×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
8 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Szent Imre ünnepe Kökényesden

2012.11.06 - 09:43
Megosztás:
Szent Imre ünnepe Kökényesden

A Szent Imre herceg tiszteletére felszentelt templom búcsúünnepét tartották tegnap Kökényesden.

 

A szeles és esős idő ellenére a templom körül is számos imádkozni vágyó személy hallgatta végig a szentmisét, ugyanis a kökényesdi római katolikus templom kicsinek bizonyult a búcsúmisére szép számban összegyűlt hívek számára. A helyi közösség mellett többek között Nagybányáról, Szamosdaráról és Láposbányáról is érkeztek zarándokok a fontos eseményre. A templomban a hívekkel együtt imádkozott Pataki Csaba, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke, szenátorjelölt, Kereskényi Gábor, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke, parlamenti képviselőjelölt, valamint Kökényesd polgármestere, Simon Levente is.

A szentmisét több paptársával együtt Veres Attila felsőbányai plébános celebrálta, aki prédikációjában Szent István fiára, Imre herceg alakjára hívta fel a figyelmet, aki, bár fiatalon halt meg, mégis teljes életutat járt be, hiszen keresztényi szeretetről, bölcsességről tett tanúbizonyságot: „Szent Imre életének is fontos területe volt a templom, ugyanis ő is Istent kereste. A búcsú ünnepén mi is Isten közelébe akarunk kerülni. Mindenkinek jólesik a rohanó világban a templomba érkezni, ugyanis itt lelkünk fészekre lel. Öröm nekünk, hogy Isten háza itt van a mi házaink körében.” A plébános a generációk közötti eltérésre, különállásra is felhívta a figyelmet, és kiemelte, Szent Imrének sikerült ezt a nemzedékek közötti különbséget áthidalnia: „Mindnyájunk életében eljön majd az idő, amikor vágyunk arra, hogy elbeszélgessünk azokkal, akiket addig másnak, különbözőnek gondoltunk, hogy kifejezzük hálánkat mindazért, amit kaptunk.” A prédikációt követően áldozásra került sor, majd az ünnepi szertartás nemzeti énekünk közös eléneklésével, ezt követően pedig a plébánián szervezett agapéval zárult.