Szavazatainkkal segíthetjük Bodó Emesét

Hetekkel ezelőtt indult el a magyarországi népzenei verseny, a Fölszállott a páva újabb kiadása. A Duna Televízióban közvetített megmérettetésen a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület népdaloktatója, Bodó Emese is szép eredményeket ér el.

A Fölszállott a páva tehetségkutatóra benevezett versenyzők továbbra is 4 kategóriában állnak a zsűri elé: énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták, zenekarok és hangszeregyüttesek; táncos szólisták és táncospárok; valamint néptáncegyüttesek. A Fölszállott a páva zsűrijének elnöke ezúttal is Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze. Idén is szerepel a bírálók között Sebestyén Márta Kossuth- díjas énekes és Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa. Visszatért a zsűribe Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus is.

Egy szatmárnémeti származású, de Budapesten élő énekes, Bodó Emese is továbbjutott az élő műsorba, a magyarországi népzenei tehetségkutató verseny, a Fölszállott a páva további szakaszára. Emese arca, neve a nagykárolyiaknak is ismerős, hiszen immár évek óta ő a rekettyések népdaloktatója.

„A Fölszállott a páva egy háromfordulós verseny, illetve az élő adások, amelyek szintén háromfordulósak. Először egy otthon rögzített dal előadásával kezdődött el a folyamat, ez alapján dőlt el, hogy elmehetek a területi válogatóra. A területi válogatón az egy bizonyos pontszám feletti produkciókat újrapontozták, s azokból válogatták ki azokat, akik az élő adásban szerepelhetnek. Így kerültem be én is a harmadik elődöntőbe, ami december elsején lesz látható, hallható a Duna Televízióban, itteni idő szerint 21.30 órától kezdődően, akkor lehet rám szavazni is. Nagyon erős az idei mezőny, nem is álmodom arról, hogy dobogós helyezést érek el, már azt is nagy eredménynek érzem, hogy bejutottam az élő műsorba” — nyilatkozta szerkesztőségünknek Emese.

Heti rendszerességgel tartja foglalkozásait Nagykárolyban Bodó Emese, aki emellett a nyíregyházi egyetemen tanul, hogy okleveles népzenetanár legyen. Fáradhatatlanul érkezik bőröndjével haza, hiszen otthonának tekinti Szatmár megyét, zsigerből, már gyermekkora óta. Elhivatottságról, múltról, jövőbeli tervekről és természetesen a versenyről is kérdeztük Emesét.

„Budapesten élek, és ott is születtem, hiszen a szüleim nagyjából 25 évvel ezelőtt költöztek ki Magyarországra. A szüleim engem és a bátyámat mindig abban a szellemben neveltek, hogy ne felejtsük el szatmárnémeti gyökereinket. Elég gyakran jártunk haza, nem csak az ünnepeken, hanem mindig, amikor lehetőség volt, így sikerült magamba szívnom mindent, ami a szatmári magyar érzéshez tartozik. Hetedik osztályos koromban kezdtem ismerkedni a népdalokkal és a népzenével, mégpedig úgy, hogy zongorázni szerettem volna tanulni, ehhez pedig hozzátartozott, hogy szolfézsórákra is kellett járnom. A tanárnőm pedig egy idő után úgy gondolta, ha lesz egy népdaléneklési verseny, jelentkezzek én is, mert szerinte ügyesen szerepelnék. El is jött a verseny időpontja, s a megtanult népdallal indultam, és meg is nyertem. Onnan már szakirányúan irányítottak tovább, s így kerültem az Óbudai Népzene Iskolába. Itt tanultam két évig, majd az énektanárom — Budai Ilona — javaslatára alaposabban is elkezdtem foglalkozni ezzel, ezért iskolát váltottam, s így jutottam el egy zeneművészeti szakközépiskolába, itt tanultam tovább. A szívemhez leginkább a keserves lírai dalok, az elgondolkodtató, elmerengő, szomorú dalok állnak közel, s úgy érzem, az ilyen stílusú dalokkal tudom magam a leginkább kifejezni. A mindennapjaim a nyíregyházi egyetem diákjaként töltöm, népzenetanárnak tanulok, az időm többi részében pedig kisgyerekekkel foglalkozom, vagy a családommal vagyok. Az egyetemet követően mindenképpen itt szeretném folytatni a munkát, akár a Rekettye Egyesületen belül vagy más városban tevékenykedve, és a népzene, népdal szeretetét szeretném továbbadni” — mesélte Emese.

