Szavazás lelkiismerettel

Választási időszakban mindig felborzolódnak a kedélyek, bár egyre többen vannak azok, akik alig vesznek tudomást arról, mi történik körülöttük, hogy ők is befolyásolhatják szavazatukkal a választási eredményeket; egyre többen vannak, akik arra hivatkozva, hogy úgysem az ő véleményük számít, el sem mennek szavazni. A képviseleti demokrácia érvényesítéséhez viszont nagyon fontos, hogy minél többen szavazzanak, hogy minél több ember véleményének a kinyilvánításával alakuljon ki a többség.

A most zajló elnökválasztás időszakában is egyesek teljesen közömbösek, mások pedig nagy lázban égnek, hogy sikerül-e az ő jelöltjüket pozícióba juttatni. Két módszerrel lehet választásra buzdítani az embereket: megnevezni azt a személyt, akit egy párt támogat, és meggyőzni a választópolgárokat, hogy arra adják a voksukat, vagy a választás jogát, lehetőségét rábízni a választópolgárok lelkiismeretére. Ez utóbbi módszert azok a pártok alkalmazzák, amelyeknek a jelöltjei esélytelenek, és nem sikerült az esélyes jelöltek valamelyikével olyan egyezményt kötni, amiért érdemes őt támogatni.

Véleményem szerint a választás akkor lenne az igazi, ha minden választópolgár a lelkiismerete alapján választana. Ehhez viszont a választópolgároknak rendelkezniük kellene egy olyan politikai kultúrával, ami hozzásegítené őket a legjobb döntés meghozatalához, és nem „vakon” szavaznának, mások utasításainak megfelelően. Lelkiismeret alapján szavazni nem egyszerű, meg aztán ehhez szükség van lelkiismeretre. A lelkiismeret az a képességünk, amelynél fogva saját cselekedeteink és egész erkölcsi mivoltunk fölött erkölcsi ítéletet mondunk úgy, hogy érezzük: nem tehettünk másképp. A lelkiismeret mindig figyelmeztet, hogy be kell tartani a szabályokat. Azok, akik nem ismerik az élet erkölcsi szabályait, nem tudnak a lelkiismeretük szerint szavazni. A választás a szabadság adta jog. Csak az az ember szabad, amelyikben meg tud szólalni a lelkiismeret.

Választási időszakban a politikai pártok képviselői igyekeznek minél több embert meggyőzni arról, hogy az ő útjuk a legjárhatóbb. Ez egyre több esetben sikerül. Több olyan államfője is volt már Romániának, aki a magyarok szavazatával ülhetett be az elnöki székbe, később pedig folyton azt nyilatkozták, hogy Romániában nincsenek magyarok. Ilyen volt Băsescu, ilyen Iohannis is. Most — mint már többször — olyan helyzetbe kerültünk, amikor két rossz közül lehet választani. Mit tehet a magyar választópolgár? Szavaz valamelyik rosszra, vagy másokra bízza a döntést? Mit tud tenni ilyenkor a lelkiismeret? A második fordulóig még van idő gondolkodni, de a politikai kultúrával és a lelkiismerettel rendelkező személy aligha kap választ a kérdéseire. Lesznek, akik mindent megtesznek, hogy minél több embert befolyásoljanak, és rávezessék őket arra, hogy mi a jó megoldás, de ezt csak azokkal tehetik meg, akiknek nincs lelkiismeretük. Akiknek van, azok aligha tudnak dönteni.

Elek György