Szemák Zsuzsa kiállítása

Tegnap a Szatmár Megyei Múzeum képzőművészeti részlegének kiállítótermeiben nyílt meg Szemák Zsuzsa festészeti kiállítása.

A tárlatot román nyelven Felicia Grigorescu, a Szatmár Megyei Múzeum képzőművészeti részlegének osztályvezetője, magyar nyelven Muhi Sándor képzőművész-tanár nyitotta meg. Felicia Grigorescu amiatt tartotta rendkívülinek a kiállítást, mert az egy képzőművésznő felfogását közvetíti a nőről. Köztudott, hogy még a tizenkilencedik században is kevés nő lépett erre a pályára, ma sem igazán gyakori, de nagy öröm tapasztalni, amikor olyan képzőművészeti alkotások születnek, hogy nők — belülről látva, érezve — mutatnak rá olyan dolgokra, amelyeket a férfiak nem igazán látnak. Szemák Zsuzsa nem portrékat fest, hanem igyekszik a nők belső, sok esetben titkolt életébe bepillantást nyújtani.

Rendhagyó tárlat

„A tárlat szokványosnak, köznapinak egyáltalán nem mondható plakátjáról egy zilált hajú, nehezen feledhető tekintetű, fiatal nő néz ránk, aki fütyül a dekorativitásra, és a falragaszon is mer rajzosnak, sőt festőinek lenni — mondta Muhi Sándor megnyitóbeszédében. — Hosszú, fekete kesztyűje a látszat ellenére nem ruhadarab, hanem jelkép ugyanúgy, mint nyáriasan színes, spontán firkáktól maszatos kartonruhája. Itt él közöttünk, az olykor bántó, néha értelmezhetetlen jelek, üzenetek, félreértések, felületes ítéletek rohanó világában. Nyilvánvaló, hogy nem önmagáért lázad, száll harcba, hiszen akkor nem tárlatot rendezne.”

Ezúttal már a műfaj megnevezésénél is hamar zavarba jöhetünk, hiszen nehéz lenne megmondani, hogy tulajdonképpen rajzokról, színes grafikai munkákról, esetleg festményekről van szó. Muhi megítélése szerint állandóan változó, új kifejezési formákat kereső korunkban a műfaji besorolásnak egyre kisebb a jelentősége, hiszen a merev korlátok elmosódásának idejét éljük, ami egyben azt is jelzi, hogy a kifejezésmódok, gondolatok és érzések tolmácsolásának erőteljes, radikális átalakulását tapasztaljuk egy immár visszafordíthatatlanul vizualizálódó világban. Szemák Zsuzsa képeit nézve megállapítható, hogy a számára is rendkívül fontos szakmai, emberi alázaton túl alkotói korszerűség, direktség, őszinteség, spontán kifejezésmód jellemzik ezeket. Nem kíván az európai kultúra peremvidékén elhelyezkedő Szatmárnémetiben nagy, kortárs művészeti éllovasnak látszani, és nem tartja magát egykor dicsőséges, de immár korszerűtlenné vált kifejezésmódok hiteles képviselőjének sem. Ő egyszerűen csak önmaga szeretne lenni, ezt vállalja, ez a legfőbb ihletforrása, kiindulópontja — mondta el Muhi Sándor méltatásában. A képeket nézők számára elsősorban az alkotói bátorsága és az ereje hat. Gyakran előfordul, hogy nem olyannak látszunk, látnak bennünket mások, mint amilyenek valójában vagyunk. Nem mindennapi bátorság kell ugyanis ahhoz, hogy valaki Szemák Zsuzsához hasonlóan nyíltan, képileg kifejezően megfogalmazott körmondatokban merje felvállalni a hit, elkötelezettség mellett az élet, a mindennapok buktatóit, kudarcait, keserű élményeit is. Erő és elszántság kell ahhoz, hogy az elkerülhetetlennek tűnő közhelyszerű kortárs megítélések ellen tiltakozni, lázadni merjen és ezzel a nézőben is érzéseket, indulatokat ébresszen, indukáljon. A művésznő alkotásaiban a csalóka látszaton túli igazságokért emel szót, ezekre figyelmeztet bennünket is. Kifejezésmódját tekintve egyértelműen rendelkezik a megfelelő szakmai eszköztárral, senki mással össze nem téveszthető egyéni stílusjegyekkel, amelyek magától értetődő természetességgel a kortárs művészek közé sorolják, hiszen a művészet, a művészek befogadóak. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ide bárki bealázatoskodhatja vagy beerőszakoskodhatja magát, meggyőző erő, hiteles, egyéni hang nélkül erre esélye sincs — hangzott el a megnyitón.

Elek György