Szelektálatlan szelektív

Nincs hatása a kollektív büntetésnek, amit minden lakos kapott amiatt, mert nem gyűjtünk elég hatékonyan szemetet, és nyakunkon a következő, 2020-as határidő, amikor további 40 lejjel fogják megtoldani a most 80 lejes tonnánkénti szemétadót.

A szemétszállító a lakosságot hibáztatja amiatt, hogy nincs szelektív gyűjtés Szatmárnémetiben, a lakosság pedig a Florisalra mutogat, hogy hiába is gyűjtenek az emberek, ahogy kell, a cég ömlesztve üríti a lakótelepi kukákat. Az emberek egy része szelektálja a szemetét, de úgy érzi, hogy hiába, a másik — sajnos nagyobbik — hányada nem válogat, mert vagy nem érdekli, vagy nincs rá lehetősége. Aki szelektíven gyűjt, az se tudja pontosan, hogy jól csinálja-e; jobb lenne, ha a szemétszállító válogatná át a két frakcióban gyűjtött szemét közül a száraz szemetet, de ezt nem engedi a törvény.

Mi lesz veled, szelektív hulladékgyűjtés?

Ha így megy tovább, soha nem lesz rendesen működő szelektív gyűjtés Szatmárnémetiben. A folyamatban részt vevő szereplők közül mindnek benne van a keze abban, hogy nem megy a dolog, de a legnagyobb baj, hogy az új törvény is rossz, ami az egészet szabályozza.

A szelektív hulladékgyűjtés Szatmárnémetiben létezik ugyan, de nem működik, ez mára mindenki számára egyértelművé válhatott. 2020-tól egy új, szigorúbb szabályozás lép majd életbe a szelektív gyűjtést illetően, ez év végén pedig a Florisal szerződése is lejár Szatmárnémetiben. Készül a város új szeméthordási szabályozása, a városi tanácsosok csütörtöki ülésükön kapták kézbe ennek tervezetét. A szeméttermelés, a szemételszállítás és a hulladékkezelés minden szereplőjével szóba állva sem derült ki egyértelműen, ki vagy mi az oka annak, hogy nem üzemel olyan hőfokon a szelektív gyűjtés, mint ahogy az elvárható lenne. A duális gyűjtés nyolc éve, a műanyag harangos, tényleges szelektív gyűjtés hét évvel ezelőtt lett bevezetve.

A szomszéd úgyis keveri

A beszélgetések során kiderült, hogy a városlakók arról szeretnének meggyőződni, hogy tényleg van értelme a szelektív gyűjtésnek, azaz a száraz hulladék tartályába dobott hulladék tényleg oda jut el, ahová annak kell, és újrahasznosításra kerül. A Florisalnál azt mondják, részükről minden feltétel adott a kétfajta szemét külön való elszállítására, a szárazért valóban úgy indulnak el, hogy az nem kerül a szeméttelepre, de elég a lakótelepi közös gyűjtőre vetett egyetlen pillantása is a kukásoknak, hogy kiderüljön: semmi értelme a külön szállításnak, mert kevert hulladék van a száraznak fenntartott szemetesben. Emiatt egybeöntik a szemétteleptől egyéb helyre nem való nedves, háztartási maradékokat tartalmazó szeméttel, és egyszerre viszik el. És az a lakó, aki maga különválogatja a szemetét, és lelkiismeretesen a szárazba dobja az odavalót, csak annyit lát az ablakból, hogy egy autó viszi el a két frakciót, úgyhogy legyint: minek külön gyűjtenie, ha úgyis egyben viszik el? A lakosság részéről épp ez az egyik oka a szelektíven való gyűjtés tagadásának: minek válogassam a szemetemet, ha a szomszéd úgyis egybedobálja?! Illetve a lakótelepi szelektív gyűjtés másik akadálya a folyamatos szabad tárhely hiánya, azaz ha valaki nedves hulladékkal teli zsákkal megy a közös gyűjtőhöz, de az ennek a fajta szemétnek fenntartott láda tele van, nem tehet mást, ha nem akar közterületen szemetelni, a száraznak fenntartott rekeszbe dobja a nedves hulladékot, elrontva ezzel az egészet.

