Szemléletváltás szükséges az oktatásban

Az újkori román közoktatás elmúlt bő negyedszázados történelme a számtalanszor újratervezett és mégis tapogatózó, bizonytalankodó útkeresésről szól. Hol széles a keréknyom, és inog benne a kerék, hol pedig a kijelölt nyomvonal keskeny a kerék befogadásához.

Költői a kérdés, mikor illeszkedik egymásra végre a cél az eszközzel, mikor lesz képes az oktatáspolitika ráhangolódni a valós társadalmi igényekre, a grafikonokon túlmutató realitásokra, a nem idealista, hanem a létező kompetenciákra építhető formákra és tartalmakra?

Az utóbbi évek társadalomban végbement globális változásai, azon belül a kedvezőtlen demográfiai adatok, az értékrendek módosulása, komoly kihívások elé helyezik az iskolát. A negatív irányú változások elsősorban a vidéki iskolák mennyiségi és minőségi sorvadását indította be. A csökkenő gyereklétszám hozománya az osztályok összevonása, a kapuit sorra bezáró falusi tanintézmények megjelenése. Egyre gyakoribb a diákok elvándorlása a városközeli iskolákból. Ezzel együtt, annak okán és ennek eredményeként fokozottan nő a szociális és kulturális elmaradásokkal rendelkezők osztályokon belüli aránya. A minőségi, mérhető eredményeket felmutatni képes oktatásnak, mint jogos társadalmi igénynek való megfelelés egyre nehezebbé válik, a pedagógusok körében fokozatosan megfigyelhető a szárnyszegettség, a megalkuvás, a célok feladása.

A megváltozott körülmények megváltozott szerepeket igényelnek az érintett iskoláktól, azok vezetőitől, pedagógusaitól. A szemléletek, célok és eszközök változtatása túl kell mutasson a túlélési ösztön által diktáltakon. A központi oktatásirányban sajnos még nem születtek meg, vagy csak részben a direktívák, a válaszok a mikéntekre, így szükséges és elengedhetetlen az intézményi célok, stratégiák átértékelése, a pedagógusszerepek sajátságos kialakítása.

A pedagógiai szemléletváltás, megújulás korántsem merülhet ki az úgynevezett modern didaktikai módszerek alkalmazásával, hisz azok önmagukban nem újítják meg a célokat, csupán a használt eszközöket cserélik. Az innovációs munka kreatív pedagógusokat igényel, ők tudnak leginkább alkalmazkodni az új szakmai szerepekhez, kihívásokhoz. Az iskolák menedzsmentje a saját humán és fizikai erőforrásainak ismeretében, hajlandó és képes kell legyen, a lehetőségek határait szélesen kihasználva, jól megalapozott, de egyidejűleg flexibilis stratégiát kialakítani, rövid és hosszú távon valós eséllyel megvalósítható egyéni és közösségi célokat kitűzni.

Az iskolai szemléletváltás során a képességfejlesztés mellett az eddiginél hangsúlyosabb személyiségfejlesztési munkára van szükség a hozott egyéni és közösségi deficitek kiegyenlítésére, mint ahogyan a szocializációs és integrációs nevelésszemlélet is a sikeres pedagógia alapeszközei kell legyenek. Nem működhet jól, hatékonyan és szerethetően az az iskola, amely tanulói és oktatói kevés hányadának ad bizonyítási, önmegvalósítási lehetőségeket, s amely szűkre szabott keretek között kívánja megvalósítani céljait, nem törődvén azokkal, akik kívül esnek ezen keretek közül. Számos eset igazolja a hagyományos mérőeszközökkel, mértékrendszerekkel vizsgált nem fejlődő tanulók önmagukra találását olyan — nem feltétlenül műveltségi — területeken, melyeket az iskola fedezett fel bennük, melyek gyakorlására az iskola adta meg a keretet, a humán és fizikai eszközöket.

Meg kell szabadulni a nyűgtől, amit a képességvizsgákhoz, tanév végi kiértékelésekhez kötődő esetleges rossz statisztikai eredményektől való félelem okoz. Szűklátókörűségre utal, ha bárki is az ilyen grafikonok alapján ítéli meg egy osztály, egy iskola tevékenységét, nem látván, nem értvén a honnan-hová folyamatát.

Szénás Barnabás

Egy biztos: egy oktatási intézmény társadalmi hasznosságának fokát nem lehet pontosan — s talán ezért nem is szabad — felülről-kívülről, papírstócok mennyiségével, csupasz számokkal kifejezhető adatokkal bemérni. Sokkal inkább fontosabbak és mérvadóbbak a belülről jövő reakciók, feedback-ek, közösség általi elismerések.

Ahhoz, hogy a közoktatás, annak szereplői megszabaduljanak a rájuk nehezedő nyomás terhe alól, mindenképp szükség van az állam bábáskodásának minimum szintre való visszaszorítására, az önkormányzatok szerepének megerősítésére, a decentralizáció tényleges alkalmazására, a sajátságosság érvényesülésére, az örömpedagógia térhódítására.