Tripontól, a szatmári fiókvezetőtől. Ami a további akciókat illeti, május 13–án japán sztrájkkal folytatódik a tiltakozási hullám, május 15–én, 10 órai kezdettel a megyei postahivatalok előtt tartanak sztrájkőrséget a szakszervezetisek. Bár a dolgozók készek arra, hogy beszüntessék a munkát, arról biztosítják a nyugdíjasokat, hogy a szakszervezet mindent megtesz annak érdekében, hogy ne érjék őket kellemetlenségek. Amennyiben továbbra is figyelmen kívül hagyják a dolgozók kéréseit, május 19-től kezdődően éhségsztrájkot kezdenek a szakszervezeti vezetők, együtt a posta középszintű vezetőivel.

 

Karikás Enikő

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. január 20.
Végre olyan dologgal foglalkozhat, amiért meg is fizetik. Ha kevésnek érzi bevételeit, gondolja át, miért lennének hajlandóak többet fizetni az emberek!
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. január 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók a szufléhoz: 2 dl zsíros tej, 8 dkg darált mák, 4 dkg porcukor, 4 db vajas kifli, 2 ...