Más a vékony, más a vastag

Sajnos nemcsak a tömbházak közötti szemetesek esetében van baj a hellyel, hanem a lakásokban is. Elképzelhetetlen, hogy egy két szoba-konyhában élő négyszemélyes családnak lenne még helye a lakásban négy különböző kukának, ahová már jó előre külön gyűjthetné a háztartási hulladékot, a fémet/műanyagot, a papírt és az üveget, hogy szabályosan tölthesse át a színes harangok megfelelőjébe. Ugyancsak a helyhiányra panaszkodnak a háznál lakók is, amikor az alapos szelektív gyűjtésről van szó, hiába a nagyobb hely az udvarnak köszönhetően, ott is házon belül kell elkezdeni a válogatást, s az emberek nem látják megoldhatónak, hogy kiürült flakononként vagy kibontott papírdobozonként kimenjenek az udvarra a megfelelő gyűjtőbe dobni azt. A külföldre dolgozni járó, hulladékgyűjtésre fogékonyak láttak jó példát Ausztriában, ahol nem csak a műanyag van külön gyűjtve, hanem azon belül is más helyre kerül a vastag és más helyre a vékony műanyag, a tejes vagy gyümölcsleves doboz pedig külön kategória a papírborítás, de műanyag bélés miatt. Egy dobozba kerül például a flakon, de másikba a kupakja, külön helyre megy az átlátszó üveg és külön helyre a színes, befőttes- és italos üvegek közé nem keverik például az ablaküveget vagy az eltört hőálló üvegtálat, mert azok másfajta szilícium-dioxidból készülnek. A példaként felhozott osztrák háztartásban a pincelejárónak egy 2x3 méteres előszobája volt elkülönítve az ilyen minőségű szelektív gyűjtés elláthatóságára.

Német szigor

Magyarországi példa is akadt, ott a társasházak és tömbházak lépcsőházában ki van függesztve, melyik nap hánytól hányig jár a kukásautó, és adott napon melyik fajta szelektív szemetet viszi el; ilyen papírlapot minden lakás is kapott külön-külön. Az ilyen szemetet adott napon kell adott színű zsákban a járdaszélre kitenni, s ha nem az van kint vagy nem az van benne, ami kellene, a kukás ott hagyja, a tévesztőnek lehet azt a házban tárolnia, míg megint jön a megfelelő kukáskocsi. Német példa is akadt, Németországban a forgalmasabb csomópontokon vannak szárazhulladék-átvevő pontok, sőt, növényit és elektromost is le lehet adni, melyiket pénzért, melyiket vásárlási utalványért, melyiket ingyen. Egy utazni induló akart a vonatállomáson lévő ponton leadni egy szemeteszsáknyi műanyagot, de az zárva volt, így mivel nem akarta a vonatra magával vinni, ott hagyta a gyűjtőpont előtt. Pár nap múlva bírságról szóló levelet kapott, hogy látták az állomás térfigyelőjén, hogy hol hagyta a szemeteszsákot, úgyhogy fizessen, amiért közterületen szemetelt.

Mennyiségalapú fizetés

Ott van aztán a szemételszállításért fizetőknek az az igénye, hogy differenciált számlákat állítson ki a szemétszállító, azaz ne egységáras szeméthordás legyen, hanem minden háztartás annyiért fizessen, amennyi szemetet termel. Magánházaknál — elméletileg — ez megoldható lenne, hiszen ott pontosan mérhető mindenkinek a szemete, hacsak nem akad egy-egy „vendégszemetelő”, aki mint a kakukk a tojását, más kukájába csempészi a szemetét. Tömbházaknál már nehezebb a helyzet, hiszen az kizárt, hogy minden lakótelepi közös kukánál mérleggel álljon valaki, és csak mérés után engedje a háztartási szemetet kidobni, itt a közös együttélés közös szemétügymegoldást is igényel. A blokkok esetében csak úgy lehet súlyalapú a szemétszámlázás, ha lépcsőházanként vagy lakóközösségenként közösen történik ez, s ha többet fizet a kisközösség, magának kell gondoskodnia a hatékonyságról, már ha érdekli majd a többletszemétért fizetendő plusz. Tömbházak esetében ugyanez lehet a kulcs a szennyezett újrahasznosítható szemét esetén is, ha azt nem viszi el a kukáskocsi, mert olyan került bele, aminek nem lett volna szabad, vagy külön kiszámlázza az elvitelt, akkor megint a lakóknak kell megtalálniuk, ki hibázott közülük.

Ki kellene szabályozzon?