Találkozás a rekettyésekkel

„Nagyjából négy évvel ezelőtt jelentkeztem a Szatmárnémetiben megrendezett Hajnal Akar Lenni népdaléneklési versenyre. A megmérettetés díjazottjainak volt egy koncertje, amin Székely Sára, a rekettyések vezetője is részt vett. S mikor jöttem le a színpadról, akkor feltette a kérdést, hogy eljönnék-e a nyári táborukba népdalt oktatni. Így kerültem ide, akkor a népzene- és néptánctábort követte az egész éves munka, s azóta heti rendszerességgel jövök Nagykárolyba. Részt veszek az egyesület által szervezett programokban is, hiszen ha hét közben megérkezem Nagykárolyba, akkor általában itt maradok, és a hétvégi eseményeiken is tevékenykedem” — mesélte Emese.

Anélkül, hogy nagy szavakkal dobálóznánk, el kell mondanunk, hogy Emese télen, nyáron, esőben, napsütésben minden héten megérkezik Nagykárolyba. Hozza a bőröndjét, lelkesen, rendületlenül jön, és énekel a gyermekekkel. Mint mondja, neki ez öröm és feltöltődés, és látva a gyermekek lelkesedését, érezve a szeretetüket tudja, az érzés kölcsönös.

„Valóban küldetésemnek tekintem ezt a munkát. Úgy érzem, ez az én utam, nekem ezt kell tennem. Már kilencedikes koromban feltettem magamnak a kérdést, hogy miért is énekelek én, mi lehet ezzel a feladatom. Igazából egyenesen és tisztán megértettem, hogy bár én nem itt születtem és nőttem fel, mégis ezt a szellemiséget kaptam mindig, és hasonlóan gondolkodom, mint az itthon élők. Tudok azonosulni a problémákkal és a nehézségekkel, látom, mire van szükség, mi az, ami segítség, s mi az, ami előbbre viszi az oktatást, a magyar kultúra ápolását, és én ezt tűztem ki magamnak célul. Nehéz döntés volt ez, mert amikor református gimnáziumba jártam, akkor lelkész szerettem volna lenni. Felmerült a kérdés bennem, hogy hagyjam-e ott azt a védelmező burkot, amit egy egyházi iskola jelent, és menjek-e ki a világi iskolába, ami az elején nagyon más és ijesztő volt számomra. Mindig is azt éreztem ott, hogy egy kicsit kakukktojás vagyok. 'Emese olyan más', mondták a tanáraim és az osztálytársaim is, akik úgy vélték, mindez azért van, mert én határon túli vagyok” — árulta el Emese.

„Nagyon-nagyon ügyesek és szorgalmasak a rekettyés gyermekek. Nagy kérdés volt számomra, mielőtt elkezdtem itt tevékenykedni, hogy vajon hány gyermeket, fiatalt érdekel manapság a népdaléneklés. Mivel én olyan korban kezdtem el foglalkozni ezzel, amikor már távlati lehetőségei is voltak, érdekes volt látnom, hogy a rekettyés foglalkozásokra járó gyermekek a népzene mellett még sportolnak is, hangszeren játszani is tanulnak az iskola mellett. 25 gyermek jár a rendszeres foglalkozásokra, 24 lány és egy fiú. Örülök, hogy ilyen nagy az érdeklődés, hiszen idegenként csöppentem ide, s úgy építettük ki mindezt. Emlékszem az első rekkettyés táborban eltöltött napomra, amikor napon-nagyon elveszettnek éreztem magam, főleg, amikor láttam, hogy minden gyermek rohan Sárához. Aztán kezdett változni, s a legmegdöbbentőbb és a sorsdöntő pillanatnak azt mondanám, amikor láttam, hogy a gyermekek odamentek a lejátszóhoz, beindították a felcsíki zenét, és elkezdtek táncolni. Én ilyet még nem tapasztaltam soha, viszont itt a gyerekeknek annyira részévé vált az, hogy ha szórakozni akarnak, akkor táncolnak, hogy egyből megtaláltam én is a helyem közöttük itt, Nagykárolyban. Ez sok esetben hiányzik Magyarországon, legalábbis nekem. Azóta is minden erőmmel azon vagyok, hogy még nagyon sok élményben és eredményben gazdag évet tölthessünk együtt a jövőben is” — avatott be terveibe Bodó Emese.

Tőtős Tímea