×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
15 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Szatmárra érkezett a Betlehemi Láng

2014.12.18 - 17:52
Megosztás:
Szatmárra érkezett a Betlehemi Láng

Megérkezett a Betlehemi Láng Szatmárnémetibe, amelyet a 44. Számú „Dsida Jenő” cserkészcsapat karácsonyig őriz, akkor pedig elviszik minden olyan gyülekezethez, ahol ezt kérik.

A Betlehemi Láng a béke szimbóluma, amely karácsonykor több ezer otthonban ragyog a világon. Az ENSZ 1986-ot a béke évének nyilvánította. Egy osztrák cserkészcsapat ötlete alapján a béke szimbóluma a betlehemi Születés Templomában égő láng lett. Azóta évről évre Bécsből egy-egy különleges gyermek indul Jézus születésének helyszínére, hogy a templomban található örökmécsesből lángot vegyen. A lángot Bécsbe érkezése után nagyszabású rendezvény keretén belül adják át a világ különböző országai, nemzetei képviselőinek. Magyarországon minden évben Budapest egyik templomában fogadják ünnepélyesen, ökumenikus istentisztelettel a Betlehemi Lángot, fölváltva egy katolikus vagy protestáns templomban, a Táborkereszt, illetve az Ichtüsz cserkészközösségek rendezésében. A láng onnan juthat el a magyar cserkészek révén az ország minden részébe, minden jóakaratú emberhez. A szatmári cserkészek szinte a csapat megalakulása után azonnal bekapcsolódtak ebbe az akcióba. Már húsz éve eljuttatják a lángot szentestén azokhoz a szatmárnémeti gyülekezetekhez, ahol ezt igénylik, és így lesz ez idén is — tájékoztatta lapunkat Boga Ferenc, a 44. Számú „Dsida Jenő” cserkészcsapat vezetője. Ebben az évben nem a szatmári cserkészek mentek a lángért, hanem elhozták Szatmárnémetibe. A Romániai Magyar Cserkészszövetség két tisztségviselője, Szeredai Norbert mozgalmi vezető és Szőcs József brassói cserkészvezető országos körútja során megyeközpontunkat is útba ejtette.: a Református Gimnáziumban levő cserkészotthonukban fogadták őket. A házigazdák bemutatták csapatukat, majd a vendégek körvonalazták a cserkészév legfontosabb eseményeit, különös tekintettel a jövő augusztusi jubileumi országos táborra, amit a szövetség megalakulásának 25 éves évfordulója alkalmából szerveznek.