Sok beszélgetésen felmerült, hogy a hétköznapi embert nem érdekli a szelektív gyűjtés, nem érti, hogy az mi célt szolgál, mi a haszna, és hogyan kell csinálni. Az is felmerült, hogy aki azt gondolja, hogy tudja, hogyan kell jól szelektíven gyűjteni, valójában az sincs tisztában mindennel, és itt van a szelektív hulladékgyűjtési rendszer egyik legnagyobb megválaszolatlan kérdése: kinek kellene gondoskodnia arról, hogy az emberek tájékoztatva legyenek arról, mit hová kell tenni. Lehet ez dolguk a polgármesteri hivataloknak, hiszen egyik törvényben előírt kötelességük a köztisztaságról és a megfelelő közegészségügyi állapotokról gondoskodni. Sokkal logikusabb viszont, hogy a szemetet a szemetelőktől átvevő vállalat informáljon, hiszen az szembesül majd nap mint nap a hulladékkal, az tudja, hogy melyiket hogyan tudja átvétel után kezelni. Mindegy, hogy a két fél közül melyik vállalja ezt magára, a lakosságnak mindenképpen pénzébe kerül, hiszen az önkormányzatok csak közpénzből tudnák a költségeket fedezni, de a tájékoztató kampány jelentette kiadásokat ugyancsak az emberekre hárítaná a gyűjtőcég is.

Az emberek ma nem is tudják, mit jelent valójában a szelektív gyűjtés, például hogy vannak olyan műanyagok, mint például a szívószál, amelyeknek az újrahasznosítása során olyan mérges gázok szabadulnak fel, hogy több rosszat okoznak vele, ha mentesítik, mint ha nem, úgyhogy az ilyeneket nem is lenne szabad kidobni az újrahasznosítható szemét közé. A legjobb lenne az ilyenfajta műanyagokat nem is használni. Kérdéses az is, hogy a használt pelenkát a nedves hulladékba kell-e dobni vagy a szárazba, ezt sem mondta el senki az embereknek. Mint ahogy azt sem, hogy olajos műanyag üveg is csak kimosva kerülhet a szárazba vagy a műanyagos harangba. Tisztázni kellett volna a tejes és gyümölcsleves papírdobozok helyét is a rendszerben, külföldön és az országban is van olyan szemétszállító, amelyik a műanyagba kéri, és van olyan, amelyik a papírok közé, de persze ezt is kimosva. Azt sem tudják az emberek, hogy egyetlen ételmaradékos pizzás doboz vagy egy festékes kartondarab a lebomló szemét közé küld a szeméttelepen egy egész harangnyi, egyébként újrahasznosítható papírhulladékot. Külön helye van ugyebár a használt olajnak, a ruhaneműnek vagy a régi elektromos eszközöknek, ezek sem mosogatóba vagy szemétbe valók, a pamuttal például semmilyen formában nem boldogulnak, mint ahogy a bőr-gumi-vászon-fém-műanyag kombinációjú cipők is zavart okoznak a hulladékkezelői rendszerben. Dilemmát okoz egy fanyelű acélkés is.

Válogasson a szemétszállító!

A legegyszerűbb és a leglogikusabb megoldás a szabályos szelektív gyűjtésre annak összetettsége miatt az lenne, ha a szemétszállító cégnek lenne egy szelektáló állomása, ahol a szárazra és nedvesre válogatott lakossági hulladék újrahasznosítható frakciójából különválogatja a papírt, a műanyagot, a fémet és az üveget. Ez azért lenne jó, mert a cégnek talán lennének olyan szakemberei, akik a műanyagok kódja alapján be tudnák azokat sorolni, hogy melyik a megfelelő újrahasznosítási folyamat esetükben, lennének emberei, akik kidobnák a halomból az újrahasznosíthatónak hitt, de valójában szennyezett darabokat, kidobott ásványvizes üvegpalackról lecsavarnák az alumíniumdugót. Azonban ilyen tevékenységre nem ad lehetőséget sem a szemétszállító cégnek, sem a szeméttelepek üzemeltetőinek a szelektív gyűjtést szabályozó új környezetvédelmi törvény; amit a lakosság tisztán újrahasznosíthatóként kidob, az úgy kezelendő, amit nem úgy dob ki, az megy a szeméttelepre.

Még nagyobb hatékonyság kell

A szelektív gyűjtés problémája igen sokrétű, gyakorlatilag a folyamatban részt vevő mindegyik szereplő keze meg van kötve. Nincsenek meg a megfelelő körülmények a lakásokban, és az emberek nem is ismerik a szelektív gyűjtés részleteit, a hulladékszállító vagy a szeméttelep-üzemeltető utólag nem válogathat, az önkormányzatok pedig közvetett félként szemlélik a történéseket, és rendőreikkel próbálnak valamelyest rendet tartani. Jövőre a kidobott szemétnek csak a fele kerülhet ki a szeméttelepre, ötvenszázalékos hatékonysággal kell majd üzemeltetni a szelektív hulladékgyűjtési rendszert mindenütt az országban.

Princz Csaba