Szekeres felvonulás és mulatság az Orgona Néptáncfesztiválon
Utoljára módositva: 2014-05-11 20:05:49

Összesen tíz együttes ropta a táncot tegnap az egri színpadon az idén negyedjére megszervezett Orgona Néptáncfesztiválon. Az esti táncházban nemcsak a gyakorlattal rendelkezők mulattak jól, de a kezdőknek is lehetőségük nyílt megismerkedni a lépésekkel.

 

Két magyarországi és nyolc Szatmár megyei táncegyüttes, valamint egy népdalénekes lépett fel tegnap az Egriben negyedik alkalommal megszervezett Orgona Néptáncfesztiválon. Délután két órától a résztvevők feldíszített szekerekre ültek, majd többször végighajtottak a falun, és jókedvűen kurjongatva invitálták a helyieket a mulatságra. Délután négytől kezdődtek a bemutatók, melyek keretében az egri Csodaszarvas, az avasújvárosi Bokréta, a kökényesdi Rozmaring, a lázári iskolások, a szilágycsehi Berekenye, a széri Kukurók, a börvelyi Bekek és a hadadnádasdi Derce előadásában, valamint a Szatmárudvariból érkezett Dézsi Zsuzsanna énekében gyönyörködhettek a nézők. A kultúrházban összegyűltek mezőségi, sóvidéki, szilágysági (tövisháti és Krasznaberettyó menti), Nyárád menti és szatmári magyar táncokat, sváb polkát, valamint magyarózdi cigány táncot láthattak. A fellépők produkcióit követően táncházra került sor a művelődési otthonban, melynek keretében mindenkinek lehetősége adódott a tánclépések elsajátítására, gyakorlására. Amint az esemény főszervezőjétől, az egri Csodaszarvas néptáncegyüttes vezetőjétől, ifjabb Szarvas Károlytól megtudtuk, a jövőben is folytatni kívánják a fesztiválsorozatot. Mivel a következő évben nemcsak a fesztivál jubilál (ötödjére kerül majd megrendezésre), de a Csodaszarvas is kereken tizedik születésnapját ünnepli, azt tervezik, hogy meghívnak egy hivatásos együttest is — például a Nagyvárad Táncegyüttest. A szervező elmondta: azért tartja fontosnak a fesztivált, mert alkalmat ad a kultúránk szerves részét képező néptánc széles körben való megismertetésére, ezáltal hozzájárul hagyományaink őrzéséhez. A rendezvényt az egri önkormányzat, a Szatmár megyei önkormányzat, valamint a megyei hagyományőrző központ támogatta.

Babos Krisztina

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Anyák elszabadulva
Ma, 18:25
Négy anya, akikben az egyetlen közös az, hogy gyermekeik egy iskolába járnak, elhatározzák, hogy összehoznak egy teljesen átlagos vacsorapartit, ahol végre borozgathatnak és pletykálhatnak kicsit úgy, hogy nem kell a férjeik és gyerekeik miatt aggódni. A vacsoravendégek a frissen elvált Jamie (Molly Shannon), "szuperanyu" Melanie (Bridget Everett), a túlstresszelt Emily (Katie Aselton) és legjobb barátja, a társadalmilag kirekesztett Kate (Toni Collette), aki el sem hiszi, hogy Emily rá tudta ve
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Annabelle 2. - A teremtés
Ma, 20:00
Leírás: A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a lányát, és még mindig nem heverte ki a tragédiát. Azt hiszi, a jóság segít majd felejtenie és megbékélnie. Ezért amikor ő és a felesége hírét veszi, hogy valahol a környékükön bezárnak egy árvaházat, befogadják magukhoz az intézményt vezető apácát és neveltjeit: egy csapat árva kislányt. De a lányokkal még valami érkez
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Annabelle 2. - A teremtés
Ma, 22:05
Leírás: A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a lányát, és még mindig nem heverte ki a tragédiát. Azt hiszi, a jóság segít majd felejtenie és megbékélnie. Ezért amikor ő és a felesége hírét veszi, hogy valahol a környékükön bezárnak egy árvaházat, befogadják magukhoz az intézményt vezető apácát és neveltjeit: egy csapat árva kislányt. De a lányokkal még valami érkez
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Számodra milyen az álomnyaralás?
Csakis a tengerpart jöhet szóba
Magashegyi túrázás az igazi
Városnézés és felfedezés a legjobb
Bulizás egy partinyaraláson
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. augusztus 19.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 3 db fehér zselatinlap, 1 vaníliarúd, 5 dl habtejszín, 5 dkg + 1–2 tk. cukor, 25 dkg fekete ...